Szüntelenül erősödik a lengyel zloty, míg a forint szűk sávban mozog. Ma mégiscsak esik a Mol: van hatása a CEZ által nagyon olcsón eladott sok részvénynek, miért ne realizálnák a szép profitot a tőzsdén kívüli vevők. Ismét 50 dollár fölött az olaj, az arany viszont gyengült.
A kormányzati szektor 2016. évi hiánya az előzetes adatok szerint 609,7 milliárd forint, a GDP 1,7%-a volt. Vagyis még azzal is a kitűzött 2% alatt maradt a deficit, hogy az utolsó negyedévben gigantikus mínuszt halmozott fel az állam. ...
Meggyűlik a bajuk a hagyományos vagyonkezelőknek a robottanácsadókkal, utóbbiak ugyanis olcsón kínálnak online szolgáltatásokat az ügyfeleknek. A frissebb felmérések szerint azok az alapkezelők jöhetnek ki győztesen a technológiai fejlődésből...
Hétfőn összeül a Magyar Rektori Konferencia a Közép-európai Egyetem (CEU) működését ellehetetlenítő törvényjavaslat miatt. A magyarországi felsőoktatási intézmények legfőbb képviseleti szerve közleményében azt írta: a sajtóból...
A magyar üzletláncokban és akciós újságjaiban is találkozhatunk hamarosan a jegybank pénzügyi termékekről szóló tájékoztatásaival. Az együttműködés célja, hogy az aktuális pénzügyi trendekkel kapcsolatos tájékoztatás magyarok...
Az elmúlt napokban jelentek meg a Vidékfejlesztési Program utolsó felhívásai. A kormány által kitűzött március 31-i határidőre meghirdették az összes vidékfejlesztési pályázatot, így összesen 68 felhívás 1294 milliárdos keretösszeggel...
A Mokkában elrontott plasztikai műtétekről beszélgettek Demcsák Zsuzsáék. A műsorvezetőnő egyből megragadta az alkalmat, és reagált az állítólagos plasztikai műtétjével kapcsolatos szóbeszédre.
- Újabb videó került fel az internetre a felújított metrókocsik haláltusájáról. Ezúttal a a Metróért Egyesület töltött fel Facebookra egy felvételt arról, hogyan nem indul el a vadiúj szerelvény.
Súlyos betegség után életének 75. évében csütörtökön elhunyt Szepesi Attila Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas költő, író, publicista- közölte az MTI-vel pénteken a család
Március 15-e óta közel negyedmillióan nézték meg a NAV által elkészített személyijövedelemadó-bevallás tervezetet, és a többség el is fogadta az elkészített dokumentumot, írja a Világgazdaság.
Az Egyesült Királyság nem tárgyalhat külön, és nem is köthet különalkut a tagállamokkal, az EU egyként és egységesen fog fellépni a brit kilépéséről szóló tárgyalásokon - áll abban a szövegtervezetben, melyet Donald Tusk, az Európai...
Súlyos betegség után életének 74. évében csütörtökön elhunyt Szepesi Attila Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas költő, író, publicista- közölte az MTI-vel pénteken a család.
Kreatív programok, kisállat bemutató, kiállítás és állatsimogató várja a kicsiket és a nagyokat a Szarvasi Arborétumban. Nézzük a részletes programokat!
Borsod-Abaúj-Zemplén megye – Mások biztos halálra rémültek volna, amikor este be akarják zárni az ajtójukat, de hirtelen egy sapkás férfivel találják szemben magukat. Na de a 86 éves Solti Ferencné Ica néni, nem az ijedős fajtából való!
A HAJDU Cégcsoport árbevétele 2015. évhez hasonlóan 2016-ban is 13,5 mrd Ft volt. Míg 2015-ben az árbevételéhez mindkét termelő cég (HAJDU Ipari Zrt és HAJDU Autotechnika Ipari Zrt.- azonos mértékben járult hozzá, addig 2016-ban az HAJDU Ipari Zrt. árbevétele 10%-al nőtt, ezzel a cégcsoport árbevételének 55%-át generálta. Fennállásának 65. évében
A Vatikán aggódik Donald Trump amerikai elnök migrációs, egészségügyi és környezetvédelmi intézkedései miatt - fogalmazott Peter Turkson ghánai bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős vatikáni hivatal vezetője csütörtökön, hozzátéve, hogy az amerikai katolikus egyház fellépésére számítanak.
A kilométeróra-pörgetésnek és a roncsnak nyilvánított autók újbóli forgalomba helyezésének is gátat szabhat a Jármű Szolgáltatási Platform, amire most írták ki a pályázatot.
A magyarországi fürdőkultúra az 550 üzemelő fürdőegységével kiemelkedő értéket képvisel Európában. Évtizedek óta sikeresen járul hozzá Magyarország ismertségéhez nemzetközileg is elismert fürdő- és egészségturisztikai desztinációként.
Az Aegon biztosítóhoz kerül a volt MKB Biztosító, ma már Pannónia Általános Biztosító lakásbiztosítási, társasház-biztosítási és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománya a CIG Pannónia cégcsoport közgyűlésének...
Februárban az ipari termelői árak átlagosan 4,0 százalékkal emelkedtek. A belföldi értékesítési árak átlagosan 7,0, ezen belül a feldolgozóipari árak 10,2 százalékkal magasabbak voltak a kőolaj világpiaci árváltozása miatt, míg a szintén jelentős súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás belföldi értékesítési árai 0,7 szá
A CEU pénteken közleményben utasította vissza, hogy csalást követne el. A felsőoktatási intézmény arra reagált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában azt mondta: a "Soros-egyetem" jövője az amerikai-magyar kormányközi tárgyalásokon múlik
Tömeges, akár 15%-os törlesztőrészlet-emelést, rosszabb esetben pedig futamidő-hosszabbítást is hozhat a következő másfél év a volt devizahitelesek egy része számára. Most áprilistól ugyanis tömegével jár le az árfolyamgát 5 éves...
Megjelent az összes pénzügyi eszköz felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében; a 2014-2020-as uniós időszakban összesen mintegy 1000 milliárd forint áll rendelkezésre 8 hitelprogram, 9 kombinált hitelprogram és 7 kockázati tőkeprogram formájában - kö
A Szeviép-ügy miatt alakult ki vita a szegedi közgyűlés pénteki ülésén. Az építőipari cégcsoport egykori alvállalkozói egy csoportjának képviselője, valamint a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője a károsultak kifizetését követelték, és fölvetették Botka László (MSZP) polgármester felelősségét
Ragyogó napsütés, kellemes meleg, szóval igazi tavaszi -kora nyári idő várható a hétvégén és a következő napokban is. Szerdától azonban kicsit romlik a helyzet, de nem lesz vészes.
Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) és annak jogutódja, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat idén is megrendezi a "Gyere-K-épbe" elnevezésű gyermekjogi tájékoztató programsorozatát.