2017. március 23. csütörtök

márc. 23
13:19
Az MSZP ingyen gyógyszereken gondolkodik (Gondola)
Az MSZP vizsgálja, hogyan lehetne ingyenessé tenni a 65 év felettiek számára a háziorvosok által felírható gyógyszereket - közölte a párt elnöke egy, az MSZP, valamint több nyugdíjas szakszervezet által szervezett csütörtöki budapesti rendezvényen
márc. 23
13:19
DK: ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér jár a nőknek is (Alternatív Energia)
A párt konzultációt kezd húsz céggel.
márc. 23
13:19
Megszólalt a testvér: Nem a bátyám a londoni merénylő, most is börtönben ül (ATV)
Tegnap a Channel 4 News még azt állította meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy a Magyarországon is előállított Trevor Brooks, azaz Abu Izzadeen lehet a londoni merénylet elkövetője.
márc. 23
13:21
Az ankarai orosz ügyvivőt bekérették a török külügyminisztériumba (hirado.hu)
A török minisztérium aggodalmát fejezte ki az orosz félnek az eset miatt.
márc. 23
13:21
Drámai képek az ukrajnai fegyverraktár-robbanásról (Blikk)
Mintegy 20 ezer embert evakuálnak, miután robbanások voltak egy kelet-ukrajnai fegyverraktárban. A helyi sajtó szerint szabotázsakció történt.
márc. 23
13:21
Krisán: a korábbi időszak uniós pénzeinek kétharmada külföldi cégekhez került (Portfolio)
Fontos döntés volt a kormány részéről, hogy idén március végére megvalósul a kiírási dömping - jelentette ki előadásában Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. Megállapítása szerint sok minden...
márc. 23
13:23
Gyerekre uszította a kutyáját egy nő Hajdúsámsonban (hirado.hu)
Megharapott egy kisfiút Hajdúsámsonban egy kutya, miután a gazdája kiengedte az utcára, mert zavarta őt a kerékpározó gyerekek hangoskodása.
márc. 23
13:23
Sörkülönlegességgel válaszolt a Heineken - új sört hoz ki a Soproni, mi meg is kóstoltuk (Blikk)
A kézműves sörökre hajazó, különleges sört dob a polcokra a Soproni. A Soproni Óvatos Duhaj IPA márciustól kapható az üzletekben, áprilistól pedig bizonyos, kiválasztott vendéglátóhelyeken csapolt formában is fogyasztható lesz.
márc. 23
13:23
Elektromos autót is lehet tölteni a Mol-kúton (Portfolio)
Közép-Európában elsőként autóból lehet elvitelre szendvicset és kávét kérni, de elektromos autót is lehet tölteni a Mol csütörtökön átadott megújult benzinkútján. Az átadón az is elhangzott, hogy az...
márc. 23
13:25
Hosszabbított nyitva tartással készülnek a láncok a húsvétra (hirado.hu)
A nagypénteki munkaszünet miatt a kiskereskedelmi áruházláncok többsége, így a Tesco, a Spar, az Auchan és a Penny Market is a húsvét előtti csütörtökön és nagyszombaton több műszakban, illetve meghosszabbított nyitvatartással készül az ünnepre – mondta a Világgazdaságnak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.
márc. 23
13:25
Istenként tisztelik a világ egyik legkisebb emberét - galéria (Blikk)
India - Csupán 51 cm magas az a 21 éves férfi, akit egy Hindu Isten reinkarnációjának tartanak a lakosok.
márc. 23
13:25
Képeken az uniós források csúcskonferenciája (Portfolio)
Hatalmas érdeklődés mellett zajlik a Portfolio Uniós Források 2017 című konferenciája. Helyszíni beszámoló cikkeink mellett képgalérián keresztül mutatjuk be a kiemelkedő szakmai eseményt. A...
márc. 23
13:27
Zac Efron bokatörő magassarkúban és miniszoknyában nem is olyan rossz nő (hirado.hu)
A színész bevallotta, hogy női ruhás jelenete volt a leginkább embert próbáló a Baywatch forgatása alatt.
márc. 23
13:27
Kassai Viktor az U20-as világbajnokságon vezethet mérkőzést (Sport365)
A Kassai Viktor, Ring György, Tóth Vencel játékvezetői hármas ott lesz a május 20. és június 11. közötti dél-koreai U20-as labdarúgó-világbajnokságon.
márc. 23
13:27
Vélhetően ismerik a londoni elkövető kilétét (ProfitLine)
Vélhetően tudják a hatóságok, ki követte el a szerdai londoni merényletet, hiszen lelőtték és a képét is megmutatták, csak egyelőre a nyomozás érdekei miatt nem közlik az információt - mondta Kis-Benedek József az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
márc. 23
13:29
Halálra gázoltak egy gyalogost Óbudán (hirado.hu)
A baleset csütörtök délelőtt történt a Szőlő utcában.
márc. 23
13:30
Kiakadtak a törökök: orosz kiképzést kapott mesterlövész ölt? (Privátbankár)
Volt a török külügynek néhány keresetlen szava az oroszokhoz a határon átlövő kurdok miatt.
márc. 23
13:30
IPA-t dob piacra a Soproni (Kreatív Online)
Soproni Óvatos Duhaj a neve.
márc. 23
13:31
Fidesz: a szocialisták már megint be akarják csapni a nyugdíjasokat (hirado.hu)
A Fidesz azzal vádolja az MSZP-t, hogy megint csak be akarja csapni és ki akarja használni a nyugdíjasokat.
márc. 23
13:32
Szinte semmit sem fizetnek, mégis kapkodnak a magyar állampapírért (Privátbankár)
Háromszoros túljegyzés mellett nőtt kissé a hozam a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján.
márc. 23
13:33
A Barátok közt egykori sztárja teljes lázban ég: Ábrahám Edit még álmában is énekel (Blikk)
Ábrahám Edit az RTL Klub korábbi színésznője nemsokára a TV2 Nagy Duett-jében énekel.
márc. 23
13:33
Fidesz: az MSZP megint be akarja csapni a nyugdíjasokat (Gondola)
A Fidesz azzal vádolja az MSZP-t, hogy megint csak be akarja csapni és ki akarja használni a nyugdíjasokat
márc. 23
13:33
Matolcsy fia is érintett a lex Heinekenben? (Alternatív Energia)
Sörüzemnek adta bérbe balatonakarattyai földjét.
márc. 23
13:33
A nemzetközi sajtó Orbánról: "A tegnapi fekete bárány ma már nincs egyedül" (ATV)
Orbán Viktor, az illiberális Európa zászlósa címmel közölt portrét a miniszterelnökről a Le Monde című francia balliberális napilap a Római Szerződés aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából közölt csütörtöki összeállításában. Az olasz La Repubblica a Heineken márkajelképeként ismert vörös csillag magyarországi betiltásáról írt, amely szerinte nemzetközi jogi vitához vezethet.
márc. 23
13:35
Gyerekekre uszította a kutyáját a hajdúsámsoni nő, mert zavarta a hangoskodásuk (Blikk)
Megharapott egy kisfiút Hajdúsámsonban egy kutya, miután a gazdája kiengedte az utcára, mert zavarta őt a kerékpározó gyerekek hangoskodása - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
márc. 23
13:35
Le Monde: a fekete bárányból vezéralak lett (Gondola)
Orbán Viktor, az illiberális Európa zászlósa címmel közölt portrét a miniszterelnökről a Le Monde című francia balliberális napilap a Római Szerződés aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából közölt csütörtöki összeállításában
márc. 23
13:35
Az Iszlám Állam magára vállalta a londoni terrortámadást (ATV)
Az Iszlám Állam jelentkezett a szerda délutáni londoni terrortámadásért, amelyben a támadón kívül hárman meghaltak, és legalább 29-en megsérültek - adta hírül a dzsihadisták szócsövének számító Amaq hírügynökségre hivatkozva a SkyNews.
márc. 23
13:37
Egy gyomorbeteg ex-osztályvezető-helyettes kalandjai a nagybetűs ÉLET-ben (Blikk)
Ilyen sem volt még! Saját sorozatot kapott a Munkaügyek széria gyomorbeteg osztályvezetője, aki immár saját név alatt a családi fészekből kiszorulva, kevesebb gyógyszerrel, állástalan bürokrataként keresi helyét a számára szinte teljesen ismertetlen, nagybetűs ÉLET-ben. A Tóth János című sorozat csütörtök esténként a Duna tévén látható.
márc. 23
13:39
Bírság a Cofidisre (Adózóna)
Az MNB 20 millió forint bírsággal sújtotta a Cofidis Magyarországi Fióktelepét, mivel egyes hitel- és pénzkölcsön-szerződéseinél megsértette a fogyasztók túlzott eladósodásának elkerülését célzó adósságfék-szabályokat. A jegybank a JTM-re vonatkozó hiányosságokon túl nyilvántartási és adatszolgáltatási problémákat is feltárt.
márc. 23
13:39
Londoni merénylet: az Iszlám Állam magára vállalta a támadást (hirado.hu)
Az Iszlám Állam katonája támadott Londonban - közölte a terrorszervezethez közel álló Amaq hírügynökség csütörtökön.
márc. 23
13:39
Közösen gondozott rózsáik miatt verte meg szomszédját egy ásóval a püspökladányi nő (Blikk)
Püspökladány – Durván elfajult a közös kertészkedés, hiszen ásóval estek egymásnak a helyi asszonyok.
márc. 23
13:39
Hétmilliós bírságot kapott az alapkezelő (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta a Diófa Alapkezelő Zrt. Euro-Mall Kft. feletti irányításszerzését engedélyező határozatot, egyúttal 7 millió forint eljárási bírságot szabott ki, mert a...
márc. 23
13:41
Konferencia a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából (hirado.hu)
Az Európai Unió: az első 60 év után címmel rendeztek nemzetközi konferenciát a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, a római szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából.
márc. 23
13:41
Gondolta volna? Az énekesnő díva profi szakács is (Blikk)
Tia Mowry színésznőnek és énekesnőnek szinte kettős személyisége van: a színpadon ragyogó díva, míg otthon remek háziasszony, feleség és anya.
márc. 23
13:41
Fordulat az MKB-nál, őrült verseny készülődik (Portfolio)
Hat év durva vesztesége után az MKB Bank is nyereséges lett tavaly, méghozzá nem is akármilyen számok kíséretében: kkv-hitelállományát (a követelés-eladásokat nem számítva) csaknem harmadával növelte...
márc. 23
13:43
Halasztják a a népszavazásról szóló vitát a skótok (hirado.hu)
Kevesebben támogatják az elszakadást.
márc. 23
13:45
Hatmilliárd munkahelyi bölcsődékre (hirado.hu)
Munkahelyi bölcsődékhez lehet támogatásra pályázni. Hatmilliárd forintot szán erre a célra a kormány. Teljesen átalakul a bölcsődei rendszer ezekben az években, az egyik újdonság, hogy megsokszorozódhat a munkahelyi bölcsődék száma, ami persze segítheti a kisgyerekes szülők foglalkoztatását.
márc. 23
13:45
Kulcscsomóval dobott fejbe egy gyereket hittanórán a babócsai plébános (444.hu)
A keresztény jámborság és a legmodernebb pedagógiai módszerek egyesítése ráadásul nem is a rendetlenkedő gyereket találta el.
márc. 23
13:47
Ide kattintva nézheti élőben a Kormányinfót (hirado.hu)
márc. 23
13:47
Az Iszlám Állam vállalta a londoni terrortámadást (444.hu)
Azt még nem tudni, hogy pontosan mi köze volt a merénylőnek a közel-keleti terrorszervezethez.
márc. 23
13:48
Elfogyott a türelem: bekérették a török nagykövetet Erdogan fenyegetőzése miatt (Privátbankár)
A tegnapi londoni terrortámadás fényében különösen brutálisak a török elnök szavai.
márc. 23
13:50
Felvállalták: az Iszlám Állam a felelős a londoni terrortámadásért (Privátbankár)
A terrorellenes koalícióban részt vállaló országokat fenyegették meg.
márc. 23
13:51
Theresa May: A titkosszolgálat ismerte a londoni merénylőt (Blikk)
Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott "a szélsőséges nézeteivel kapcsolatban felmerült aggályok" miatt - mondta csütörtökön a londoni alsóház képviselőit tájékoztatva Theresa May brit miniszterelnök.
márc. 23
13:51
Agyonlőttek egy volt orosz képviselőt Kijevben (Gondola)
Agyonlőttek egy volt orosz parlamenti képviselőt csütörtökön Kijevben egy fegyveres összetűzésben - jelentette be Andrij Kriscsenko, az ukrán főváros rendőrfőnöke
márc. 23
13:51
Brüsszel bekérette Törökország nagykövetét (Alternatív Energia)
Magyarázatot várnak Erdogan megjegyzéseire.
márc. 23
13:51
Átigazolás: Trükkös megoldással szerezné meg a Barca a Real játékosát (Agroinform)
Sajtóértesülések szerint a Barcelona olyan ajánlatot tesz Iscónak, amit az irányító nem tud majd visszautasítani.
márc. 23
13:51
Török elnöki fenyegetés: Brüsszel bekérette Ankara uniós nagykövetét (ATV)
Bekérették az Európai Unió melletti török nagykövetség vezetőjét Recep Tayyip Erdogan török államfő sokak által fenyegetésként értékelt, előző napi kijelentései miatt - közölte az Európai Bizottság illetékes szóvivője csütörtökön.
márc. 23
13:53
Részegen akarta vezetni a repülőgépét a pilóta (Blikk)
105 utas élete kerülhetett volna veszélybe egy 37 éves pilóta miatt, aki a
márc. 23
13:53
Sarka Katát luxushotelben kapták le egy rejtélyes férfival (Alternatív Energia)
Abban a szállodában szálltak meg, ahova Hajú vitte új barátnőjét Valentin-nap környékén.
márc. 23
13:55
Kórházba juttatta a plébános a hittanóráról a kisfiút Babócsán - kulcscsomót vágott a kicsik közé (Blikk)
Kulcscsomót dobott a rendetlenkedő gyerekek közé hittanórán a babócsai iskolában a plébános, egy kisfiú a fején megsérült, kórházba került - írja a Somogy Online.

Keresés