Napsütés, pálmafák, homokos tengerpart. Ki ne vágyna arra, hogy ilyen környezetben töltse a nyaralását? Ráadásul közel is van: elég csupán két órát repülni ahhoz, hogy egy másik kontinensre, Afrikába érkezzünk.
Valóságos sztárparádét vonultat fel a Hatalmas kis hazugságok című sorozat. Az egyik főszerepet Nicole Kidman játssza, aki producerként is nevét adta a szériához.
A venezuelai legfelsőbb bíróság megfosztotta minden hatalmától a dél-amerikai ország ellenzéki többségű parlamentjét - derült ki a testület csütörtökön közzétett határozatából. Ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítették az egyébként...
Havazott Csíkszeredában a nyári időszámítás első napján. Sokan meglepődhettek, akik ma reggel kinéztek az ablakon, ugyanis havazott az erdélyi városban. Úgy látszik ott még várniuk kell a tavaszra.
Északi-sark - Kiterjedt jég alatti algavirágzást észleltek a kutatók. A természeti anomáliárt a klímaváltozás felel, a vékonyodó jég ugyanis egyre több napfényt enged be a Jeges-tengerbe, ami elősegíti a fotoszintetizáló élőlények megtelepedését.
Letartóztatták a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje dél-koreai elnököt helyi idő szerint péntek reggel. Még tavaly decemberben fogadta el a dél-koreai törvényhozás azt az indítványt, ami az elnöknőt felfüggesztette hivatalából....
- Hűvösebben indul a hét, a leghidegebb órákban mínuszok is lehetnek, a maximumok 15 Celsius-fok körül alakulnak, de napsütéses, száraz idő lesz a jellemző, a hét végére ismét 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet -legalábbis a legfrissebb előrejelzések alapján.
Washington - Donald Trump az eddiginél nagyobb felhatalmazást adott a tárcának az al-Kaida terrorszervezethez köthető al-Shabaab terroristái elleni légitámadásokra – mondta el a Pentagon (védelmi minisztérium) két, a neve elhallgatását kérő tisztviselője.
Az okosrobotok, a tanuló algoritmusok és a mesterséges intelligencia általános terjedése nemcsak a gyártósor mellett állók, de az egyetemi végzettségűek állásait is fenyegeti.
Az MNB mellett még egy sor ország felügyelete figyelmezteti a lakossági ügyfeleket, hogy legyenek óvatosak a OneCoinnal, vagyis azzal az állítólagos új generációs kriptovalutával, amely valójában egy hatalmas nemzetközi piramisjáték...
Döbbenetes fotók érkeztek Szomáliából. Az afrikai ország nagy részén forróság, kegyetlen, aszályos időjárás pusztít. Járványok, betegségek tizedelik a népességet, rengeteg ember hagyta el otthonát, hogy olyan helyre vigye a családját, ahol legalább vízhez juthatnak. Ezekről az emberekről szól a fenti galéria. Sokan, sokszor megpendítették már: a jö
Az M0-ás, M1-es és M7-es autópályák által határolt "aranyháromszögben" hosszú évek után újraindult az elmúlt évtizedek talán legnagyobb agglomerációs ingatlanfejlesztése, melyben hamarosan átadásra kerülnek az első egységek. Csendes...
Magyarország — A hűvös napok után újra beköszöntött a kellemes idő, és az előrejelzések szerint egész héten ilyen gyönyörű napsütésben sétálhatunk majd. Holnap egész nap ragyogóan napos, száraz idő várható.
Jégen mókázni szinte bármilyen autóval nagy buli, de így még nem csinálta senki sem, mint ez a maroknyi orosz. Ez lehet a világ első autós curling mérkőzése?
Meghalt 88 éves korában Alekszej Abrikoszov orosz-amerikai elméleti fizikus, aki 2003-ban a brit Anthony J. Leggett-tel és a szintén orosz Vitalij Ginzburggal megosztva Nobel-díjat kapott a szupravezetők és a szuperfolyékonyság kutatásában elért eredményeiért.
Ilyen pofátlanul jó fej kecskét nem láttunk még! Nem akármilyen látvány fogadta reggel a gazdát, amikor kiment megetetni az állatait. Ugyanis az egyik szamara hátára felpattant egy kecske és úgy sétálgattak körbe-körbe.
A JP Morgan 7930 forintról 8230 forintra emelte a Richter részvényeire vonatkozó célárát, ajánlásuk felülsúlyozás. A legfrissebb ajánlások alapján 6 elemző vételre, 2 tartásra, 1 pedig eladásra ajánlja a Richter-részvényeket. Az...
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke péntek délelőtt megbeszélést folytatott Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével, akivel megállapították: hamarosan megoldódhat az Ukrajnában élő magyarok kettős állampolgárságának ügye - mondta el Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek
„Nem terveztem, hogy a Millió dolláros bébi után tovább játszom – mondja Clint Eastwood. – De a Gran Torino (este, a Super Tv2-n látható, pénteken az M+ hajnalban vetíti) szereplője épp korombeli, és nagyon rámszabottnak tűnik, jóllehet nem az. Szerettem a forgatókönyvet is. Így hát elvállaltam.”
Kismértékben erősödni tudott csütörtök estére a forint azzal párhuzamosan, hogy a dollár ismét begyújtotta a rakétákat. Így most sikerült eltávolodnia a magyar devizának a 310-es lélektani szinttől, ott indítja a pénteki kereskedést....
Tarlós István továbbra is eltörölné azoknak az autósoknak a büntetését, akiknek kizárólag a közterületi kamerák képei alapján szabták ki a büntetésüket. Emellett a 65 év feletti nyugdíjasok gyógyszerellátásának ingyenessé tétele és a fideszes országgyűlési képviselők több tízmilliós agrártámogatása is téma volt az ATV A nap híre című műsorában.
Nem kell megijedni a pár fokkal hűsebb idő miatt, ugyanis az elkövetkezendő napokban igazi nyárias időjárásra számíthatunk, akár 25 fokos is lehet a hőmérséklet.
Tegnap a vezető amerikai részvényindexek a Dow, az S&P 500 és a Nasdaq is közel fél százalékot tudott emelkedni, Ázsiában azonban elromlott a hangulat, a vezető ázsiai részvényindexek közel fél százalékos mínuszban zártak. A pénteki...
A legnagyobb kínai bankok javuló nem teljesítő hitelállományokról és veszteségelnyelő tartalékokról számoltak be a tavalyi negyedik negyedéves jelentésükben. Azt várják, hogy a tendencia idén is javulni fog - írja a Bloomberg. A héten...
Megjelent az összes pénzügyi eszköz felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében. Így összesen mintegy 1000 milliárd forint áll rendelkezésre 8 hitelprogram...
A kétsebességes Európa programját jelentették be Máltán, amit Orbán Viktor is aláírt, legalábbis így értelmezte az ott elfogadott nyilatkozat tartalmát Magyar Bálint.
Nem terjeszti ki a kormány az áfakedvezményt a lakásfelújításra - mondta el a Világgazdaság kérdésére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A lakásfelújításra vonatkozó áfakedvezmény lehetséges előnyeiről és hátrányairól...