Mintegy 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert 430 mikro-, kis- és középvállalkozás versenyképességének javítására, termelésének erősítésére, ezzel 78 milliárd forintot meghaladó összköltségű beruházások valósulhatnak meg – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.
A hétvégén véget ér a vágányzári időszak a felújítás alatt lévő dél-balatoni vasútvonalon - közölte a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. pénteken az MTI-vel.
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, a vezető európai és amerikai részvényindexek is emelkednek a hét utolsó kereskedési napján. Talán meglepő, de a mai emelkedéssel az amerikai tőzsdék nincsenek új csúcson, ami a hét eleji esésnek tudható...
Andrej Babis, az új cseh kormányfő kész 200 millió cseh koronát (2,4 milliárd forint) felajánlani az Európai Uniónak a migrációs válság rendezésének segítésére, mégpedig abban a reményben, hogy Prága így elkerülheti a menekültkvóták elutasítása miatt Csehország ellen indított kötelezettségszegési eljárást – írta a Hospodarske noviny című cseh liber
Az ENSZ pénteken közzétett adatai szerint a rohingja muszlim kisebbség legalább 646 ezer tagja menekült Bangladesbe a szomszédos Mianmar hadseregének Arakán államban zajló műveletei elől.
Szlovénia pert készül indítani Horvátország ellen a határvitában született ítélet elutasítása miatt. Szlovénia pert készül indítani Horvátország ellen, amiért az nem tekinti kötelező érvényűnek a hágai nemzetközi döntőbíróság...
Az ostravai magyarok megtartották magyarságukat, nemzetükhöz és kultúrájukhoz való ragaszkodásukat – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a csehországi Ostravában.
Az idei Országos Rozé Borversenyre Magyarország legtöbb borvidékéről küldtek mintákat, összesen 332 bort. Az „Ország Legjobb Rozé Bora” elismerést a balatonlellei Garamvári Szőlőbirtok egyik tétele kapta meg.
Rendkívüli közgyűlést tartott ma a Konzum. A közgyűlés felhatalmazta a vállalat igazgatóságát a társaság alaptőkéjének felemelésére, amire bármilyen gyakorisággal, bármilyen móddal sor kerülhet. A felhatalmazás 5 év határozott...
Sem postán, sem interneten nem lehet eljuttatni a nemzeti konzultáció kérdőíveit, legalábbis azt a részt, amely a Helsinki Bizottságra vonatkozik. A szervezet szerint ugyanis a feltett kérdés sérti a jó hírnévhez fűződő jogait.
Lezárják a Lánchidat és környékét szombat délután demonstráció miatt, a budai Vár körüli közlekedésben is fennakadásokra kell készülni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint...
Donald Trump amerikai elnök pénteken aláírta az áthidaló költségvetési törvényt, amelyet a kongresszus mindkét háza már csütörtök este elfogadott. A törvény december 22-ig meghosszabbítja a kormányzati intézmények finanszírozását....
A Porsche már az előző generációs Panamerából is kínált konnektoros hibrid változatot, azonban kétségtelen, hogy a technológia igazán csak mostanra jutott el odáig, hogy igazán vonzó legyen. Tudta ezt a német gyártó is, és nem csak egy, hanem rögtön kétféle elektromotorral szerelt változatot is piacra dobtak – az egyik ezek közül ráadásul az egész kínálat legerősebb tagja. Nem titkolta a Porsche,…
Minden, amit a Škoda nyújtani tud. A családosok álmai. Két stílusában merőben más autó, amely ugyanazt a célt szolgálja: a realitások talaján maradva mindent nyújtani. A Superb és a Kodiaq érdemeit felesleges vitatni. De vajon melyikre böknénk rá a fillérre megegyező árú mindenesek közül, ha a legjobbat akarnánk magunknak?
A magyar női kézilabda-válogatott 30-29-re legyőzte Csehország csapatát a németországi világbajnokság csoportkörének ötödik, utolsó fordulójában, pénteken Bietigheim-Bissingen, így a B csoport harmadik helyéről jutott a nyolcaddöntőbe.
Az Egyesült Államoknak továbbra is hiteles közvetítő Izrael és a palesztinok között – jelentette ki pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet.
A magyar női kézilabda-válogatott 30-29-re legyőzte Csehország csapatát a németországi világbajnokság csoportkörének ötödik, utolsó fordulójában, pénteken Bietigheim-Bissingen, így a B csoport harmadik helyéről jutott a nyolcaddöntőbe.
Lengyelország nem engedi meg, hogy a menekültelosztási kvóta kapcsán zsarolják – hangsúlyozta a Trwam katolikus lengyel televíziónak adott interjúban az új lengyel kormány alakításával pénteken megbízott Mateusz Morawiecki. Morawieckit péntek délután, Beata Szydlo kormányfő lemondását követően bízta meg Andrzej Duda államfő az új lengyel kormány a
a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
A sorompót áttörve próbált elmenekülni a vámvizsgálat elől egy férfi Záhonynál. A pénzügyőrök később az egyterű járműben több mint 8 millió forint értékű cigarettát találtak – írja a nav.gov.hu.
A fájdalmas szájüregi fekélyek kialakulásának oka mai napig nem teljesen tisztázott. Jelen tudományos vélemények alapján tudjuk róla, hogy önmagában is kialakulhat, bizonyos provokáló tényezők hatására egészséges egyénekben is megjelenhet, de egyéb, súlyos szisztémás betegség kísérője is lehet. Tudni kell azonban, hogy nem fertőző és semmilyen érin
Joggal bírálják Ukrajna szomszédjai – közöttük Magyarország – a szeptember 5-én elfogadott új ukrán oktatási törvényt, amely csak az általános iskola első négy osztályában engedélyezi a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását – közölte pénteken a Velence Bizottság.
Lezárják a Lánchidat és környékét szombat délután demonstráció miatt, a budai Vár körüli közlekedésben is fennakadásokra kell készülni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Nagy-Britannia és Európa szempontjából történelmi fontosságú reggeli zajlott le pénteken Brüsszelben: az éjszaka Belgiumba érkezett Theresa May brit miniszterelnök, valamint az Európai Unió vezetői: Jean-Calude Juncker és Donald Tusk részvételével. Bejelentették, hogy 15 oldalon részletezett megállapodás született a Brexit előkészítésének lehetőség
A magyar női kézilabda-válogatott 30-29-re legyőzte Csehország csapatát a németországi világbajnokság csoportkörének ötödik, utolsó fordulójában pénteken Bietigheim-Bissingen, így a B csoport harmadik helyéről jutott a nyolcaddöntőbe.
Ideiglenesen abbahagyta a munkát és szabadságra ment Peter Martins koreográfus, a New York City Ballet művészeti vezetője, amíg az őt ért zaklatási vádakat ki nem vizsgálják - erősítette meg az intézmény csütörtök éjjel.
Cristiano Ronaldo 5. aranylabdáját zsebelte be tegnap Párizsban, miután a France Football idei szavazásán is első helyen végzett. Aztán meg többek között kijelentette, hogy ő minden idők legjobb és legösszetettebb játékosa. És hát ugye így a legszerényebb is.