Rieger Tibor Magyarok Nagyasszonya-szobrának királyfiakarcsai felállítására hirdet közadakozást az alkotás megvalósításáért megalakult Magyarok Nagyasszonya Szoborbizottság
Biztossá vált, hogy Gareth Bale, a Real Madrid labdarúgója nem léphet pályára a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharc keddi visszavágóján.
Oroszország reméli, hogy az Egyesült Államok nem tesz egyoldalú lépéseket Észak-Koreával szemben, mint ahogy azt nem régiben Szíria esetében tette - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
A vasárnapi török népszavazás nem felelt meg az Európa Tanács normáinak - közölték hétfőn a szervezet és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttségének vezetői
Oroszország reméli, hogy az Egyesült Államok nem tesz egyoldalú lépéseket Észak-Koreával szemben, mint ahogy azt Szíria esetében tette – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
Északnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, eleinte főként az ország északnyugati, északi részén, majd egyre többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar jégdarával.
Két volt barcelonai játékostársa, Jordi Alba és Sergio Busquets vasárnap meglátogatta Németországban Marc Bartrát, aki megsérült kedden este, amikor támadás érte csapata, a Borussia Dortmund buszát.
Londoni pénzügyi elemzők szerint rövid távon megkönnyebbülést hozhat a piacokon a törökországi népszavazás eredménye, mivel úgy tűnik, hogy az alkotmányos berendezkedés átalakítását jóváhagyó referendum nyomán csökkent az előrehozott választások és így a további elhúzódó politikai bizonytalanság kockázata.
Tibetnek is van egy hercegnője, aki Diana hercegnőhöz hasonlóan gyönyörű és rendkívül sokat jótékonykodik. Nem véletlenül nevezik úgy: a nép hercegnője.
Lórévnél a Duna partján veszett el ma kora délután a kisfiú. A bejelentést követő egy órán belül megtalálták a rendőrök a nyolcéves gyermeket - tudatta a police.hu.
Csaknem félmillió lakosa hagyta el Moszult tavaly október 17. óta, azután, hogy az iraki haderő az Egyesült Államok támogatásával megkezdte a város visszafoglalását az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezettől - adta hírül az ENSZ hétfőn közzétett jelentésében.
Elfogták Moszkva közelében a szentpétervári metróban elkövetett terrortámadás egyik feltételezett szervezőjét – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Egyelőre nem bírt talpra állni a forint, az euróval és a dollárral szemben is egyhavi mélypontra gyengült.Szép lett a vége 2017.04.17 22:21Zárásig kitartott a kedvező befektetői hangulat a tengerentúli tőzsdéken, sőt, az utolsó szakaszban...
LOS ANGELES — Janet Jackson (50) tündéri fotón mutatta meg gyönyörű kisfiát, Eissát. „A kisbabám és én egy kis szundítás után” – írta a képhez a kismama.
Elfogták Moszkva közelében a szentpétervári metróban elkövetett terrortámadás egyik feltételezett szervezőjét - közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Más nevére írta fel az orvos azt az oxikodon hatóanyagú fájdalomcsillapítót, amely egy évvel ezelőtt Prince halálát okozta - derült ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumokból.
Nem mindennapi kéréssel fordultak a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnökéhez. Egy súlyos beteg hallgató gyorsított eljárással kívánta megvédeni Phd-disszertációját a halála előtt.