2017. április 1. szombat

ápr. 1
8:03
Bächer Iván 60 - Aczél Endre: Kései ihletés (Alternatív Energia)
Közel két évtizeden át voltunk kollégák a Népszabadságnál, de soha nem találkoztunk.
ápr. 1
8:03
"Matolcsy György önmaga több, mint egy PhD fokozat" (ATV)
Így reagált az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Lentner Csaba, az MNB-elnök doktori disszertációjának konzulense arra a hírre, amely szerint elfoglaltságai miatt nem ért rá tudományos fokozatot szerezni a jegybank elnöke.
ápr. 1
8:05
Egy üvegbe belefér az éves szemete (Alternatív Energia)
Ha valaki Bea Johnsonékhoz megy vendégségbe és szemetet termel, azt haza is kell vinnie.
ápr. 1
8:06
Idén is a 2012-es merlot lett a legjobb vörösbor Szekszárdon (ProfitLine)
A tavalyi eredményekhez hasonlóan idén is egy 2012-es évjáratú merlot lett a legjobb vörösbor a szekszárdi borvidéki borversenyen, ezúttal a Vesztergombi pince Bodzási merlot válogatása nyerte el a díjat.
ápr. 1
8:07
Szüdi János: Lázárkodások (Alternatív Energia)
Nehéz, de nem lehetetlen eldönteni, Lázár János komolyan gondolja-e azt, amit a sajtótájékoztatókon megjelent újságíróknak, riportereknek előad, vagy csupán gúnyolódik a jelenlévőkön.
ápr. 1
8:09
Kiegyeznének a papírforma-eredményekkel (Azenpenzem)
Idegenbeli győzelme után egészséges önbizalommal tekint a hét végi Bajnokok Ligája-kötelezettsége elé a két férfikézilabda-csapatunk. A Veszprém egy, a Szeged két gól különbséggel nyert, minden a magyarok továbbjutását sugallja, de nem árt résen lenni, és figyelni a német példára.
ápr. 1
8:09
Bächer Iván 60 - N. Kósa Judit: Zokni (Alternatív Energia)
A Népszabadság egykori újságírójára, az ismert íróra emlékeztek március 25-én volt munkatársai, barátai, olvasói.
ápr. 1
8:11
Szunyogh Szabolcs: Iskolai számháború (Alternatív Energia)
Végiggondolta-e valaki azt, ha a jelenlegi formájában bevezetik a kilencosztályos általános iskolát, lesz egy olyan év, amikor senki sem érettségizik.
ápr. 1
8:15
Nyomtass magadnak saját házat egy nap alatt! (Portfolio)
Idegörlően lassú folyamat az építkezés. Az Egyesült Államokban átlagosan hat hónapba telik egy ház felépítése. De mint sok minden mást, ezt a folyamatot is hatékonyabbá teheti a technológiai fejlődés. Hihetetlen, de akár egy nap alatt...
ápr. 1
8:21
22,3 milliárdba és 2,5 évbe kerülhet a Lánchíd és Váralagút felújítása (Menedzsment Fórum)
A Lánchíd és a Váralagút felújításával kapcsolatos döntéseket hozhatnak meg a képviselők a jövő heti fővárosi közgyűlésen.
ápr. 1
8:21
A harctereken nincs változás (Alternatív Energia)
Amerika még mindig nem döntött a béke és háború kérdésében
ápr. 1
8:21
Kilencven éves lenne minden idők legjobb magyar focistája (Sport365)
Puskás Ferenc karrierje bővelkedett a sikerekben.
ápr. 1
8:21
TV-műsor: Fontos kézimeccseket és nagy rangadókat nézhetünk (Agroinform)
A Veszprém BL-visszavágót játszik, a nőknél az MK-döntő a tét. Fociban Honvéd-Fradi, Schalke-Dortmund és Monaco-PSG jön.
ápr. 1
8:21
Felgyújtották a paraguayi parlamentet (ATV)
Tüntetők megostromolták és felgyújtották a paraguayi parlament épületét pénteken, miután a szenátus olyan alkotmánymódosítást szavazott meg, amely lehetővé tenné Horacio Cartes államfőnek és elődjeinek, hogy újra indulhassanak a választáson.
ápr. 1
8:21
A jövedéki adó csökkentése miatt esett az üzemanyagár (hirado.hu)
Az üzemanyagok magasabb jövedéki adójából befolyt összeg pontos nagysága azért bír kiemelt jelentőséggel, mert azt a kormány közúthálózat fejlesztésére fordítja.
ápr. 1
8:23
Jó hír az autósoknak: olcsóbb lett az üzemanyag (Alternatív Energia)
ápr. 1
8:25
Tűzvész egy újpesti panelban - 40 embert evakuáltak (Alternatív Energia)
Három erkélyre és a tetőszerkezetre is átterjedtek a lángok - Egy ember megsérült.
ápr. 1
8:30
Varga: az adócsökkentés miatt alacsonyabb lesz az üzemanyagok ára (AQUA)
Az autósoknak a térségben Magyarországon kell az egyik legalacsonyabb jövedéki adót fizetniük, az április elsejei jövedékiadó-csökkentésnek köszönhetően pedig még olcsóbban lehet tankolni – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
ápr. 1
8:33
Jön a Lánchíd és az alagút felújítása – újabb részletek derültek ki (Privátbankár)
A tervek szerint már idén júniusban elkezdődhetnek a Lánchíd és a Váralagút teljes felújítási munkálatai, ami garantált dugókat és káoszt fog hozni Budapesten 2,5 éven keresztül, de a munkálatokat így vagy úgy, de muszáj elvégezni. Nem csak a híd és az alagút újul meg, hozzányúlnak a Clark Ádám térhez, a Duna medréhez, és a pesti hídfőnél is leszne
ápr. 1
8:33
Akinek a labda mindig is a kabalája volt – 90 éve született a Száguldó Őrnagy (hirado.hu)
Kilencven éve született az a magyar legenda, akit egykoron az egész világ ünnepelt. Puskás Öcsi neve bárhol hangzik is el a világon, mindenki azonnal tudja, kiről is van szó.
ápr. 1
8:33
Nézőpont: Többen szavaznának a baloldalra, mint a Jobbikra (ATV)
A Fidesz-KDNP márciusban is magabiztosan vezette a pártversenyt, a teljes felnőtt népesség 32 százaléka támogatta a kormánypártokat, a Jobbikkal 11, az MSZP-vel 7 százalék szimpatizál. A baloldali szavazótábort a Momentum Mozgalom és a Kétfarkú Kutya Párt is tovább osztotta - olvasható a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készült közvélemény
ápr. 1
8:36
Nagyot esett az üzemanyagok ára (Menedzsment Fórum)
Csökkentette bruttó 12 forinttal a gázolaj, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt. a jövedéki adó változása miatt.
ápr. 1
8:39
Hamarabb, a jövő héten kezdődik a balatoni szúnyogirtás (Gondola)
Nem a szúnyogok, hanem a tenyészőhelyeken nagy számban előforduló szúnyoglárvák miatt kezdik meg a tervezettnél előbb, április 3-7 között a biológiai szúnyoggyérítést a Balaton körül 1200 hektáron, amit a tóparti önkormányzatok finanszíroznak - közölte Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSz) elnöke az MTI-vel
ápr. 1
8:39
Trump így üzent az amerikai dolgozóknak (Alternatív Energia)
Az elnök aláírt két korábban beharangozott rendeletet.
ápr. 1
8:39
Lázár János szerint az egyetemen oktatott tárgyak tekintélyes része liberális (444.hu)
Bajban van, aki el akarja kerülni a gyökértelen és kártékony eszméket.
ápr. 1
8:41
Agyonverték a Halál Angyalát (Gondola)
Halva találták a cellájában az egyik leghíresebb amerikai sorozatgyilkost. Donald Harveyt agyonverték
ápr. 1
8:41
Meztelen képeit küldte el kiskorú lányoknak az MTK edzője? (Alternatív Energia)
Azonnali vizsgálatot rendelt el a MÚSZ - Az érintett állítása szerint gyerekeknek nem küldte el a fotót.
ápr. 1
8:42
Tovább egyszerűsödik a céges adminisztráció (AQUA)
Az üzleti szabályozási környezet javítása volt a fő témája a Nemzeti Versenyképességi Tanács első ülésének – közölte a Magyar Időkkel Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A következő időszakban egyre gyakrabban ül össze a tanács, hogy olyan javaslatokat lehessen megvitatni, amelyeket az Ország­gyűlés már a tavaszi ülésszakán
ápr. 1
8:43
Csökkent az üzemanyagok ára (Gondola)
Csökkentette bruttó 12 forinttal a gázolaj, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt
ápr. 1
8:45
Ismét nagy mértékben csökkent a benzin ára (ATV)
Csökkentette bruttó 12 forinttal a gázolaj, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt. a jövedéki adó változása miatt.
ápr. 1
8:45
Ma kezdődik a Pont Fesztivál (Gondola)
A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) eseményeként ma és holnap először rendezik meg a Pont Fesztivált, amely az UNESCO szellemi örökségeit vonultatja fel
ápr. 1
8:51
Jó hírt kapott a Mol a nagy hitelminősítőtől (Privátbankár)
Most már megegyezik az olajipar vállalat és Magyarország osztályzata.
ápr. 1
8:51
Baleset: árokba sodródott egy kisbusz az M5-ös autópályán (Blikk)
Baleset történt szombat reggel az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, ahol egy kisbusz az árokba sodródott.
ápr. 1
8:51
Donald Trump újabb rendeleteket írt alá (ATV)
Donald Trump elnök aláírta pénteken az amerikai kereskedelmi deficit lefaragását és a tisztességtelen kereskedelem visszaszorítását célzó két, korábban beharangozott rendeletet.
ápr. 1
8:57
Ismét elindul a nagycenki Széchenyi Múzeumvasút (Gondola)
Szombattól ismét közlekedik a Széchenyi Múzeumvasút a nagycenki Széchenyi-kastély és Fertőboz között - tájékoztatta a kisvasutat működtető Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt
ápr. 1
8:57
Iványi: súlyosan jogtipró az új menekültügyi szabályozás (Alternatív Energia)
A lelkész felszólított, semmisítsék meg az ok nélkül szigorított, emberségünket felszámoló törvényt.
ápr. 1
8:57
Mosógépben ölte meg a kedvencét (hirado.hu)
Meglepő fordulatot vett az Ausztriát napokig lázban tartó kutyagyilkossági eset.
ápr. 1
8:59
Két elnöki rendeletet írt alá Donald Trump (Gondola)
Donald Trump elnök aláírta pénteken az amerikai kereskedelmi deficit lefaragását és a tisztességtelen kereskedelem visszaszorítását célzó két, korábban beharangozott rendeletet
ápr. 1
9:03
Tarlós beígérte a teljes fővárosi kamerarendszer felülvizsgálatát (ATV)
A jövő héten dönt a Fővárosi Közgyűlés a római-parti gátról - mondta el Tarlós István főpolgármester a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban, amelyben a közterület-felügyeletnél tapasztalható szabálytalanságokról is beszélt.
ápr. 1
9:09
Gofri egyszerűen (Mindmegette)
ápr. 1
9:09
16,5 ezer magyar volt szerencsés a szuperlottón (Pénzcentrum)
Kihúzták az Eurojackpot 13. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat (5+2), így a következő sorsoláson bruttó 72 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 13. játékhéten a nyerőszámok...
ápr. 1
9:15
Évekig dolgoztak, hogy Magyarország az EU tagja legyen (Gondola)
A csatlakozáshoz szükséges lépések már több mint húsz éve megkezdődtek, a hivatalos kérelmet 1994. április 1-jén nyújtottuk be.
ápr. 1
9:15
Most érdemes tankolni (Adózóna)
Csökkentette bruttó 12 forinttal a gázolaj, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt. a jövedéki adó változása miatt.
ápr. 1
9:15
Égő lakás miatt kiürítettek egy négyemeletes házat Budapesten (ATV)
Negyven embernek kellett elhagynia egy négyemeletes panelházat Budapesten a IV. kerületben, amikor szombatra virradóra egy lakásban tűz ütött ki, amely átterjedt három erkélyre és a tetőszerkezetre is - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
ápr. 1
9:15
Tüntetők megostromolták és felgyújtották a paraguayi parlamentet (USAracing)
Tüntetők megostromolták és felgyújtották a paraguayi parlament épületét pénteken, miután a szenátus olyan alkotmánymódosítást szavazott meg, amely lehetővé tenné Horacio Cartes államfőnek és elődjeinek, hogy újra indulhassanak az elnökválasztáson.
ápr. 1
9:18
Soha nem látott felvétel: a Szex és New York eredetileg ezzel kezdődött volna (hirado.hu)
Még ennyi évvel a sorozat vége után is érik meglepetések a rajongókat.
ápr. 1
9:18
Sávtakarító funkció a Lexustól (Autónavigátor)
Forradalmian új önvezető funkciót fejlesztett ki a Lexus: hamarosan érkezik a sávtakarító funkció.
ápr. 1
9:27
A Magyar Autóklub is beszállt a közterületisek elleni harcba (Menedzsment Fórum)
A Magyar Autóklub szerint elhibázott a közterület-felügyeletek kamerás felvételek alapján történő eljárási jogosultságának szabályozása a kötelező haladási irány betartására vonatkozó szabályok megszegése esetén.
ápr. 1
9:27
Szombati sportműsor és közvetítések (Sport365)
A veszprémi kézisek a legjobb 8 közé juthatnak a BL-ben.
ápr. 1
9:33
Döbbenetes: nem kell börtönbe vonulnia barátja meggyilkolásáért a magyar milliomos csemetének (Blikk)
Nem kell börtönbe vonulnia Bennet von Vertesnek az eddigi álláspont szerint. Bennet három éve brutálisan végzett barátjával, amikor drog hatása alatt azt hitte ő egy űrlény.

Keresés