Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható, a legmelegebb órákban is 10 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, míg másutt 20 fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséb
A magyar rendőrség kilencezer közalkalmazottjának közel harmada perben áll a munkahelye szerinti rendőr-főkapitánysággal a garantált illetmény-különbözetének elmaradt megtérítése miatt, és most az ORFK kiadta, hogy 471 pert veszített el jogerősen az elmúlt három évben, és 317 millió forintot már ki is fizetett.
Egy olcsó, régóta ismert gyógyszerhatóanyag harmadával csökkentheti a gyermekágyi vérzés miatti halálozást - állapította meg egy új tanulmány, melyről a BBC híroldala számolt be.
Az ATV főmunkatársa kemény kérdéseket szegezett Lázár Jánosnak. Szó esett Mészáros Lőrinc gazdagodásáról, a lex CEU-t ért bírálatokról, a Néppárt álláspontjáról és az orosz álhírekről is.
A miniszter csökkenti a paksi atomerőmű-bővítés dokumentációjának titkosságát. 470 ezer konzultációs ívet küldtek vissza,52 ezren az interneten válaszoltak.
Megszólalt a korábbi úszókapitány, Hargitay András, és azt mondta, most minden Hosszú Katinka körül forog a magyar úszósportban, ő azonban mindig szót értett vele, ellentétben a férjével, Shane Tusuppal, aki egyszer neki is akart rontani.
Eredetileg idén március végén indította volna el mobilszolgáltatását a Digi, ez később szeptember közepére módosult, az indulás azonban tovább tolódhat, legalábbis erre utal a Digi kibocsátási prospektusa, amiben az áll, hogy 2018-ban...
Javuló árbevétel mellett is felére csökkent az Airbus üzemi eredménye az első negyedévben a tavalyi szinthez képest, az adózott eredmény viszont 52 százalékkal javult.
Eredetileg idén március végén indította volna el mobilszolgáltatását a Digi, ez később szeptember közepére módosult, az indulás azonban tovább tolódhat, legalábbis erre utal a Digi részvénykibocsátási prospektusa, amiben az áll...
Jövő januárban lép életbe Európai Uniós szinten a MiFID 2, amelynek célja a befektetők védelme mellett az európai pénz-és tőkepiacok átláthatóságának és stabilitásának javítása. Az új szabályozás magyar jogrendbe való átültetésének...
A Figyelőnek Világi Oszkár, a Slovnaft elnök-vezérigazgatója nyilatkozott, míg a Heti Válaszban Király Miklós, az ELTE jogi karának tanszékvezetője beszél a CEU-ügyről és a nemzeti konzultációról.
A nagy minimálbértől nem lett kisebb a bérkülönbség a boltokban, sőt, nőtt a legjobban és a legrosszabbul fizető megyék boltjaiban a február havi bérkülönbség. Döntő részben a munkaerőhiány nyomta fel a béreket. Hat megyében csökkent...
Németh Nándort nem volt könnyű meginterjúvolni a debreceni országos úszóbajnokság után. A 100 méter gyors újdonsült aranyérmese és csúcstartója a hétfőt és a keddet édesanyja szülővárosában, Kolozsváron töltötte a nagyinál, de most már a törökbálinti 25 méteres uszodában készül edzője, Plagányi Zsolt irányításával a nagy nyári feladatokra. Amelyek
Magyarország kormánya és a Belügyminisztérium minden eszközzel fellép a szélsőségekkel szemben - jelentette ki Pintér Sándor csütörtökön en, mielőtt a holokauszt idején tanúsított segítségnyújtás elismeréseként Világ Igaza kitüntetéseket és Bátorságért Érdemjeleket adtak át.
Ismét Csányi Sándor vezeti a Napi.hu gondozásában megjelent A 100 leggazdagabb 2017-as listáját, ahová idén hét új nábob érkezett. A Befolyásbarométer dobogójára pedig újra Orbán Viktor, Csányi Sándor és Lázár János került.
A Bayern München és a Real Madrid korosztályos együttese is részt vesz a jubileumi, tizedik Puskás-Suzuki Kupán. Az U17-es nemzetközi labdarúgótornát június 1-5-én rendezik meg a felcsúti Pancho Arénában.
A Földközi-tengeren tevékeny nem kormányzati szervezetek (NGO) közül egyesek kapcsolatban állnak az embercsempészekkel, amelyek finanszírozhatják is az NGO-kat Carmelo Zuccaro olasz államügyész szerint, aki újabb gyanúkat fogalmazott meg a migránsmentő szervezetekkel szemben csütörtökön
A szíriai helyzettel foglalkozó aktivisták beszámolója szerint legalább 19-en vesztették életüket a felkelők kezén lévő, északnyugat-szíriai Idlíb tartomány számos részét ért, részben mentőszolgálatok és egészségügyi központok ellen intézett légicsapásokban
Szerdán tartották az Első Tradicionális Pezsgőgálát, ahol 16 hazai termelő mutatott be csaknem 40 pezsgőkülönlegességet. Garamvári Vencel, a magyar pezsgőkészítés nagymestere, a Magyar Bor Akadémia tagja azt mondta, hogy egyre több bortermelő foglalkozik egyedi, minőségi pezsgő készítésével.
A nagy minimálbértől nem lett kisebb a bérkülönbség a boltokban, sőt, nőtt a legjobban és a legrosszabbul fizető megyék boltjaiban a február havi bérkülönbség. Döntő részben a munkaerőhiány nyomta fel a béreket. Hat megyében csökkent...
A legújabb felmérés szerint relatív többségbe kerültek azok a brit választók, akik szerint a brit EU-tagságról rendezett, a kilépést pártolók által megnyert népszavazáson hibás döntés született.
Tavaly tavasszal az alapjogi ombudsman kifogásolta, hogy pont azok jártak rosszul a havi kétszeri 150 ezer forintig ingyenes készpénzfelvétellel, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre. A gondnokság alatt állók ugyanis nem kaphatnak...
A nyílt társadalmat és a nyilvánosságot kerülve besunnyogott az EB épületébe Soros György, hogy ott Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével találkozzon