Budapest — Nemcsak külsőleg kiköpött mása, de szokásaikban is ugyanolyanok: az ötéves Marián, Majka és Majoros Hajnalka első közös kisfia már most szemtelenül jóképű, és bármilyen helyzetből kidumálja magát.
A brit törvények értelmében Lionel Messi és Neymar jelenleg nem léphetne be a monarchia területére, így például a cardiffi BL-döntőt is kénytelenek lennének kihagyni.
Nem mindig olyan tiszta és friss a fürdőben a frottírtörülköző, mint gondolnánk. Ha nem használjuk megfelelően, akár baktériumok, kórokozók és gombák melegágya is lehet.
Hosszú idő után végre többen kiálltak a Magyar Tudományos Akadémia tudósai közül, hogy rámutassanak a sosem tökéletes, ám a maiaknál szebb napokat is látott magyar közoktatás egyre súlyosbodó állapotára.
Az amerikai elnök keddi kongresszusi beszédében teljesen új egészségbiztosítási törvény megalkotását ígérte. A republikánus politikusok ovációval és alig szűnő tapssal, a demokrata pártiak...
Március elején harminc patikában kezdődik el az a kísérleti program, amely augusztus közepéig az e-recept alkalmazását igyekszik tesztelni - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
A civil szervezetek működésére és nyilvántartására vonatkozó törvények ma hatályba lépő módosításai a civilekkel kapcsolatos eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célozzák.
A munkáltató a működése során személyes adatok sokaságát kezeli, mellyel összefüggésben számos hibát elkövethet. Ezek közé tartozik a jogalap nélküli vagy rossz jogalapra épülő adatkezelés, de az is előfordulhat, hogy a kezdetben még megfelelő jogalappal történő adatkezelés idővel fordul át jogellenesbe. Az alábbiakban néhány gyakori hibát, valamint a helyes megoldásokat mutatjuk be.
A magányos Lee kénytelen feladni szürke és egyhangú életét, amikor a bátyja halála után neki kell felelősséget vállalnia a kamaszodó unokaöccséért. Visszatér hát szülővárosába, ahol szembe kell néznie a múltjával, az emlékeivel. Kenneth Lonergan két Oscar-díjas filmje, A régi város szívhez szóló történet reményről, áldozathozatalról és a szeretet erejéről.
Az amerikai elnök keddi kongresszusi beszédében teljesen új egészségbiztosítási törvény megalkotását ígérte. Március 6-i befektetői klubunkon erről is szó lesz.ÁTTEKINTÉS Leszámol az...
Vádat emeltek a malajziai hatóságok szerdán egy indonéz és egy vietnami nő ellen Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor féltestvére, Kim Dzsong Nam meggyilkolása miatt
A postázást már csak bő két hétig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Hét európai ország, közöttük Magyarország lakosságának az Európai Unióval kapcsolatos elvárásait és félelmeit tárta fel a római képviselőházban kedden bemutatott olasz felmérés, amelyből kiderült, hogy a magyarok jobban bíznak az EU-ban, mint az olaszok, de a migránsválságról azonos a véleményük.
Hét európai ország, közöttük Magyarország lakosságának az Európai Unióval kapcsolatos elvárásait és félelmeit tárta fel a római képviselőházban kedden bemutatott olasz felmérés, amelyből kiderült, hogy a magyarok jobban bíznak az EU-ban, mint az olaszok, de a migránsválságról azonos a véleményük.
Vádat emeltek a malajziai hatóságok szerdán egy indonéz és egy vietnami nő ellen Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor féltestvére, Kim Dzsong Nam meggyilkolása miatt
A tompai rendőrök Renike, a kábítószerkereső kutya segítségével egy belépésre jelentkező személygépkocsiban elrejtve találták meg a marihuánát tartalmazó csomagokat.
Én ugyan nem szavaztam a Fideszre, mégis azt gondoltam, amikor először kétharmadot szereztek, hogy egye fene, most van legalább esély, hogy rendbe tegyék az országot.