A DK azt kéri, hogy a baloldali ellenzék vonuljon ki a parlamentből A Demokratikus Koalíció azt kéri a baloldali ellenzéki pártoktól, fontolják meg, hogy a jelenlegi parlamenti ciklus végéig ők se vegyenek részt az Országgyűlés munkájában
A várt 1,24 dollár helyett 1,35 dolláros egy részvényre jutó eredménnyel és a várt 17,756 helyett 18,120 milliárd dolláros bevétellel örvendeztette meg részvényeseit a Citigroup, így a JP Morgan után a második banknak is jobban alakult...
YouTube csatornákról megtanult vezetni egy 8 éves kisfiú, ezért egy délután megvárta, míg szülei elalszanak, ellopta a családi autót és húgával együtt elgurult a következő McDrive-ig.
Idestova hatvan esztendeje, hogy a Hupikék törpikék elindultak világhódító útjukra. Gyorsan belopták magukat a közönség szívébe, a kis manók elárasztották a képregények és könyvek lapjait, a képernyőt, játékboltok kirakatait és a gyerekszobákat. Ezúttal a péntek este, az RTL Klubon látható családi filmben kelnek új életre.
Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció által támogatott, ellenzéki Szíriai Demokratikus Erők (SDF) legalább 25 harcosa vesztette életét az elmúlt napokban az északkelet-szíriai Tabka környékén az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel (IÁ) lezajlott összecsapások során - jelentette csütörtökön a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfig
Csütörtökön még egy gyenge hidegfront alakítja Magyarország időjárását, pénteken azonban már a nyugat-európai anticiklon hatása válik meghatározóvá. Húsvétkor eső is lehet.
Szinte hajszálpontosan a megválasztása (január 8.) és a budapesti vizes világbajnokság rajtja (július 14.) közötti időszak felezőpontjában adott interjút lapunknak Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszószövetség elnöke. Minden „forró” témát érintettünk, beleértve a Tóth Ramon-ügyet és az elődjéhez, Gyárfás Tamáshoz fűződő viszonyát. A beszélgetés vezérfon
A székely himnusz eléneklésével ünnepelték Dél-Koreában a negyedik vonalnak megfelelő divízió 2/A világbajnokság megnyerését – így a harmadosztályba (1/B) való feljutást – az U18-as román jégkorong-válogatott tagjai. A válogatott, mint ismeretes, kétharmad részben székelyföldi játékosokból áll, ez egyébként általában jellemző a mindenkori román jég
Továbbra is harmadfokú készültség van érvényben a romániai Aranyos folyó múlt heti szennyezése miatt – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella hozzátette: várhatóan egy-két napon belül befejezik a méréseket, mert a szakemberek eddig jó eredményeket kaptak.
Nem optimális környezetben is jó eredményt ért el a Mol 2016-ban - értékelt Hernádi Zsolt a társaság rendes éves közgyűlését követően, amelyen a részvényesek megszavazták 58 milliárd forintnyi osztalék kifizetését a tavalyi eredmény...
Sok sebből vérzik Palkovics László nyilatkozata, amely szerint mégis működhet tovább a CEU Magyarországon – ezt Kunhalmi Ágnes mondta az Egyenes Beszédben.
Simicskó: semmi nem adhat nekünk hazát, csak a szülőföldünk A nemzetállamokat, Magyarországot semmi sem pótolhatja, "semmi nem adhat nekünk hazát, csak a szülőföldünk" - fogalmazott Simicskó István honvédelmi miniszter a szerződéses állomány alapkiképzést követő ünnepélyes eskütételén csütörtökön Szentendrén
Nagycsütörtökkel elkezdődött a húsvéti szent három nap, az egyházi év legfontosabb időszaka. Délelőtt a püspöki székhelyeken országszerte megtartották a krizmaszentelési misét, amelyen a főpásztorok megszentelték a szentségek kiszolgáltatásához használt olajokat.
A húsvéti ünnepek alkalmával sokan hajlamosak "lazábban" kezelni a zéró tolerancia szabályát. Az ittas vezetés sokszoros kockázatot jelent: az ittas sofőr veszélyt jelent a forgalomban résztvevők számára, de emellett az alkoholos befolyásoltság...
Mindenkinek egyedi, jellegzetes, és meghatározó személyiségi jegyekkel születik. Tudd meg, hogy a csillagjegyed szerint, melyek azok a személyiségi jegyek, melyek leginkább jellemzőek rád.
Európa csak a tudományba és innovációba való minél több befektetéssel tud versenyezni a világban, így ha egy ország európai szinten is erős játékossá akar válni, költsön többet ezekre - fejtette ki meglátását a Portfolio-nak adott...
Valószínűleg lassan mutatkoznak majd meg az orosz-amerikai külügyminiszteri tárgyalások eredményei, de a felek megállapodtak abban, hogy egy sor fontos kérdésben operatív párbeszédet fognak folytatni - jelentette ki Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője csütörtökön Moszkvában.
Európa csak a tudományba és innovációba való minél több befektetéssel tud versenyezni a világban, így ha egy ország európai szinten is erős játékossá akar válni, költsön többet ezekre - fejtette ki meglátását a Portfolio-nak adott...