Köztudott, hogy férfiak megőrülnek a nők illatától. De nem ám a drága parfümöket szeretik szagolgatni, annál inkább imádják a női test természetes illatát. Igen, még odalent is! Tisztálkodni persze kell, viszont adunk pár tippet az igazán vágyfokozó intimhigiéniához!
Akidi házasságra vágyott, és úgy gondolta, majd a 72 paradicsomi szűz megvigasztalja. A másik fiút, Alit érdekelték a természettudományok, mindig a National Geographic műsorait nézte. Sit Omar apja halála után kereste fel az Iszlám Államot. Ma már mindhárom fiú halott.
Egy friss felmérés szerint az amerikaiak 85%-a úgy véli, hogy a kormány nem tudja, milyen nehéz felkészülni a nyugdíjas évekre, a többség attól tart, hogy szegény nyugdíjas lesz - írja a Bloomberg. ...
Nem hatott a Momentum a Fidesz támogatottságára, februárban is stabil előnnyel vezette a pártversenyt a Fidesz-KDNP - közölte a Nézőpont Intézet a Magyar Idők számára készített közvélemény-kutatására hivatkozva szerdán az MTI-vel.
Legyen ön akár nő, akár férfi olvasónk, jobb, ha tudja: a hüvelyfertőzés mindenkit érinthet! Mert bár közvetlenül a nők szenvednek tőle, a párjuk is eléggé megsínyli a panaszokat. Hiszen egy ilyen nyavalya nem csak a szexuális életet teheti tönkre egy időre, de a párkapcsolatra, az otthoni hangulatra is rányomja bélyegét.
Mikor van itt az ideje, hogy mobiltelefont nyomjunk gyermekünk kezébe? A döntés minden esetben a szülő felelőssége, akinek ilyenkor nem elsősorban utódja életkorát, mint inkább annak érettségét kell szem előtt tartania.
A várandósság nem betegség, csak másállapot – ezt a mondást talán Ön is hallotta már. Aki veszélyeztetett terhes, annak persze jobban kell vigyáznia magára, de egyéb esetben a kismamák valóban nyugodtan folytathatják az addigi, megszokott életmódjukat – ideértve a kiegyensúlyozott szexuális életet is! Néhány dologra azért nem árt ilyenkor jobban odafigyelni.
Hogyan készüljünk fel egy randira? Nos, ez az, amit biztosan nem kell megtanítani egyetlen nőnek sem! A csábítás tudománya ugyanis szinte „beépített program” a hölgyeknél. Csakhogy eljutni a vágytól az ágyig legtöbbször nem a végső cél, mindössze egy fontos állomás a kapcsolatban. Hiszen az élet a vágyott beteljesülés után is folytatódni fog, és egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan! Íme néhány…
Van az úgy, hogy a szex valamiért nem megy olyan „olajozottan” mint máskor és az együttlét fájdalommal jár – akár mindkét fél számára! Nagy butaság, ha ilyenkor a partnerek egymást vádolják, számon kérve a másikon a kevés figyelmességet, netán a teljes átélés hiányát. Sokkal jobban tennék, ha inkább végiggondolnák, mi minden miatt fájhat a szex – és hogy mit tehetnének ellene!
Párok rémálma az összes női nyavalya, ami akár végérvényesen elválaszthatja egymástól a szerelmeseket. Még mindig él ugyanis a tévhit, hogy hüvelyi fertőzést csak nemi úton lehet „elkapni”– és ha valaki ezt elhiszi, persze hogy elsőként a saját párját fogja hűtlenséggel gyanúsítani! Pedig ez butaság.
A nagyböjt nem pusztán önsanyargatás és önmarcangolás, hanem az értékesebb élet keresésének időszaka - monda Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán
Igaz, ott nem indult akkora lendülettel az aláírásgyűjtés mint Budapesten. Online petíció indult azért, hogy népszavazást rendezzenek Páriszban arról, hogy a város megrendezze-e a 2024-es olimpiai játékokat
Az ENSZ-től és annak szakosított szerveitől különösen hatékony megoldásokat nem lehet várni - jelentette ki az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ elemzője
Márton Anita abszolút esélyesként, a csúcsdöntés és a címvédés reményében indul a pénteken kezdődő belgrádi fedettpályás Európa-bajnokságon. Az olimpiai bronzérmes súlylökő 18,97 méterrel áll a nevezési lista élén.
Jellemzően jó a hangulat az európai tőzsdéken, a főbb részvényindexek 1 százalék körüli pluszban nyitottak. A magyar tőzsdén is megnyugvás látszik az elmúlt napok nagyobb esése után, a BUX szintén 1...
Harminchárom ember halt meg Bolíviában a karnevál négy napja alatt az ünnepségsorozattal összefüggő közúti balesetekben - közölte a közlekedései rendőrség parancsnoka.
Március elsejétől 120 milliárd forint értékben pályázhatnak kutatás-fejlesztési (k+f) és innovációs tevékenységek támogatására a mikro, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok.
Mészáros Lőrinc részesedést szerzett egy magyar tőzsdei vállalatban, a Konzumban A hírre három nap alatt közel 67 százalékot emelkedett a Konzum árfolyama Felpörögtek az események az egyik hazai...
Az amerikai Demokrata Párt Steve Beshear volt kentuckyi kormányzót kérte fel, hogy a párt nevében reagáljon Donald Trump elnök kedd esti kongresszusi beszédére, s Beshear kijelentette, hogy az elnök "elvenné az egészségbiztosítást a dolgozó emberektől".
Szerdán véget ér a MOL Bubi téli üzeme, az átvizsgálás és a szükséges javítások elvégzése után ismét üzembe áll a 112 gyűjtőállomásos rendszer 1286 kerékpárja - közölte a nap folyamán az MTI-vel a BKK
Készenlétben kellett lenniük jogviszonyukban a hatósági állatorvosoknak, erre azonban nem kaptak ellentételezést. Pereltek, az ügyben a Kúria mondta ki a végső szót.
Jellemzően jó a hangulat az európai tőzsdéken, a főbb részvényindexek 1 százalék körüli pluszban nyitottak. A magyar tőzsdén is megnyugvás látszik az elmúlt napok nagyobb esése után, a BUX szinte...
A baloldali kis pártok népszerűségének növekedését hozta az olimpia elleni népszavazás aláírásgyűjtése, a Jobbik gyengülése azonban tovább folytatódott az elmúlt hónapban. A teljes népesség körében az LMP, a DK, az MLP és a Párbeszéd 1-1 százalékkal tudta növelni a szavazóbázisát, így a DK 4, az LMP 3, az MLP és a Párbeszéd pedig 1-1 százalékon áll. Míg a Fidesz támogatóinak aránya 2…
Súlyos élelmiszer-biztonsági hiányosságok miatt felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy peresztegi húsbolt és a hozzá kapcsolódó üzem működését, valamint elrendelte több mint kilenc és fél tonna élelmiszer megsemmisítését - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
2017. március 1-jétől a készpénzes fizetéseink során már találkozhatunk a megújított 2000 és 5000 forintos bankjegycímletekkel. A bankjegyek azon túl, hogy képi megjelenésükben megújultak, a biztonsági elemeiket tekintve is korszerűbbek lettek – írja honlapján az MNB.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlatot kezdett szerdán, miközben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasította országának haderőit, hogy készüljenek fel az ellenségre mérendő "könyörtelen csapásra".
Az MLBKT beszerzésimenedzser-index szezonálisan kiigazított értéke februárban 59,5 pontra emelkedett, ami új történelmi csúcs. A feldolgozóipari aktivitás jelentős élénkülése szintén alátámasztja azt...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 14 pénzügyőrét hallgatta ki gyanúsítottként hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte az MTI-vel szerdán a főügyész.
A Bitcoin bányászása - ami a virtuális kriptopénz működésének alapja - drága és nem hatékony. Ezt a problémát oldhatja meg az Ethereum új alapokra helyezése, a bányászat új modellje, a Casper - írja...
Baleset miatt nem jár a 4-es és a 6-os villamos a Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér között. Információnk szerint egy néni elesett, mentőket kellett hívni hozzá.
Egy Győr-Moson-Sopron megyei húsboltban és a hozzá tartozó előállító helyen tartottak ellenőrzést a Nemzet Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei.
Március 1-jén véget ér a MOL Bubi téli üzeme, és újra üzembe áll az összes budapesti közbringa, miután a téli időszakban átvizsgálták azokat, és elvégezték rajtuk a szükséges javításokat - írta a jó...