Münchenben vendégszerepelt szerda este a budapesti Nemzeti Színház társulata, az 1956-os emlékév németországi eseményeinek zárásaként a Tóth Ilonka című darabot mutatták be.
Legalábbis ezt állítják a költéségvetési terveket ismerő források. A New York Times szerint nem annyira szakmai, inkább politikai döntésről van szó, illetve az így megtakarított pénzzel lenne lehetőség még többet költeni a már eddig is szépen kitömött honvédelmi minisztériumra.
Azzal az érdekes adattal búcsúzom, hogy jelenleg Captain Jackként már a 3, személy fut. Az eredeti, Sharky Durban már 1996-ban kiszállt, a második, Franky Gee pedig 2005-ben meghalt. 2008 óta újra van Captain Jack: egyelőre Bruce Lacy alakítja a fekete tisztet a német eurodance-duóban.
Az előzetesen esélytelenebbnek tartott AS Monaco hazai pályán 3-1-re legyőzte a dúsgazdag Manchester Cityt, így a hercegségbeli együttes idegenben lőtt több góljának köszönhetően bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe
Országszerte 25 emberrel szemben intézkedett a rendőrség a nemzeti ünnepen rendezett megemlékezések során - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel
Az alkalmazások robbanásszerű megjelenésével és a telefonok tárolókapacitásának növekedésével egyre nagyobb körülöttünk a digitális zűrzavar. A Kaspersky Lab új tanulmánya rávilágít az elektronikus káosz globális problémáira az internet felhasználók között.
Az előzetesen esélytelenebbnek tartott AS Monaco hazai pályán 3-1-re legyőzte a dúsgazdag Manchester Cityt, így a hercegségbeli együttes idegenben lőtt több góljának köszönhetően bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe
Niedermüller Péter: a terrorizmust kerítésekkel nem lehet feltartóztatni A terrorizmust kerítésekkel, falakkal, egyre szigorúbb törvényekkel, újabb és újabb bizottságokkal, tagállami különutakkal nem lehet feltartóztatni - hangsúlyozta Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a terrorellenes intézkedésekről folyatott…