Gulyás Márton és Varga Gergely szabadlábon távozhatott a bíróságról, miután a bíró kimondta az ítéletet. Összesen 500 óra ledolgozandó közmunkára ítélték őket a 23 ezer forintos kár megtérítéséért. Mindketten fellebbeztek. Miután távoztak a tárgyalásról a barátok és szimpatizánsok fogadták őket.
Kimenekítik és biztonságos helyre szállítják a termeszekkel vívott csatában megsérült társaikat egy hangyafaj tagjai - állapították meg kutatók, akik most először figyeltek meg ilyen viselkedést gerinctelen állatoknál.
40 millió dollárnyi (11,7 milliárd forintnyi) kenőpénzt fizetett Michel Temer brazil elnök pártjának és egy másik pártnak egy volt kivitelező cége, hogy így biztosítsák számára a Petrobras állami olajcéggel való szerződések megkötését – derült ki a férfi vallomásából.
A Kecskeméti Konzerv Kft. 1,89 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást valósít meg, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium 948 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segít.
Szorul a gyűrű az Iszlám Állam főhadiszállásának számító Rakka körül. Egy amerikai parancsnok szerint hamarosan sikerül körbezárni a szír várost, és megindulhat a támadás.
Észak-Korea egy probléma, amelyről „gondoskodni fognak” – jelentette ki csütörtökön Donald Trump amerikai elnök, miközben feltételezések szerint a phenjani hadikommunista rezsim újabb, immár hatodik nukleáris tesztjét készül végrehajtani