Az Európai Unió azt tervezi, hogy kizárja a pénzügyi szolgáltatásokat a brexit utáni Nagy-Britanniával folytatandó kereskedelmi tárgyalások témáiból – áll az EU tárgyalási irányelveinek legfrissebb tervezetében. Továbbá a brit kormánynak állandó letelepedési engedélyt kell adnia mindazon uniós állampolgároknak, akik már legalább öt éve az Egyesült
Szennyezett az Európában forgalmazott élelmiszerek majdnem fele – nagyjából így lehetne összefoglalni a napokban nyilvánosságra hozott uniós vizsgálat eredményét.
Áder János köztársasági elnök kinevezte a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterré Süli Jánost szerdán en.
HR Szubjektív rovatunkban Szénási Adrienn, a Misco Business Services Kft., HR Business Partnere kérdez, miután válaszolt Szabó Szilvia, a Deichmann személyzetfejlesztési vezetője kérdésére.
1971 óta dolgozok amit vissza is igazolt a nyugdíjintézet. Gyerekkori betegségem miatt 1981-be leszázalékoltak 67%-ra, majd 1991-be 50%-ra véglegesítették. A 45 év alatt 184 napot voltam táppénzen a többit folyamatos műszakba dolgoztam. Mivel nem vettem igénybe a leszázalékolást van-e valami kedvezmény a nyugdíjra, illetve adókedvezményre. A betegségem mind a mai napig megvan, melyet gyógyszeres…
A Fidesz, az MSZP és a Jobbik egy hajszállal, 1-1 százalékponttal növelte a támogatottságát – derül ki a ZRI Závecz Research Intézet közvélemény-kutatásából.
– Audi pilóták a Nagy Futam mezőnyében: a i bemutatóra Magyarországra érkezik a német túraautó-bajnokságban, a DTM-ben szereplő Nico Müller, aki az Audi Sport Racing Academy magyar pilótájával, a mindössze 16 éves Keszthelyi Viviennel együtt száguld majd egy Audi RS5 versenyautóval.
A minimálbér, illetve a garantált bérminimum több lépcsőben történő, eltérő mértékű emelését követően a kétféle minimális díjazás közötti olló szétnyílt. Ennek következtében nem csak az a kérdés került a figyelem középpontjába, hogy mely feltételek jogosítanak garantált bérminimumra, hanem az is, hogy mely esetekben mentesülhet a munkáltató a minimális díjazás megfizetése alól. Az alábbiakban…
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a lex CEU-ként elhíresült felsőoktatási törvény miatt, mivel több ponton sérti az uniós alapelveket és jogot. A Bizottság megküldte a hivatalos figyelmeztető...
Eljárást indított az Európai Unió ellenőrző szerve az uniós kötelezettségek megszegése miatt. Ennek első szakaszában az Európai Bizottság figyelmeztető levelet küld a magyar kormánynak a felsőoktatási törvény szigorú feltételei miatt.
Úgy tűnik, a csendes puhatolózások és hónapokig tartó diszkrét csábítások után a londoni City bankjai kitalálták, hol folytatják tovább az életet, miután a Brexit minden bizonnyal megfosztaná őket a közös piactól. A kérdés csak az, otthon éreznék-e magukat Budapesten?
A franciák kétharmada meghaladottnak ítéli meg a jobb- és baloldali törésvonalat a francia elnökválasztás első fordulója után, amelyből a centrista Emmanuel Macron és a szuverenista Marine Le Pen jutott tovább a május 7-i második fordulóba - derül ki a Viavoice közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet szerdán tett közzé a Libération című nap
Terrorelhárítási akciót hajtott végre szerda reggel a francia titkosszolgálat a Párizshoz közeli Trappes településen, ahol négy embert előállítottak - erősítették meg rendőrségi források a Le Parisien című napilap értesülését
A Demokratikus Koalíció (DK) a Kúriához fordul jogorvoslatért, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden elutasította a CEU-ügyben benyújtott népszavazási kérdésüket.
Az észak-iraki Zap térségében mértek csapást szerdán a török légierő harci repülőgépei a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) hadállásaira, 6 fegyveres lázadó meghalt - közölte a török haderő.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) szerdán Magyarország ellen a felsőoktatási törvény módosítása miatt, amely bírálói szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU)
Ma 31 éve robbant fel a csernobili atomerőmű, ennek apropóján ismét megmutatjuk a már többféleképpen is körbejárt, 30 éve lakatlan szellemvárost, Pripjatyot. Drámai.
Egy politikai vita várható az Európai Parlament mai plenáris ülésén, melyen Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal, formális döntés nem születik, nem pontozzák a szereplők teljesítményét, de a pozíciók merevek, a baloldali és a liberális pártok kifejezetten ellenségesek a konzervatív magyar kormánnyal szemben, és a néppárti oldalon is vannak kritikus hangok – jelentette ki Orbán Balázs, a…
Csökkenti bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán. A csökkentéssel a benzin átlagára 359 forintra, a gázolajé pedig 356 forintra...
Milyen a jó portré? Amely a láthatót, vagyis a fizimiska valóságát közli? Netán az, amely érzékeltetni engedi a bensőt, vagyis az arc mögöttit, a személy megvívott harcait? Amely nem ábrázol, hanem sejtetni engedi a szemmel láthatón túli gazdagságot?