A szerb kormánykoalíció jelöltje, Aleksandar Vucic kormányfő már az első körben megnyerte a vasárnap megrendezett szerbiai elnökválasztást az előzetes, nem hivatalos adatok szerint.
Vác — Joggal tartott rabtársai börtönbosszújától, ám ehelyett magaviselete miatt halmozza a dicséreteket a börtönben a gólyatábori erőszaktevő, K. Sándor (41).
Veszprém — Hónapok óta keringenek hírek arról, hogy az egykor Fidesz-közeli, mára kegyvesztett milliárdos, Simicska Lajos a Jobbik támogatójaként vágna vissza a kormánynak.
Vona Gábor pénzért és az áhított hatalomért, amit beígért neki Simicska Lajos mindenre képes - állítja Németh Szilárd. A Fidesz politikusa szerint a Jobbik szombaton elindított plakátkampánya erre a legvégső bizonyíték. Egy szociálpszichológus ugyanakkor az ATV Híradójának azt mondta: a kampány jól ki lett találva, de egy súlyos hibát mégis vétett
A lakásvásárlás hatalmas döntés és nagy pénzügyi felelősség. Hitelfelvételben gondolkodva érdemes nagyon résen lennünk, hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen konstrukciót választunk. Banktól függően akár több millió forint is...
A Fed márciusi kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyv kerülhet a piacok fókuszába a héten, ami mellett munkaerő-piaci adatok is érkeznek Amerikából. Itthon az ipar, a kiskereskedelem és a külkereskedelem teljesítményéről kapunk...
Uniós forrásból összesen 115 milliárd forintos kamatmentes hitelt nyújt a családok otthonainak energetikai felújítására a Magyar Fejlesztési Bank magánszemélyeknek, társasházaknak, lakásszövetkezeteknek.
Kutatóközpont létrehozásával, informatikai fejlesztésekkel, valamint a megfelelő képzés, forgalmazási irányok kialakításával fejleszti a kormány a hazai mezőgépgyártást, a részletekről szóló határozat megjelent a Magyar Közlönyben. A Földművelésügyi Minisztérium azt közölte: tavaly 160 milliárd forintot tett ki a mezőgépforgalom, ami az idén tovább
A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen, az önkormányzatok és turisztikai szakértők bevonásával megkezdődött a kiemelt üdülőkörzetben elérhető családbarát szolgáltatások feltérképezése, amit majd egy folyamatosan bővülő turistakalauz kiadása követ – közölte a Magyar Időkkel Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM (turisztikai de
A napokban tette közzé honlapján az MNB a mennyiségi korlátozás eddigi tapasztalatairól, illetve a jövőre vonatkozó tervekről szóló háttéranyagot. A jegybank fél éve kezdte korlátozni a bankok elhelyezését a három hónapos irányadó...
Az amerikai elnök nem ragaszkodik a kínaiak segítségéhez, ha kell, egyedül is nekimehet a diktatúrának. Hogy mire gondolt pontosan, az még nem derült ki.
A legtöbb gazdaság időről időre szembenéz kisebb-nagyobb gazdasági visszaesésekkel, de tényleges recessziónak általában azt szokták tekinteni, ha két negyedéven át csökken a nemzeti össztermék. Kevés ország van, amely ezt még 2008-09-ben is megúszta, de van egy, amelyik bő negyedszázada elkerülte ezt a kellemetlenséget: Ausztrália.
A hibrid után 1,2 literes benzines turbós motorjával teszteltük a Toyota futurisztikus crossoverét. Vajon elég hozzá ez a kicsi blokk? Tesztünkből kiderül!
2017. január 1-jétől hatályba lépő változások alapján az internet-szolgáltatások vonatkozásában módosult az adókulcs. Az Áfa tv. 3/A. melléklete II. részének 3. pontja alapján az “internet-hozzáférési szolgáltatás” 18%-os kedvezményes adókulcs alá esik.