Sétálóutcába hajtott egy furgon Stockholm belvárosában péntek délután, és legalább négy embert halálra gázolt. A kormány szerint minden jel arra utal, hogy terrorcselekmény történt. Szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be, szigorították a határellenőrzést. Magyar sérültekről nem tud a külügy. Egy embert letartóztattak, de kiderült, hogy nem ő
A brit jegybank szerint a londoni City pénzügyi szolgáltatási cégeinek az eddiginél alaposabban fel kell készülniük a brit EU-tagság megszűnéséből eredő minden eshetőségre.
Felfüggesztették az április második felére tervezett sztrájkot a BKV-nál a szakszervezetek az új bérajánlat miatt - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnöke pénteken az MTI-vel.
Tavaly szeptemberben az volt a hír, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép Zrt. társulva egy olasz céggel versenytársaihoz képest egyharmaddal kevesebbért építené meg az M4-es autópálya 27 kilométeres szakaszát. Aztán mégsem nyert a legjobbnak tűnő ajánlat. Úgy tűnik, a cég megy a levesbe.
Idén negyedszer hirdeti meg a Mindspace csapata a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal együttműködve a 100 szóban Budapest című pályázatot, amelyre a jelentkezők szombattól június 30-ig küldhetik be a fővárosról szóló, maximum százszavas történeteiket.
Szombaton ünnepli 69. születésnapját a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút és a rendezvénnyel veszi kezdetét a kisvasutakat bemutató éves programsorozat is.
Bali — Bódi Sylviről (35) sokak fejében él egy kép, ami viszont szerinte tele van előítélettel. Azt persze elismeri, hogy ő is tehet erről. Míg korábban a reflektorfény közepén állt, jó ideje visszahúzódóbb lett, interjút is ritkán adott. Most viszont jó oka volt rá, hiszen mára elismert sportember, hamarosan pedig saját műsora indul.
Az autósiskolák száma 2012 óta kisebb megszakításokkal folyamatosan csökken Magyarországon, ami több gazdasági tényező együttes következménye - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adatbázisából.
A közös agrárpolitika jelentősen változni fog 2020-tól - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
A szociális ágazatban a bérek átlaga idén eléri a 200 ezer, jövőre pedig a 230 ezer forintot - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteken, Budapesten.
Az Európai Bizottság feltétel nélkül jóváhagyta a 21st Century Fox médiaóriás számára a legnagyobb brit médiaszolgáltató, a Sky-csoport tervezett felvásárlását – közölte az uniós bizottság sajtószolgálata.