Fontos, hogy a közszolgálatban dolgozók találkozzanak a kiberbiztonsági kérdésekkel, problémákkal - hangsúlyozta Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az M1 aktuális csatornán kedd reggel.
Manapság nem a pénzszórással, hanem a produktivitással lehet kitűnni az elitből? Régebben a hatalmat egy drága öltöny vagy autó is kifejezhette, ahol nem a funkció, hanem az adott tárgy ára jelezte a viselő vagy tulaj státuszát. Persze ma is gazdagságot és gyakran hatalmat jelez egy jacht vagy egy saját sziget, de az új elit azzal is igyekszik kitűnni, hogy mennyit képes termelni, írja a Guardian.
Az elmúlt hét csöndes szenzációja volt, hogy a Magyar Közlönyben információ jelent meg A Puskás Ferenc Stadion Időarányos Kivitelezését Nyomon Követő Bizottság megalakulásáról. A hosszú nevű közintézmény elnöke Orbán Viktor miniszterelnök lett. Vajon a nyilvánosság fórumain hogyan emlegették a stadion szót, amely egyre inkább az Orbán-rendszer jelk
Változó felhőzetre, gomolyfelhős égre számíthatunk a legtöbb helyen többórás napsütéssel. Hétfőn északkeleten egy-egy zápor lehet, kedden főként a délutáni órákban a középső területeken alakulhat ki helyenként záporeső.
Nagyszabású éles tüzérségi hadgyakorlatot hajtottak végre kedden Észak-Koreában a hadsereg megalapításának 85-ik évfordulója alkalmából - értesült a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányforrásokból.
Nemcsak a politikai elemzők gondolják úgy, hogy rendkívül fontos volt a vasárnapi francia elnökválasztás első fordulója, hanem sok devizapiaci szereplő is, hiszen a hétfő hajnali nagy mozgások nyomán például megtört az euró 3 éve...
Michael Ignatieff, a CEU rektora egy konferencia vendége volt Brüsszelben, a közönségben ott volt a magyar nagykövet is, aki összevitatkozott a rektorral.
Miután kiderült, hogy Emanuel Macron bejutott a francia elnökválasztás második fordulójába és nagy eséllyel ő lehet a győztes is, az európai részvényindexek 17 hónapos csúcsokat döntöttek, és az euró is erősödni kezdett. Ennyi kellett...
Kicsit több, mint hatvan jelentősebb lakóparki beruházás zajlik ma Magyarországon. A lakópark-láz lassan komoly tényezővé válik a piacon, több ezer, ilyen nagyobb ingatanban épülő lakás vár új gazdára. A legnagyobb projekt a Corvin Átrium, ott 551 otthont alakítanak ki.
Óriási a megkönnyebbülés Brüsszelben és Berlinben. Lehetséges, hogy Merkel egy magasabb szintű közös európai együttműködésről egyezik meg Párizzsal. Sem Hollandiában, sem Franciaországban nem folytatódott az európai projekt elleni „lázadás”, amelyre pedig Orbán a politikai hitelét tette föl.
A NASA technológiájának segítségével hét milliárd pixeles, gigantikus felbontású fénykép készült Dubai városáról, és ha ráközelítesz, garantáltan elakad a szavad.
A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság a parlamenti képviselőt bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt...
Vasárnap rommá vertük a Fideszt, és évtizede nem volt olyan népszerű politikusa a baloldalnak, mint Botka, aki fej-fej mellett halad Orbán Viktorral. Szerintem már meg is előzte Botka Orbánt – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Mészáros Antóniának Kunhalmi Ágnes.
Miközben továbbra is jelentős a kereslet a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, a kínálat is egyre erősödik. Habár az idei évben még nem adnak át nagyobb számban új építésű lakásokat, ezek később jelentős mértékben bővíthetik a választékot. Az árak egyelőre tartják magukat, de elképzelhető, hogy hamarosan megkezdődhet az ereszkedés - elemezte a pia
A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság az országgyűlési képviselőt bűnsegédként különösen nagy vagyoni...
Tavaly ugyan kevesebben vándoroltak ki az országból, mint a korábbi években, de továbbra is sok fiatal keresi a boldogulását külföldön - írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a Világgazdaság. Az adminisztratív...
Az M4 Berettyóújfalu és Nagykereki közti szakaszának második üzemét is a Duna Aszfalt és a Hódút építheti, az A-Híd Zrt.-vel együtt -írja a napi.hu. A cégek a két ütemben összesen 29,5 kilométer autópályát építenek magasépítési...
A hétvégén tartott francia elnökválasztás kimenetelének kifejezetten örülnek a befektetők, tegnap hatalmasat emelkedtek a részvénypiacok Európában, míg ma reggel ismét mérsékelt pluszban nyitottak a főbb nyugat-európai tőzsdék.Kinyitott...
Megkezdte munkáját a jogi határzár valamennyi összefüggését vizsgáló bizottság, amelyről az Európai Bizottság, valamint a magyar belügyminiszter és igazságügyi miniszter állapodott meg - erről Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója beszélt az M1 aktuális csatornán kedden
Elkezdődött a magyar bankszektor egyik legnagyobb éves eseménye, a Portfolio Hitelezés 2017 konferenciája. A rendezvényről a nap folyamán élőben tudósítunk.Demeter Ákos, Deloitte-partner a digitalizáció lehetőségeiről adott elő 2017.04.25...
Rendkívül hatékonytalanul működik a magyar bankrendszer, és ez jelentősen megdrágítja az ügyfelek számára a bankolást. A bankrendszer hatékonyságának növelése és az árverseny élénkítése ezért most az egyik legfontosabb feladat...