Akár tartós zsibbadást, fájdalmat érzékelünk a derekunkban, lábunkban, akár tüsszentéskor, köhögéskor robban be a fájó érzés, könnyen lehet, hogy isiász okozza a tüneteket.
Magyarország erősödését jól mutatja, hogy a háztartások jövedelmének emelkedése meghaladja a kiskereskedelmét, ami a háztartások továbbra is erős megtakarítási hajlandóságát, a fogyasztás további növekedésének lehetőségét mutatja.
A szexuális együttlétek az esetek többségében nem okoznak fájdalmat, ám olykor megeshet, hogy a nő a nemi izgalom ellenére is kisebb-nagyobb kellemetlenséget tapasztal közösülés során. Dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyász-endokrinológusa szerint szülés után még 3-6 hónapig, esetleg a szoptatás végéig igen gyakori a probléma, ám ha hosszabb ideig nem élvezi az együttléteket, akkor…
Megalakult a Nemzeti Versenyképességi Tanács és csütörtök délelőtt első ülésén be is mutatkozott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felvezetésével. Varga Mihály azzal indokolta a testület...
Túl nagy port ugyan nem kavartak, de a PSA márkáinak dobozos modelljei áruszállító formában már eddig is elérhetőek voltak teljesen elektromos változatban. A francia konszern pedig úgy döntött, hogy a Citroën Berlingo ezentúl személyszállító, családi kivitelben is megkapja a villanyos hajtásláncot, így megszületett az E-Berlingo Multispace.
Az Európai Unió (EU) kríziseken keresztül fejlődik, az integráció hat évtizedes története azonban azt mutatja, hogy a nehézségeken mindig sikerült túllépni.
Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egyre több részlet lát napvilágot Moszkva tavaly októberi puccskísérletéről egy balkáni államban. A cél Montenegró NATO-barát miniszterelnökének likvidálása volt. De hogyan lett a varsói orosz haditengerészeti attaséból álnéven egy balkáni puccs szervezője?
Agyonlőttek egy volt orosz parlamenti képviselőt csütörtökön Kijevben egy fegyveres összetűzésben - közölte Andrij Kriscsenko, az ukrán főváros rendőrfőnöke.
Súlyos élelmiszerhiány és fokozódó pánikhangulat közepette mintegy 400 ezer ember rekedt a Moszul nyugati részében található óvárosban, amelyet még mindig az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tart ellenőrzés alatt - közölte csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) .
Újabb mérföldkő előtt áll Gianluigi Buffon, az olaszok világbajnok kapusa: ha a várakozásoknak megfelelően nevezik az albánok elleni, pénteki világbajnoki selejtezőre, akkor profi labdarúgó-pályafutása ezredik mérkőzésén léphet pályára.
Nyugat-Európával szemben nálunk még vannak olyan munkatársak, akiket lehet pénzzel motiválni, így a mielőbbi forráskifizetés érdekében nekik idén a célok teljesítése esetén akár 12-24 havi bónuszt is...
A Reuters fotósának köszönhetően pillanatok alatt láthatta az egész világ mi is történt Londonban tegnap délután. A Brexit kilépéshez készített illusztrációkat, amikor pár méterre történt tőle a merénylet.
A három magyar biztosítóval is rendelkező Vienna Insurance Group előzetes eredményei alapján több mint 9 milliárd eurós díjbevételt ért el, az adózás előtti nyereségük 406,7 euróra emelkedett. ...
A banki szolgáltatások digitalizálódását szemléltető újdonságot mutattak be: az OTPdirekten keresztül teljes egészében online intézhető a személyi kölcsön felvétele, beleértve a szerződés aláírását is.
Délután egytől kezdődik a 82. Kormányinfó, melyen szokás szerint Lázár János és Kovács Zoltán számolnak majd be a kormány aktuális döntéseiről.Salgótarján is modern város lett 2017.03.23 13:51Orbán...
Szemtanúk meséltek a szerda délutáni terrortámadás horrorisztikus jeleneteiről, mikor az ismeretlen terrorista emberek közé hajtott a Westminster-hídon, majd a parlament kapujába csapódva két késsel meggyilkolt egy rendőrt.
Gyenisz Voronyenkov tavaly mondott le orosz állampolgárságáról és költözött át Ukrajnába. A nyilt utcán, egy menő szálloda előtt lőtte agyon egy ismeretlen.
Los Angeles - A hírekkel ellentétben úgy tűnik mégsem a nemrég szinglivé vált Brad Pittel jár Kate Hudson. A napokban egy zenésszel, Danny Fujikawával látták csókolózni az utcán.
Varga Mihály mellett további hét tagja lesz a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak (NVT), amelynek létrehozását a múlt héten jelentette be a nemzetgazdasági miniszter
Bekérették a török külügyminisztériumba az ankarai orosz ügyvivőt, miután szerdán a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia egyik mesterlövésze átlőtt Szíriából a dél-törökországi Hatay tartomány Reyhanli körzetébe, és megölt egy őrszolgálatot teljesítő török katonát - közölte a török minisztérium szóvivője csütörtökön Ankarában.
Egyedülálló ultramodern töltőállomást avattak Budapesten, a Szentendrei úton. Az autósoknak ki sem kell szállniuk az autójukból, anélkül kérhetik kávéjukat vagy szendvicsüket, de még a bevásárlást is elintézhetik tankolás közben.
Első világháborús katonák több száz üres alkoholos üvegére bukkantak őskori leletek után kutató régészek Izrael középső részén - értesült csütörtökön a Háárec című újság honlapja
Naponta háromszor jelentkezik az ATV csatornáján a TV torna Norbival és Rékával című műsor. A mai adásban igazi anya-lánya tornában lehet részünk, Rékával és Larával.
A bőr és arcápolás minden korban fontos és elengedhetetlen! Minél korábban kezdjük a megfelelő bőrápolást, annál nagyobb az esély, hogy megőrizzük bőrünk tökéletes minőségét! Személyre szabott bőrápolással pedig igen sok bosszúságot elkerülhetünk és a serdülő kor sem kell, hogy rémálom legyen a fiatalok számára!