Erdélyi Mónika sok korábbi szakmai és magánéleti találgatásra adott választ az ATV, ma este 20.25-kor látható Csisztu 24 című műsorában, ahol szokás szerint most sem voltak tabutémák.
Silverstone — Megdöbbentő festést kapott a Force India 2017-es autója. A Forma–1-ben az elmúlt években remekül helytálló, a nagycsapatok orra alá sokszor borsot törő istálló új kocsija ugyanis általános elképedésre rózsaszínben pompázik az új főtámogató érkezése miatt.
A várható amerikai kamatemelések miatt a rövidtávú spekulatív befektetők rég nem látott ütemben vonják ki a tőkét a feltörekvő piacokról, így Magyarországról is. Helyüket azonban átveszik a hosszabb...
Az előzőnél még dolgosabb és kedvező év volt a tavalyi, a vállalat növekedett, a tőkemutató jelentősen erősödött, a banki eszközök minősége javult - mondta Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója a bank 2016-ös eredményeit bemutató sajtótájékoztatón szerdán, Bécsben.
„A múzeumkerti ünnepségen húszezer békés ünneplő mellett ötvenöt-hatvan rendzavaró jelent meg. A rendőrség és a szervezők összehangolt munkájának eredményeként a nemzeti ünnep méltóságát sikerült megőrizni” – írják a közleményükben. Arról, hogy mekkora volt a méltóság, itt, itt és itt lehet meggyőződni.
Miközben a világ egyik fele a hollandiai választásokat figyeli, mostanában elsősorban nem Mark Rutte és Geert Wilders harca miatt lehetett hallani Európa egyik legbefogadóbb országáról. Törökországban április 16-án népszavazás lesz az elnöki rendszer átalakításáról, de mi köze ennek ahhoz, hogy a törökök lassan teljes Nyugat-Európával durván összerúgják a port?
Kigyulladt egy családi ház Szilváson, egy idős férfi füstmérgezésben életét vesztette - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
A rendőrség feltételezése szerint féltékenység miatt szerdán lövöldözött egy férfi Nagyváradon, megsebesítve egy másikat, majd elrabolta és agyonlőtte volt barátnőjét - adta hírül a Digi24 román hírtelevízió.
A szabadság az egyenlőség kivívása nélkül csupán az elitek kiegyezése, erre tanítja az utókort Táncsics Mihály szelleme - mondta Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke a párt március 15-i megemlékezésén szerdán a budai Várban, a Táncsics-börtön előtt
Demonstrációt szervezett Az Elnököt a köztársaságnak csoport szerdára. A "Séta az új köztársaságért címmel" meghirdetett tüntetés résztvevői az Operaház előtt gyülekeznek. Több százan vannak már:
Egy férfi lövöldözött a nyílt utcán szerdán Nagyváradon, megsebesített egy másik férfit, majd elrabolta és agyonlőtte volt barátnőjét - adta hírül a Digi24 román hírtelevízió.
Az amerikai MSNBC televízió egyik kedd esti politikai műsorában nyilvánosságra hozták Donald Trump 2005-ös adóbevallásának egyik részletét, amelyből az derül ki, hogy a jelenlegi elnök egyáltalán nem volt adócsaló.
Kósa Lajos megvédte Orbán Viktort Vona Gábor állításaival szemben, miszerint a miniszterelnök az előző rendszerben titkosszolgálatokkal állt kapcsolatban, illetve családjában voltak olyan személyek, akik az ÁVH-ban dolgoztak ügynökként 1956-ban.
Debrecen — Újabb igazgatósági ülést élt túl Leonel Pontes (44), a Debrecen labdarúgócsapatának vezetőedzője. A Loki gyenge bajnoki szereplése miatt már decemberben is felmerült a portugál szakember leváltása, de végül bizalmat szavaztak neki.
Leicester — Drámai mérkőzésen jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe a Leicester City. Talán még az irodalomtörténet egyik legnagyobb alakja, William Shakespeare (†52) sem írhatta volna meg annyira izgalmasan az angol focicsapat Sevilla elleni párharcát, illetve névrokona, az együttes trénerének, Craig Shakespeare-nek a (53) sikerét.
"Juhász és bérfütyülői a mai napon ismételten bizonyították az egész ellenzék alkalmatlanságát" - hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója szerda délután Budapesten tartott sajtótájékoztatóján
A márciusi ifjak bátorsága és szenvedélyes szabadságszeretete azt jelzi nekünk, kései utódoknak, hogy érdemes ambiciózus célokat meghatároznunk - mondta Gulyás Gergely Budapesten
Goa - Szórakozni ment egy 28 éves kalandvágyó brit turista az indiai Holi fesztiválra, azonban többet már nem tér haza családjához: brutálisan összeverte, megerőszakolta, majd végzett vele egy helyi férfi.
Tűzoltók terelték egy felborult kamionból kiesett, életben maradt sertéseket az 55-ös főúton Ásotthalom közelében. A jármű egy balra ívelő kanyar után az út szélére sodródott, majd felborult. A 100 állatból mintegy 20 elpusztult, vagy az állatorvosnak kellett elaltatnia - írja az MTI.
Az Európai Unió felmérése szerint az élelmiszerlánc-termékekkel való visszaélés, a hamisítás és az adóelkerülés a legnagyobb üzlet a kábítószer-kereskedelem után - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Az amerikai elnök a fenti videón 3 percnél látható jelenetről azt írta, hogy ha a zuhanó népszerűségű zenész a klipjében Obama elnökre fogott volna fegyvert, börtönbe került volna. Persze nem került volna börtönbe, de ez most mindegy. (Politico)
Azt a nemzetet, amely nem küzd a saját szabadságáért, nem áll ki önmagáért, más nemzetek semmibe fogják venni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a Bem téren tartott március 15-i megemlékezésen
Sípolás, lökdösődés, egymásnak forduló emberek a rendezvényeken - egyelőre nincs meg Orbán Viktor nagy víziója az egységes nemzetről, mert még az ünnepi pillanatokban is képesek egyesek egymásnak esni a véleményük miatt. Ijesztő, ami történik az utcán... Ön elgondolkodott már azon: lehet, tényleg jó lenne egy olyan országban élni, ahol nincs ellenségeskedés...
Március 15. a szabadság és a hazaszeretet ünnepe, és az 1848-as hősök emléke megérdemli, hogy méltó és méltóságteljes ünneplést kapjanak – mondta a KDNP frakcióvezetője a Pest megyei Márianosztrán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen szerdán
Budapest — Újra klipet forgatott az Irigy Hónaljmirigy! A 26 éves zenekar március 19-én új videóval jelentkezik. A banda a Halott Pénz Darabokra törted a szívem című számának készítette el a „mirigyes” változatát.
Ismét a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér kapta a legjobb kelet-európai repülőtér díját az angol Skytrax légiközlekedési tanácsadó cégtől. A Budapest Airport szerdai közleménye szerint a ferihegyi...