2017. április 13. csütörtök

ápr. 13
12:24
Fél 1-kor állnak bíróság elé Gulyás Mártonék (HírTV)
Az aktivistát és társa ügyét gyorsított eljárásban tárgyalják a Budai Központi Kerületi Bíróságon. A vád csoportosan elkövetett garázdaság.
ápr. 13
12:26
A Vörös Ördögök EL-győzelemmel harcolnák ki a BL-részvételt (Sport365)
Rendhagyó módon, az Európa Liga győzteseként szerezne kvalifikációt a Bajnokok Ligájába a Manchester United. Luke Shaw ennek megfelelően öt hátralévő mérkőzésről és öt döntőről beszél.
ápr. 13
12:30
58 milliárd forint osztalékot fizet ki a Mol (Menedzsment Fórum)
Megszavazta 58 milliárd forintnyi osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék elérheti a 625 forintot, ami 10 százalékos emelkedés az előző évi 567 forinthoz képest.
ápr. 13
12:30
Mi minősül rendkívüli munkavégzésnek? (HR Portál)
Munkaidő keretben vagyok foglalkoztatva, napi 8 órás teljes munkaviszonyban. Ha az előre megadott pihenőnapra is munkát rendel el a munkáltató, az rendkívüli munkavégzésnek minősül? Valamint mennyi idővel előre kell azt elrendelnie? Ha például hétfőtől-péntekig dolgozok folyamatosan, és a munkáltató pénteken 12-kor kitalálja, hogy menni kellene szombaton is dolgozni, azt köteles vagyok elvállalni?…
ápr. 13
12:30
Valaki elhagyott 50.000 forintot, Facebookon keresik gazdáját (Femcafe)
Keressük az elhagyott pénz gazdáját!
ápr. 13
12:32
5 fontos tény a nyugdíjbiztosításokról (HR Portál)
Mivel az állami nyugdíjrendszer kilátásai enyhén szólva sem rózsásak, ajánlott egyénileg is takarékoskodnia annak, aki szeretne anyagilag stabil nyugdíjas éveket biztosítani magának. Számukra 3 megoldás kínálkozik: nyithatnak nyugdíj-előtakarékossági számlát, azaz NYESZ-t, megtakaríthatnak egy önkéntes nyugdíjpénztár segítségével és köthetnek egy nyugdíjbiztosítást, melyek mindegyikére 20…
ápr. 13
12:33
Nagycsütörtökkel elkezdődött a szent három nap (Gondola)
Nagycsütörtökkel elkezdődött a húsvéti szent három nap, az egyházi év legfontosabb időszaka.
ápr. 13
12:33
Sportfogadás: Nagy adok-kapok, sok pénz?! (Agroinform)
Akár a 180-as rekord is megdőlhet Gary Anderson és Dave Chisnall csütörtök esti Premier League meccsén.
ápr. 13
12:34
Le kell dolgozni az ebédidőt, ha ez nincs benne a munkaszerződésemben? (HR Portál)
Egy amerikai-angol cégnél dolgozom immár 4 éve Budapesten. A szerződésem szerint napi 8 óra a munka, 3 műszak (6-14; 14-22; 22-6). Pihenő és "ebédidő" nincs. De a főnökünk elvárja, hogy minden nap maximum 30 perccel munkakezdés előtt bent legyünk, és a 8 óra munka letelte után még plusz 30 percet bent kell maradnunk. A főnök magyarázata erre az, hogy le kell dolgozni a pihenő/ebédidőt. Így a valós…
ápr. 13
12:36
Három magyar is ott lesz Cannes-ban (Infostart)
A május 17. és 28. között zajló 70. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában két magyar filmet is vetítenek.
ápr. 13
12:36
Ennyi könyvet adtak ki Magyarországon - Ábra (ProfitLine)
A kiadott könyvek száma Magyarországon (1989-2015).
ápr. 13
12:39
Nem fogsz ráismerni: Iszonyatosan lefogyott a Barátok közt egykori főszereplője (Blikk)
Megdöbbentő a változás.
ápr. 13
12:42
Webáruházak csalásait fülelik le (Infostart)
Egy sor, az online kereskedelemben alkalmazott eljárás problémáit vizsgálni fogják.
ápr. 13
12:42
Már 2500-nál is többen írták alá a civiltörvény módosítása elleni európai petíciót (444.hu)
Amiben azt követelik, hogy az Európai Parlament határozatban sürgesse a magyar kormányt a külföldi ügynököknek minősített civil szervezetek regisztrációjáról és megbélyegzéséről szóló törvény visszavonására.
ápr. 13
12:42
Uniópárti tüntetést hirdetett a Momentum (HírTV)
Célja, hogy megmutassák, Magyarország Európához, és nem Oroszországhoz tartozik.
ápr. 13
12:48
Egymilliárd dollárt követelnek az NFL-től (Menedzsment Fórum)
Több mint egymilliárd dolláros kártérítést követel St. Louis, amiért tavaly elköltözött a városból a Rams profi amerikaifutball-csapat.
ápr. 13
12:48
Ügynökakták - 2018-ig titkolják, mi van a mágnesszalagokon (Spa Trend Online)
A hírszerzési adatbázisokhoz továbbra sem férhetnek hozzá a kutatók.
ápr. 13
12:50
Béremelést kapnak az FKF dolgozói (Spa Trend Online)
A fizikai munkát végzők járnak jól a megállapodással.
ápr. 13
12:51
Egy vonat, amely megváltoztatta a világtörténelmet (Privátbankár)
A német vezérkar által átdobott Lenin pontosan egy évszázada zakatolt Petrográd felé. De mit tehetett volna II. Miklós cár, hogy birodalmát és saját életét megmentse? Nos, még időben hallgathatott volna saját belügyminiszterére, aki 1914 februárjában egy látnoki erővel bíró följegyzést írt a cár számára.
ápr. 13
12:51
Döntött jövőjéről a Barcelona réme (Infostart)
2022-ig meghosszabbította szerződését a Juventus labdarúgócsapatával Paulo Dybala.
ápr. 13
12:51
Kinek mit ér a CEU? (Gondola)
A diplomaoptimalizáló struktúra nagyon hasonlít az adóoptimalizációra, ami szintén legális, ám nem etikus.
ápr. 13
12:52
Ferenc pápa megújította papi fogadalmát (Spa Trend Online)
Az egyházfő az evangélium üzenetéről, az irgalmasság erejéről és az egyház szolgálatáról beszélt.
ápr. 13
12:54
Jól indul a gyorsjelentési szezon: meglepetés a JP Morgannél (Portfolio)
Kijött az első negyedéves gyorsjelentés Amerikában: a JP Morgan egy részvényre jutó eredménye a várt 1,52 dollár helyett 1,65, bevétele pedig a várt 24,877 milliárd dollár helyett 25,586 milliárd dollár lett. A nyitás előtti kereskedésben...
ápr. 13
12:54
Tömött buszokon utaznak az érdeklődők a hétfőn letartóztatott tüntetők tárgyalására (444.hu)
Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé az összesen 23 ezer forintnyi károkozással gyanúsított tüntetőket.
ápr. 13
12:57
Így csalogatna ide még több autógyárat a kormány (Privátbankár)
Szijjártó Péter 25 éves sikertörténetről beszél.
ápr. 13
12:57
Módosítanák a munka törvénykönyvét, ezekre számíthatnak a dolgozók (Blikk)
A munkaidő szervezés egyes kérdéseiről nyújtott be törvénymódosító javaslatot a parlament Gazdasági Bizottsága. Úgy tűnik, a változások leginkább az autóipart érintik.
ápr. 13
12:57
Hoppá: Münchenben éjszakázott a Real Madrid sztárja doppingvizsgálatra (Blikk)
München – A Real Madrid sztárfocistája, Casemiro (25) Münchenben ragadt a szerda esti BL-meccs után.
ápr. 13
13:00
Liberálisok: Ez már olyan, mint a sárga csillag (HírTV)
Ezt a külföldi támogatású civil szervezeteket megbélyegző törvénytervezet kapcsán mondta Szent-Iványi István.
ápr. 13
13:03
Dortmundi robbantás: nem találtak bizonyítékot (HírTV)
A Borussia Dortmund busza ellen kedd este követtek el ismeretlenek robbantásos merényletet.
ápr. 13
13:03
Cafeteria két keréken (HR Portál)
Amennyiben kitöltetnénk egy kérdőívet cégünk munkavállalói között a kerékpározásról, egészen biztos, hogy nem nagyon lepődnénk meg az eredményen. A legtöbben ugyanis valószínűleg kedvelik a biciklizést, elvégre a szórakozás jellege mellett még az egészségünkért is teszünk azzal, ha két keréken tesszük meg a kilométereket, akár a munkahelyünkig és vissza.
ápr. 13
13:06
Ennyi osztalékot fizet a Mol (Infostart)
Megszavazta 58 milliárd forintnyi osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék elérheti a 625 forintot, ami 10 százalékos emelkedés az előző évi 567 forinthoz képest.
ápr. 13
13:06
Miért döntesz rosszul a kereskedésben? (Portfolio)
Gyakran tapasztalhatjuk, hogy kereskedés vagy befektetések terén tendenciózusan rossz döntéseket hozunk. Vajon mi lehet az oka, hogy a racionalitásunk bicskája beletörik az árfolyam prognózisba? Tudósok szerint a jelen korban csak képi...
ápr. 13
13:06
Óriási baj lehet, ha ilyen parfümmel locsolkodsz! (Pénzcentrum)
Az előző évhez képest csökkent ugyan a hamisított parfümök népszerűsége a magyar lakosság körében, de még így is közel minden tizedik megkérdezett vásárolt hamis terméket, adta hírül a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület. Súlyos...
ápr. 13
13:09
Húsvéti programok Ópusztaszeren (Gondola)
Változatos húsvéti programokkal várják a vendégeket "rügyfakasztó vasárnap" és "vízbevető hétfőn" az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-t
ápr. 13
13:09
Figyelem! Módosítások a jövedéki vhr.-ben (Adózóna)
A jövedéki termék belföldi címzett részére történő szabadforgalomba bocsátásakor EKO helyett szállítólevelet kell kiállítani; az üzemanyagtöltő állomásoknak nem kell KN-kódonként nyilvántartaniuk az üzemanyagokat; az adóraktári nyilvántartás mintája új sorokkal egészül ki – többek közt ezeket az új előírásokat tartalmazza a végrehajtási rendelet módosítása.
ápr. 13
13:09
Terepes retro kicsiben – bemutatkozik a Toyota FT-4X (Auto Pult)
A New York-i Autószalon számos újdonságnak adott teret, közöttük pedig tanulmányokban sincs hiány. Közülük is kiemelkedik a Toyota FT-4X, amely elnevezését ellenpontozandó, igazán ötletes megoldásokkal rendelkezik.
ápr. 13
13:11
Cannes - Két magyar rendező filmje is versenyben (Gondola)
Két magyar rendező filmje is meghívást kapott a 70. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába: Mundruczó Kornél legújabb filmje az Arany Pálmáért versenyezhet, Kristóf György első játékfilmje, az Out című alkotás pedig a második legjelentősebb szekcióba, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásba került be - jelentette be csütörtökön Thierry Frémaux, a világ legjelentősebb…
ápr. 13
13:12
Jól indul a gyorsjelentési szezon: meglepetés a JP Morgannél (2.) (Portfolio)
Kijött az első negyedéves gyorsjelentés Amerikában: a JP Morgan egy részvényre jutó eredménye a várt 1,52 dollár helyett 1,65, bevétele pedig a várt 24,877 milliárd dollár helyett 25,586 milliárd dollár lett. A nyitás előtti kereskedésben...
ápr. 13
13:12
CEU-s diplomája miatt repült a munkahelyéről (HírTV)
Feljelentést tesz.
ápr. 13
13:13
Balázsné: Fágyvárbá! (Gondola)
ápr. 13
13:15
Viperával verte, majd megfojtotta az idős asszonyt otthonában: 17 év fegyházat kapott (Blikk)
Jogerősen tizenhét év fegyházbüntetéssel sújtott a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki 2014-ben dunaújvárosi otthonában meggyilkolt egy idős asszonyt.
ápr. 13
13:18
Hatalmas kenőpénzt kaphatott a volt polgármester (Infostart)
Korrupcióval gyanúsítják Rio de Janeiro volt polgármesterét, Eduardo Paest a tavalyi olimpiával és paralimpiával kapcsolatban megkötött szerződések miatt.
ápr. 13
13:18
Trump szerint Kína többé nem árfolyam-manipulátor (ProfitLine)
Az amerikai kormány a továbbiakban nem minősíti Kínát árfolyam-manipulátornak - közölte Donald Trump elnök szerdán a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában.
ápr. 13
13:18
Fiatalok, jókedvűek és nagyon-nagyon dühösek (444.hu)
Szerda este diákok ezrei lepték el a fővárost, hogy teli torokból tiltakozzanak az őket hülyének néző kormány politikája ellen.
ápr. 13
13:18
Zajlik a nyilatkozatháború (USAracing)
Az amerikai–orosz kapcsolatok rendezésére tett kísérletek közepette tovább romlik a két ország viszonya. Legalábbis erre lehet következtetni a két nagyhatalom vezetőinek tegnapi nyilatkozataiból. Miközben Rex Tillerson, az Egyesült Államok külügyminisztere Moszkvában készült tárgyalni kollégájával, Szergej Lavrovval, Donald Trump és Vlagyimir Putyi
ápr. 13
13:21
Ünnep előtti roham: így mentek a magyar állampapírok (Privátbankár)
Csökkenő hozam mellett értékesített 3, 5, és 10 éves kötvényt az ÁKK.
ápr. 13
13:21
Még nagyobb támogatást kaphat az illiberális kormányzás (HírTV)
Népszavazást tartanak vasárnap Törökországban az elnöki rendszer kiterjesztéséről.
ápr. 13
13:21
Gulyás Mártonék tárgyalása - Tüntetnek a bíróságnál (Videó!) (Spa Trend Online)
Csoportosan elkövetett garázdasággal vádolják az aktivistákat egy 23 ezer forintos kár miatt.
ápr. 13
13:23
Meghekkelt Origo - Gyanúsak a tüntetésről készített fotók is (Spa Trend Online)
ápr. 13
13:24
Megismételt közgyűlést tart a PannErgy (Portfolio)
A PannErgy tájékoztatta a tőkepiac szereplőit, hogy a 2017. április 13. napján 9.00 órára meghirdetett, a 2016. üzleti évet lezáró rendes közgyűlése a megjelentek számára tekintettel határozatképtelen volt. A fenti határozatképtelenség...

Keresés