Magyarország–Finnország jégkorong-mérkőzés, SEHA-liga négyes döntő a Veszprémmel, női kézilabda BL-negyeddöntő az FTC-vel, Formula–1-es szabadedzés a Kínai Nagydíjon, és egyebek mellett néhány topligás futballmeccs – szóval ez a péntek sem lesz szegény sportközvetítésekben.
Miközben az unió polgárainak kétharmada a gazdasági stabilitás egyik alappilléreként tekint a szellemi tulajdon védelmére, csaknem 50%-uk az innováció korlátozását és csak egy szűkebb kör védelmét látja a szigorú szabályozásban, derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.
Magyarellenes tartalomért, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) feljelentése alapján ötezer lejes (343 ezer forint) pénzbírságot szabott ki csütörtöki ülésén a román Audiovizuális Tanács (CNA) a román közszolgálati televízióra.
Németországban az osterlamm, vagyis a bárány alakú sütemény a legjellegzetesebb húsvéti desszert. Angliában a hot cross buns, az oroszoknál a pasha, míg Svájcban az osterchüechli a hagyományos ünnepi édesség.
Írország számára alapvető biztonságpolitikai kérdés a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit), ezért az EU-ban maradó tagországoknak segíteniük kell Dublint érdekei képviseletében - jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben Enda Kenny ír kormányfővel folytatott megbeszélése előtt.
A magyar idősek háromnegyede nem sportol rendszeresen, saját bevallásuk szerint az időhiány, a lustaság és a rossz egészségügyi állapot állnak ennek háttérében – derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából az Egészségügyi Világnap alkalmából készült országos reprezentatív kutatásból. Az 50 év feletti megkérdezettek kétharmada szerint
Berlin — Dárdai Pált (41) szinte ikonként tisztelik a magyar futballszurkolók. Nem csoda, hiszen a válogatott kapitányaként poraiból támasztotta fel a nemzeti csapatot, s a Hertha edzőjeként is öregbíti a magyar foci hírnevét.
Sokakat nagyon meglepett, hogy egyáltalán felvetődött: a hamarosan 18 esztendős Dárdai Palkó a német vagy a magyar utánpótlás-válogatottban szerepel-e majd.
Bőségesek a már meglévő készletek és a kilátások is kecsegtetőek – ezen tényezők hatására 2,8 %-kal csökkentek a FAO által nyomon követett világpiaci élelmiszerárak márciusban. Bár, hozzá kell tenni, ez még így is 13 %-kal meghaladja a tavaly ilyenkor mért értéket.
Van egy olyan foglalkozás, amely bárki számára elérhető, aki rendelkezik számítógéppel és internet hozzáféréssel, ám csak néhányan értik igazán, mit is jelent pontosan ez a tevékenység.
Bőny — Bőnyben, Győrkös István (77) otthonában modellezik le, pontosan mi és hogyan történt a Magyar Nemzeti Arcvonal alapítójának házában, ahol egy golyó kioltotta Pálvölgyi Péter (†46) őrnagy életét – értesült a Blikk.
Friss adatok szerint 2016-ban több mint háromezer ingatlan került külföldi tulajdonba Magyarországon. A legtöbb külföldi állampolgár kínai, orosz és ukrán a vásárlók között. Azoknak a külföldieknek is számos lehetőségük van, akik hitelt vennének fel ingatlancéljaikhoz, sőt bizonyos esetekben állami támogatást is kaphatnak.
— Fura piros foltokra lett figyelmes a Blikk Vastag Csaba (35) nyakán A Nagy Duett múlt vasárnapi adása alatt. Meglepetésre az énekes elárulta, bárányhimlős.
— „Nem bántam meg, hogy beleszerettem Gáborba, de nem tűröm már sokáig, ahogy viselkedik velem” – jelentette ki Sebestyén Ági (31), Pumped Gabo (21) barátnője tegnap a Blikk SztárChaten.
Eredetileg Down-szindrómások számára fejlesztették ki azt a zöldtea-kivonatot tartalmazó készítményt, amely az Alzheimer-kór elleni harcban is segítséget nyújthat. A kakaóitalba kevert táplálékkiegészítő a memória funkció fenntartását támogatja.
A magyar rendőrség 9 ezer közalkalmazottjának közel harmada perben áll a munkahelye szerinti rendőr-főkapitánysággal a garantált illetmény-különbözetének elmaradt megtérítése miatt. A tetemes költségek ellenére a rendőri vezetés nem hajlik a kérdés valamennyi munkavállalóra kiterjedő, általános jellegű orvoslására.
Néhány hónapja derült ki: Oszter Sándor és lánya, Alexandra kapcsolata megromlott. Úgy tűnik, már mindketten beletörődtek abba, hogy felszínes maradt a viszonyuk.
A BYD a mai napon megnyitotta első európai buszgyárát Komáromban, és ez a nap a társaság szerint: „a BYD, Komárom és a magyar járműipar számára egyaránt rendkívüli jelentőséggel bír”.
Lakást vennél? Jó, ha tudod, hogy a vételár mellett az induló költségekkel is számolni kell. Ez több százezres kiadást is jelenthet. Utánajártunk, mi az, amivel a finanszírozás tervezésénél mindenképp kalkulálni kell. Dübörög...
Szó szerint elmosta az eső az F1-es Kínai Nagydíj első szabadedzését Sanghajban. Az autók nem sok időt tölthettek a pályán, mert bár nem esett intenzíven az eső, a rossz látási viszonyok miatt nem kapott felszállási engedélyt a mentőhelikopter, a biztonsági előírások pedig erre az esetre megtiltották a száguldást. A kevés megtett kör alatt Max Verstappen érte el a legjobb köridőt.