Az Európai Szabad Szövetség (EFA) pártigazgatója szerint az autonómia szükségességét igazolja az a tény is, hogy a román csendőrség kettős mércét alkalmaz, és bírságokat rótt ki a tavalyi székely szabadság napján az autonómia igényét hangoztató Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aktivistáira
Hollandia visszavonta a leszállási engedélyt a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert szállító repülőgéptől, amely Rotterdamba tartott - jelentette szombaton a CNN Türk török hírtelevízió és az NTV holland köztévé
Sportolónőknek szánt iszlám fejkendőt, hidzsábot dob piacra 2018 elején a Nike amerikai sportszergyártó vállalat – jelentették be szombaton New Yorkban.
Itt a jó idő, levehetjük végre a vastag kabátot. S hogy mire is cseréljük a téli öltözéket? Schreiter Diána, az F&F szakértője most erre is választ ad.
Felrobbantotta az internetet Kasszás Erzsi! A talán kissé túlságosan is lelkes hölgyet Balázs Andrea színművész alakítja, aki elárulta, a durva kommentek mellett rengeteg pozitív visszajelzést is kap
Moszkva – Az oroszok mindent bevetnek, hogy elkerüljék a körülöttük kialakított rossz világnézetet, miszerint a huliganizmusuk miatt nem alkalmasak a 2018-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére.
Az emberek válaszokat várnak Botka László Szeged MSZP-s polgármesterétől arra, hova vándorolt a Szeviép-ügyben eltűnt 11 milliárd forint és ebből mennyi pénz ment az MSZP pártkasszájába - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombaton Szegeden
Elon Musk, a Tesla vezére tavaly novemberben jelentette be, hogy idén kiválasztják azt a helyszínt Európában, ahol a vállalat legújabb Gigafactoryje felépülhet. A tervezett beruházás értéke közel 5...
Nő a feszültség a DK elnökévé újraválasztott Gyurcsány Ferenc és az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László hétvégi nyilatkozatai nyomán. Közben az ellenzéki oldalon további változást jelez a Jobbik gyengülése és a Momentum párttá alakulása. A Hetek cikke.
Elkezdte csökkenteni a Törökországnak a csatlakozási folyamat keretében nyújtott támogatásokat az Európai Unió - közölte a bővítési tárgyalásokért felelős uniós biztos a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Horvátország "Ba2" szintű államadós-osztályzatának kilátását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban a vártnál erősebb gazdasági növekedéssel indokolva a döntést.
Genf – Nyolcvan kisfiú Thaiföldön elkövetett megerőszakolásával és gyermekeket ábrázoló pornográf fényképek készítésével vádolnak egy svájci nyugdíjast, akit még ebben a hónapban bíróság elé állítanak - közölték pénteken a svájci hatóságok. Az áldozatok némelyike csak kilencéves volt.
Összesen kétmillió eurós befektetési tőkével elindult a BnL Start Partners, Magyarország első B2B fókuszú inkubátorháza. A céget sikeres, a nemzetközi technológiai piacon bizonyított üzletemberek alapították, s célja, hogy agilis fiataloknak, garázscégeknek, induló vállalkozásoknak nyújtson lehetőséget és támogatást ötleteik „ráncba szedéséhez”, megvalósításához, cégenként akár 200 ezer euróig…