Kísérleti jelleggel a Felső-Tiszavidéken és a Bodrogon indítja el a kormány a nyaralóhajó turizmust, a programra 4,6 milliárd forintot szánnak, amelyből 20 hajót vásárolnak, kijelölik a vízi utakat és kikötőket építenek - mondta Révész Máriusz a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón…
Vadonatúj sorozattal rukkol ki az HBO. A harcos szerzetesek legendás testvériségének tagjai a Szent Grál nyomába erednek. A Templomosok című széria epizódjai péntek esténként 20.30-kor láthatóak.
Nyolcvan méteres kútmélységig eltörölné az engedélyezési és bejelentési eljárást több fideszes képviselő, akik pénteken nyújtották be vonatkozó javaslatukat a parlamentnek.
Több hónapig is elhúzódhat a német SPD és a konzervatív CDU/CSU pártszövetség között a nagykoalíciós tárgyalások, ami az Európai unió fejlődése szempontjából sem jó hír.
Nyolcvan méteres kútmélységig eltörölné az engedélyezési és bejelentési eljárást több fideszes képviselő, akik pénteken nyújtották be vonatkozó javaslatukat a parlamentnek. Az indítvány - amelyet Font Sándor, B. Nagy László...
Magyarországon nehéz részmunkaidőben elhelyezkedni, emiatt például a kisgyerekes szülőknek jelentős dilemmát okoz, hogy dolgozzanak-e, vagy gyereket neveljenek. Az Aldinál viszont ez úgy tűnik áthidalható akadály, friss Facebook-hirdetésük...
A Sisetma orosz magánholding kártérítés címén 330,4 milliárd rubeles (1493,27 milliárd forint) ellenkeresetet nyújtott be a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty és annak egyik leányvállalata, a Basnyefty ellen pénteken a moszkvai...
7 nap, 330 km és csodálatos tájak - ezt ígérik a 2018 februárjában megrendezésre kerülő PPS Slovenia sífutó túra szervezői. Sífutólécen barangolhatjuk be Szlovénia legszebb tájait. A téli túra útvonala hét fontos turisztikai régión vezet keresztül.
Több mint 2,2 milliárd forintos beruházással Szombathelyen fedett műjégpálya épül, amelynek alapkövét pénteken délután rakták le a vasi megyeszékhelyen.
A karácsonyi tömeg nagy öröm a kereskedőknek – meg a tolvajoknak. Bűnbandák vadásznak mindenkire, aki plázában, karácsonyi vásáron költekezik az ünnepekre. Agyafúrt módon próbálják megszerezni pénzünket, a Blikk szakértő segítségével mutatja be a leggyakrabban alkalmazott trükköket.
Már az utómunkákat végzik a tűzoltók abban a X. kerületi raktárban, ahol még csütörtök este pusztított tűz. A katasztrófavédelem nyilvánosságra hozta a helyszínen készült fényképeket.
Egyiptom egyik magas rangú vallási vezetője pénteken elutasította a találkozót Mike Pence amerikai alelnökkel, mert Donald Trump amerikai elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.
A sikeres vállalkozás egyik legfontosabb alapja a minden részletre kiterjedő üzleti terv, de emellett érdemes több forrásból is tájékozódni a tapasztalt cégvezetőktől. A K&H: üzletet ide! program ezért összegyűjtött néhány fontos tippet a szakmájukban sikeres vállalkozóktól, hiszen a gyakorlati és személyes tapasztalatok azok, amelyek igazán segíts
Graz - Még idejében sikerült meggátolni szörnyű szándékában azt a 25 éves iszlamistát, aki egy kamionnal szeretett volna a grazi karácsonyi vásár tömegébe hajtani.
Egyenlített Cristiano Ronaldo (32)! Csürtörtök este óta a portugál futballsztár is ötszörös aranylabdás, akárcsak az argentin Lionel Messi (29). A spanyol Real Madrid és a Barcelona csillagai már egy évtizede uralják a sportágat, 2008 óta nem kapta meg más ezt az elismerést rajtuk kívül.
Több mint 2,2 milliárd forintos beruházással Szombathelyen fedett műjégpálya épül, amelynek alapkövét pénteken délután rakták le a vasi megyeszékhelyen
Gyűjtés indult a Macskafogóért! Az 1986-ban, Ternovszky Béla és Nepp József által készített legendás rajzfilm felújításához és digitalizálásához a film rajongói ötmillió forintot szeretnének összegyűjteni.
Gendererőszak egy vita levetítése a választott személyes névmásokról? Egy kanadai egyetemen olyan keményen kérték számon a PC-t egy fiatal tanársegéden, hogy az már a világ egyik leginkább szabadelvű országának is sok volt.
Több napos gyengélkedés után végre erősödésbe kezdett a forint, a török líra pedig már trendszerűen korrigál, miután mélypontját már korábban elérte. A tőzsdéken továbbra is szakadatlan az emelkedés, a BÉT-en viszont esett az OTP és az Opus, közel fél százalékkal lehúzva a BUX-ot.
Ez bejött! Százezer forinttal támogatja Papp Mártonné Emma és családja karácsonyi bevásárlását a Blikk. A szerencsés asszony már a kezdetektől lapunk előfizetője, s mint azt elárulta: nem először nyert.
Mintegy 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert 430 mikro-, kis- és középvállalkozás versenyképességének javítására, termelésének erősítésére, ezzel 78 milliárd forintot meghaladó összköltségű beruházások valósulhatnak meg – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.
A hétvégén véget ér a vágányzári időszak a felújítás alatt lévő dél-balatoni vasútvonalon - közölte a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. pénteken az MTI-vel.
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, a vezető európai és amerikai részvényindexek is emelkednek a hét utolsó kereskedési napján. Talán meglepő, de a mai emelkedéssel az amerikai tőzsdék nincsenek új csúcson, ami a hét eleji esésnek tudható...
Az ENSZ pénteken közzétett adatai szerint a rohingja muszlim kisebbség legalább 646 ezer tagja menekült Bangladesbe a szomszédos Mianmar hadseregének Arakán államban zajló műveletei elől.
Szlovénia pert készül indítani Horvátország ellen a határvitában született ítélet elutasítása miatt. Szlovénia pert készül indítani Horvátország ellen, amiért az nem tekinti kötelező érvényűnek a hágai nemzetközi döntőbíróság...
Az idei Országos Rozé Borversenyre Magyarország legtöbb borvidékéről küldtek mintákat, összesen 332 bort. Az „Ország Legjobb Rozé Bora” elismerést a balatonlellei Garamvári Szőlőbirtok egyik tétele kapta meg.
Rendkívüli közgyűlést tartott ma a Konzum. A közgyűlés felhatalmazta a vállalat igazgatóságát a társaság alaptőkéjének felemelésére, amire bármilyen gyakorisággal, bármilyen móddal sor kerülhet. A felhatalmazás 5 év határozott...
Sem postán, sem interneten nem lehet eljuttatni a nemzeti konzultáció kérdőíveit, legalábbis azt a részt, amely a Helsinki Bizottságra vonatkozik. A szervezet szerint ugyanis a feltett kérdés sérti a jó hírnévhez fűződő jogait.
Lezárják a Lánchidat és környékét szombat délután demonstráció miatt, a budai Vár körüli közlekedésben is fennakadásokra kell készülni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint...
Donald Trump amerikai elnök pénteken aláírta az áthidaló költségvetési törvényt, amelyet a kongresszus mindkét háza már csütörtök este elfogadott. A törvény december 22-ig meghosszabbítja a kormányzati intézmények finanszírozását....