A 2015-ben kirobbant dízelbotrány hatására a Volkswagen drasztikus lépésekre szánta el magát, köztük arra is, hogy visszavásárolja az amerikai tulajok csalós autóit. Ezek most sorsukra várnak.
Ismeretlenek az interneten nem engedélyezett kormányellenes tüntetésekre szólítottak fel Moszkva belvárosában, a helyi hatóságok az ügyben tömeges rendbontásra való felhívás miatt indítottak büntető eljárást - közölte szombaton Julija Ivanova, a szövetségi Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője.
Veszélyes épületek, zavaros pénzügyek és elégedetlen emberek jellemzik néhány lakó szerint az Orosházi Lakásszövetkezet által kezelt lakások körül kialakult helyzetet. Az M1 Kosár című magazinja arra kereste a választ, hogy az olykor több száz, ezer lakást összefogó szövetkezeti forma mennyire működőképes formáció.
Puskás Ferenc szerette és szolgálta az embereket, futballistaként és emberileg egyaránt a legnagyobbak közé tartozott - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szombaton a budapesti Szent István-bazilika altemplomában, ahol megkoszorúzták a 90 éve született legendás labdarúgó sírját
Azonnali vizsgálatot rendelt el a Magyar Úszó Szövetség, miután megjelent egy cikk arról, hogy az MTK egyik edzője kiskorú lányoknak küldözgette el a meztelen fotóit.
Egy ügyvédi iroda a külföldre utazóknak szeretett volna segíteni azzal, hogy összegyűjtötte azokat az országokat, ahova csak kellő tájékozódást követően utazzunk. Ugyanis könnyen börtönbe kerülhetünk, ha nem ismerünk bizonyos szabályokat...
Tömeges, akár 15 százalékos törlesztőrészlet-emelést, rosszabb esetben pedig futamidő-hosszabbítást is hozhat a következő másfél év a volt devizahitelesek egy része számára. Most áprilistól ugyanis tömegével jár le az árfolyamgát...
Puskás Ferenc szerette és szolgálta az embereket, futballistaként és emberileg egyaránt a legnagyobbak közé tartozott – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szombaton a budapesti Szent István-bazilika altemplomában, ahol megkoszorúzták a 90 éve született legendás labdarúgó sírját.
Földcsuszamlásban meghalt több ember szombaton az indonéziai Kelet-Jáva tartományban - közölte a katasztrófaelhárítás szóvivője. Pontos adatok nincsenek, egyes források 24-re, mások 27-re teszik a halottak számát, de még ennél is több lehet az áldozatok száma.
Anyaszült meztelen nőt pórázon sétáltattak a belvárosban, majd megalázták és egy pár harmadik tagjaként szexuális játékokba kényszerítették. Mindez egy pornófilm forgatása során történt.
Online kampány indult a magyar termékek népszerűsítéséért - mondta Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője az M1 aktuális csatornán szombat reggel.
Ideiglenesen 13 embernek el kellett hagynia az otthonát szombat délután Zalaváron, miután elvágtak egy gázvezetéket - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába április 1-jén 2 óra után érkezett lakossági bejelentés egy hangonyi lakástűzről.
Tudományos tényekkel támasztották alá, hogy a férfiak is rendelkeznek biológiai órával, és számukra is ajánlatosabb inkább korábban szülővé válni. Az idősebb férfiak gyermekei nagyobb eséllyel születnek valamilyen rendellenességgel.
Egy légicsapással megölték Ajad adzs-Dzsumailit, akiről úgy tartják, hogy Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének a jobbkeze volt Irakban – jelentette az iraki állami televízió szombaton helyi katonai hírszerzési forrásokra hivatkozva.
– Gőzerővel készülnek a világ minden táján a közelgő i vizes világbajnokságra a magyar úszók. Vannak, akik Ázsiát, mások Amerikát választották úti célnak, s persze volt olyan sportoló is, aki megmaradt Európa határain belül.
Könnyen elképzelhető, hogy mégsem Limában hirdetik majd ki a 2024-es olimpia és paralimpia helyszínét, ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) már keresi az esetleges beugró várost.
A román hatóságok gyanúja szerint gyújtogatás következtében gyulladt ki péntek este egy roma család háza és annak melléképülete a székelyföldi Gyergyószentmiklóson.
Visszavonta a venezuelai legfelsőbb bíróság szombaton azt a korábbi határozatát, amellyel megfosztotta minden jogkörétől az ellenzéki többségű parlamentet, valamint mentelmi joguktól egyes képviselőket.