Bő két év múlva már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton, ha valóra válnak egy frissen létrehozott brit konzorcium tervei.
Több mint kétszázmilliárd forintos adócsökkentés jön jövőre, miközben újabb, megsemmisítő erejű csapást mérne a kormány a feketegazdaságra – erről beszélt lapunknak adott interjújában a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály leszögezte: a 2018-as költségvetést úgy próbálják kialakítani, hogy minden ágazat több pénzt kapjon, mint idén.
A 2012 óta hatályban lévő munka törvénykönyvével kapcsolatos eddigi tapasztalatokat veszi végig a szakszervezeti, munkaadói, valamint kormányoldal a következő időszakban – tudta meg a Magyar Idők. Ez azt is jelenti, hogy a kedden visszavont, munkaidőkeretre vonatkozó módosítási javaslat nem kerül újra az Országgyűlés elé, hanem várhatóan a későbbie
A részvényeknek ma is minden nagyobb megtakarítási portfólióban ott van a helyük. A mostani helyzetben a pénzpiaci befektetésektől és a kötvényektől nem várható az infláció utolérése, erre inkább az abszolút hozamú alapok lehetnek képesek. Közöttük is sokféle van, azonban a hozamok mellett a kockázati szintekre is érdemes nagyon odafigyelni – mondj
Január-februárban a bruttó átlagkereset több mint 10 százalékkal nőtt, az emelkedés mértéke a költségvetési szférában nagyobb volt, mint a versenyszférában - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrisssebb adataiból. Janák Katalin, a KSH főosztályvezetője az InfoRádiónak azt mondta: továbbra is a legjobban a pénzügyi és biztosítási területen
Csodálatos vágóképeket lehet készíteni a szabadban, mert szerdán rendesen sütni fog a nap. Csak délután, este nyugaton, északon lehet erősebb a gomolyfelhő-képződés, és ott estefelé már egy-egy zápor, esetleg zivatar is befigyelhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 13, 18 fok közé hűl le a levegő. (met.hu)
Kibővíthetik az iraki katonai missziót. Rekord gyorsasággal töröltették a Magyarországon akkreditált tiszteletbeli konzulok egyesületét. Akár nőhet is az orosz gáztól való függőségünk.
Újra elkezdte a bírságolást Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata azokban az esetekben, amikor csak kamerakép áll rendelkezésre - írta szerdai számában a Magyar Nemzet a kerületi önkormányzat közleményére hivatkozva.
Bírálják az Egyesült Államokban Barack Obama volt elnököt, mert 400 ezer dollárért, átszámítva körülbelül 111 millió forintért tart előadást a Wall Street egyik bankjában - írta kedden a New York Post.
Mi a teljesítés helye a külföldi vállalkozás és fióktelepe, illetve kereskedelmi képviselete közötti szolgáltatásnál, termékértékesítésnél, hogyan kell elszámolni az áfát? Összefoglaltuk.
A nyugatról keletre vonuló fátyolfelhőzet mellett napközben többórás napsütésre számíthatunk, délután, este nyugaton, északon lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott estefelé már egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat.
Tizenötezer embert kellett kimenekíteni Dominikában a szűnni nem akaró heves esőzések keltette árvizek miatt - közölte kedden a helyi katasztrófavédelem.
Különleges tanácskozásra hívta ma reggelre a Fehér Házba Donald Trump stábja a szenátus valamennyi tagját, azaz száz szenátort, hogy a katonai vezetők és a hírszerzés vezetői jelenlétében tájékoztassák őket az észak-koreai helyzetről.
Ügyészi és védői perbeszédekkel folytatódott a Fővárosi Ítélőtáblán a fényevők néven elhíresült büntetőper, amelyben a vád szerint egy 19 hónapos kisfiú alultápláltság miatt meghalt.
Tizenötezer embert kellett kimenekíteni Dominikán a szűnni nem akaró heves esőzések keltette árvizek miatt - közölte kedden a helyi katasztrófavédelem.
Egy szövetségi bíró kedd este blokkolta Trump elnök utasítását, amely szerint megvonnák a szövetségi támogatást azoktól az úgynevezett menedékvárosoktól, amelyek nem hajlandóak együttműködni a szövetségi bevándorlási törvények betartatásában.
Erdei Zsolt szerelme veszélyeztetett terhesen várja második közös gyermeküket. A bokszoló attól fél, hogy a történelem megismétli önmagát, és - lányához hasonlóan - kisfia is koraszülöttként jön majd a világra.