2017. április 27. csütörtök

ápr. 27
6:54
Várható időjárás - Csütörtök, 2017.04.27. (Háziállat)
A Dunántúlon többnyire erősen felhős vagy borult ég mellett időszakosan várható eső, zápor, illetve egy-egy beágyazott zivatar.
ápr. 27
6:54
Síneken a katonasírokhoz (autopro)
Július 16-án indul az Isonzó expressz emlékvonat, amely a caporettói áttörés 100. évfordulójáról, az I. világháború tizenkettedik isonzói csatáját lezáró hadműveletéről emlékezik meg. Idén az Isonzó expressz fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Milan Brglez, a szlovén nemzetgyűlés elnöke, akik az utazás első napján a magyar–szlovén hat
ápr. 27
6:56
"Ez itt az én hazám" - Hazatért az utolsó Ikarus (Alternatív Energia)
Körülbelül annyira voltak az országimázs részei, mint Puskás Öcsi.
ápr. 27
6:57
Senki nem gazdagodott úgy, mint Mészáros Lőrinc (Privátbankár)
Hét új szereplővel bővült A 100 leggazdagabb listája 2017-ben. A rangsort idén is Csányi Sándor vezeti, de a dobogó közelében már Mészáros Lőrinc is megtalálható. A felcsúti polgármester egyetlen egy év alatt 25 helyet ugrott előre a gazdagrangsorban. A listán szereplők összvagyona idén megközelítette a 3380 milliárd forintot.
ápr. 27
6:57
Így fogták el a nyéstai emberölés gyanúsítottját - videó (Blikk)
- Elfogták a nyéstai emberölés gyanúsítottjait.
ápr. 27
7:00
Egy változás, amitől halevő nemzet lehetünk (Infostart)
A vásárlók és a beszállítók is jól járhatnak a forgalom remélt élénkülésével.
ápr. 27
7:06
Íme, Trump kidolgozatlan adóreformja (Menedzsment Fórum)
Széleskörű adóreformtervet jelentett be a Fehér Ház, a Donald Trump elnök javasolta radikális reformot Steven Mnuchin pénzügyminiszter ismertette.
ápr. 27
7:06
Erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a vezető devizákhoz viszonyítva csütörtök kora reggelig szerda estétől a bankközi piacon.
ápr. 27
7:06
Mészáros Lőrinc vagyona 100 milliárd forinttal nőtt, már az 5. leggazdagabb magyar (444.hu)
Megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló lista. A legnagyobbat Mészáros Lőrinc ugrotta. Az élen továbbra is Csányi, aki 60 milliárd forinttal gazdagodott egy év alatt.
ápr. 27
7:06
Itt a bizonyíték, összeházasodott Debreczeni Zita és Gianni (Ripost)
Az álompár két és fél év után, titokban mondta ki a boldogító igent.
ápr. 27
7:12
Kiütéssel már döntős a Fradi (Azenpenzem)
Sima meccseket hoztak a labdarúgó Magyar Kupa elődöntői, mindkettőn érvényesült a papírforma, az egyiken nagyon is. A Vasas a Mezőkövesd, a Ferencváros pedig a harmadosztályú Budafok ellen szerzett előnyt a visszavágóra.
ápr. 27
7:15
Eldőlt: hamarosan bevezetik az ön lakásába is (Blikk)
Brüsszel várhatóan tagállami hatáskörbe utalja az internet áfájának besorolását - mondta el a Világgazdaságnak adott, csütörtökön megjelent interjújában Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos.
ápr. 27
7:15
Lövöldözés tört ki egy venezuelai börtönben, többen meghaltak (Blikk)
Caracas - Lövöldözés tört ki Venezuela északkeleti részén egy börtönben, tizenketten meghaltak, tizenegyen megsebesültek - közölte szerdán a börtönügyi minisztérium szóvivője.
ápr. 27
7:15
Ilyen cselt még nem látott vízilabdában - videó! (Sport365)
A magyar női vízilabda OB I döntőjében az UVSE magabiztosan győzött az UVSE ellen, így megszerezte a bajnoki címet. Íme az utolsó, keddi mérkőzésről a magyar vízipóló-királynő, Keszthelyi Rita bámulatos csele.
ápr. 27
7:18
Megjelent a 100-as lista a leggazdagabb magyarokról (Portfolio)
Magyarország leggazdagabb embere 2017-ben is Csányi Sándor, miután 200 milliárd forintról 260 milliárd forintra növelte a vagyonát. A legbefolyásosabb emberek listáján Csányi a második, Orbán Viktor mögött. A leggazdagabbak listáján...
ápr. 27
7:18
A 444 szeretettel és tisztelettel köszönti Magyarország legújabb milliárdosát, Balog Ádámot! (444.hu)
Ádám sikere bizonyítja, hogy megéri a kemény munka, és mindenki előtt nyitva áll a siker kapuja.
ápr. 27
7:18
Határellenőrzést sürget Bécs (USAracing)
A közeljövőben sem állhat vissza a schengeni övezet rendes működése: Ausztria jelezte, hogy a közrend és közbiztonság érdekében fenntartja határszakaszainak a védelmét.
ápr. 27
7:18
Ha ezt a gyakorlatot végzed, eldobhatod a szemüvegedet (Ripost)
Romlott a látásod? Nyugi, ez még visszafordítható! Ha szorgalmasan, naponta végzed a látásjavító szemgyakorlatokat, hamarosan nem lesz szükséged a szemüvegre.
ápr. 27
7:18
Életkoronként változik a fizikai terhelhetőség - Mutatjuk, most mennyit kellene bírnod! (Femcafe)
A fizikai terhelhetőségünk nagyban változik a különféle életszakaszokban. Hogy mikor mire vagyunk képesek, arról szakértőnk, Czanik Balázs capoeira aerobik edző, életmód tanácsadó ad részletesebb tájékoztatást.
ápr. 27
7:24
Magyarországon az első indiai Suzuki Swift (Menedzsment Fórum)
A Suzuki megkezdte Magyarországon az új Swift modell értékesítését, amelyet elődjével ellentétben már nem Esztergomban gyártanak, hanem importból érkezik, az indiai Sagarában készül - tájékoztatta a Magyar Suzuki Zrt. az MTI-t szerdán.
ápr. 27
7:24
Nem dicsőség ennek a listának az elején lenni (Infostart)
Hazánkban a hetedik legnagyobb az iskolai rendszert idő előtt elhagyók száma, és szintén a hetedik legrosszabbak vagyunk a felsőfokú végzettségű emberek arányában az Európai Unió 28 tagállama között - derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból.
ápr. 27
7:24
A gazdag magyarok még gazdagabbak lettek (ProfitLine)
Jelentősen nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona az elmúlt évben a napi.hu összeállítása szerint, a gazdasági hírportál százas rangsorára 7,5 milliárd forint alatt nem lehetett fölkerülni.
ápr. 27
7:24
Tavaly is több tízezer magyar költözött külföldre (ATV)
2016-ban majdnem 30 ezer honfitársunk ment külföldre. A Corvinus Egyetem professzora illúziónak tartja, hogy a már elvándorolt embereket haza lehet csalogatni.
ápr. 27
7:27
Nincs osztalék és vezetőt cserélnek az FHB-nál (Privátbankár)
Nagy Gyula váltja Oláh Mártont a bank élén.
ápr. 27
7:27
A jó szakembereknek akár magasabb bért is fizetnek a cégek (HR Portál)
Magyarországon a vállalatoknak egyre több jó szakemberre van szükségük, ezért hajlandók magasabb bért is fizetni a naprakész tudással rendelkezőknek - hangsúlyozta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán a Szakma Sztár Fesztivál záró rendezvényen, Budapesten.
ápr. 27
7:29
Megjött, amire mindenki várt: terítéken az adóreform (Privátbankár)
Dörzsölhetik a tenyerüket az amerikai vállalkozók.
ápr. 27
7:29
Új marketing és kommunikációs igazgatóval erősít a KPMG (HR Portál)
2017. április 18-tól Liptay Gabriella tölti be a KPMG marketing és kommunikációs igazgatói pozícióját. Kinevezésével a cég célja, hogy a megnövekedett piaci igényekre reagálva, az eddigieknél is intenzívebb marketing- és kommunikációs tevékenységgel érje el ügyfeleit, és stratégiai szinten is támogassa működését és az üzletfejlesztési munkát. Érkezésével a KPMG kiemelt szerepet szán a stratégiai…
ápr. 27
7:30
Változás a vízóráknál (Infostart)
Tömegével jegyeznek be vízórák telepítésére és cseréjére cégeket. Előfordul, hogy ilyenekből egyetlen családi vállalkozás kezében országos minihálózat épül ki.
ápr. 27
7:30
Összejátszhatnak a civil szervezetek az embercsempészekkel (HírTV)
Erről számol be a La Stampa. Az olasz lapnak a helyi főügyész nyilatkozott.
ápr. 27
7:33
Hoppá: nem fogadják el a jegyautomaták az új bankjegyeket (Blikk)
Az új bankjegyek március óta vannak forgalomban, de úgy tűnik, hogy már gond van velük, pontosabban a befogadásukkal.
ápr. 27
7:36
A tehetős középosztály költözik a lakóparkokba (AQUA)
A jelek szerint a stabil munkahellyel rendelkező, jól kereső fiataloknak épülnek elsősorban az újabb lakóparkok. A lakások egy részét emellett a kiadásra vagy a későbbi drágább értékesítésre számító befektetők vásárolják meg.
ápr. 27
7:42
Mészáros Lőrinc a leggazdagabb médiatulajdonos (Kreatív Online)
A Napi.hu 100 leggazdagabb magyar 2017-es listájára a szektorból befért még 10 másik milliárdos. Új szereplő Kuna Tibor.
ápr. 27
7:42
A lépcsőzés nem kell, hogy fájdalommal járjon (WebBeteg)
Sokaknak különféle okokból nehezükre esik a lépcsőn való közlekedés. Hogyan lehet akadálymentesíteni a lépcsőt?
ápr. 27
7:42
Semmi következménye a visszaéléseknek (HírTV)
Nincs semmilyen következménye a taotámogatások szabálytalan elköltésének – írja a Magyar Nemzet.
ápr. 27
7:45
Gáspár Győzőnek semmije sincs, mégis milliárdosként pózol. Most mindent elárult (Blikk)
Mi az igazság?
ápr. 27
7:47
Már nem tudott kijönni a kórházból. Gyászol Gesztesi Károly (Blikk)
Nagy veszteség érte a színészt.
ápr. 27
7:48
Egy lépéssel a béremelés előtt - lapszemle (Infostart)
Pénteken megszülethet a bérmegállapodás a BKV-nál - írta a Magyar Nemzet. A Világgazdaság szerint Brüsszel várhatóan tagállami hatáskörbe utalja az internet áfájának besorolását. Lapszemle.
ápr. 27
7:48
Itt a rendőrség válasza: Eddig több százmillióba kerültek az illetmény-perek (ATV)
A rendőrségnél dolgozó közalkalmazottak elkeseredett küzdelmet vívnak jogos járandóságuk kikényszerítésére. Az ORFK tájékoztatásából még egyértelműbb, hogy a helyzet megoldásért kiált.
ápr. 27
7:48
Guardiolának nem kell az egyik legjobb angol tehetség (Sport365)
Szomszédok Mourinhóval.
ápr. 27
7:48
Különleges ajándékot kaptak Majkáék Amerikában! Ennél szebb nincs! (Ripost)
Minden évben hosszabb időt tölt kint a család Amerikában, olyan, mintha a második otthonuk lenne. Most azonban igazán különleges dolog történt, amit soha nem felejtenek majd el.
ápr. 27
7:51
Kettészakad ma Magyarország: nyugaton ősz, keleten nyár lesz (Blikk)
Lassan érkezik az országba a hidegfront emiatt az északnyugati régióban erős lehűlés várható, míg délkeleten továbbra is marad a kellemes tavaszi idő
ápr. 27
7:51
Adóreform Amerikában: itt vannak a részletek (Adózóna)
Széleskörű adóreformtervet jelentett be a Fehér Ház, a Donald Trump elnök javasolta radikális reformot Steven Mnuchin pénzügyminiszter ismertette.
ápr. 27
7:57
Észak-Korea elérte: ilyen még nem volt az Egyesült Államokban (Privátbankár)
A szenátus összes tagját meghívta a Fehér Házba Trump, hogy a konfliktusról tárgyaljanak.
ápr. 27
8:00
Az összes üzemképes vonatkocsit előveszi a MÁV (Infostart)
Bizonyos szerelvények hosszát a helyfoglalásokhoz alakítják a hétvégén.
ápr. 27
8:00
Hogyan képzeli el magát nyugdíjasként egy alsós kisgyerek? (HR Portál)
Vannak gyerekek, akik már egészen fiatalon tudják a választ arra a kérdésre, hogy mivel foglalkoznak majd felnőtt korukban, milyen házban töltik mindennapjaikat, sőt sokan már leendő családjukról is órákat tudnak mesélni. De vajon milyen jövőt képzelnek maguknak az aktív évek után, amikor már nyugdíjasként, nagyszülőként élnek? Erre a kérdésre keresi a választ az OTP Nyugdíjpénztár a legújabb,…
ápr. 27
8:00
A héten meglehet a bérmegállapodás a BKV-nál (HírTV)
Az összesen 15 százalékos béremeléssel kapcsolatban már csak egy apró részletkérdésben van vita.
ápr. 27
8:02
Akár kétévnyi fizetést is kaphatnak céljutalomként (HR Portál)
Ha maradéktalanul teljesülnek az uniós kifizetési célok, akkor az ebben közreműködő közszolgák akár kétéves fizetésüket is megkaphatják céljuttatásként, derül ki a Magyar Közlönyből, írja a Napi.hu.
ápr. 27
8:06
Csepreghy: Gyurcsány feleségének a döntései ejtették túszul az államot (ATV)
Csepreghy Nándor szerint Dobrev Klára döntései nyomán a magyar állam együttműködési kényszerben volt egy céggel, amelynek Dobrev elkötelezte az országot.
ápr. 27
8:09
Mégis marad a barátság? Együttműködnének a britek a brexit után is (Privátbankár)
"Mély, különleges partneri viszonyt" kíván fenntartani az Európai Unióval a szigetország a távozás után.
ápr. 27
8:09
Körtés zellerkrémleves (Mindmegette)

Keresés