A "részben szabad" kategóriában tartanak nyilván minket, akkorát esett a sajtószabadság, mint Burundiban vagy Bolíviában - bár nem akkorát, mint a lengyeleknél. Külön foglalkozik Magyarországgal az összefoglalóban a Freedom House.
Abdulah Nasszer el-Tani sejk szerint csapata, a Málaga az utolsó fordulóban legyőzi majd a Real Madridot, de a Barcelona így sem lesz bajnok Luis Enrique hazugságai miatt.
A hetvenes évek egyik legendás tévésorozata az újszerű hangjával, szokatlan megközelítési módjával aratott mai ésszel felfoghatatlan sikert. Stirlitz SS-standartenführer, alias Makszim Makszimovics Iszajev ezredes amolyan mitikus figura lett, népszerűségére mi sem jellemzőbb, hogy rengeteg vicc született róla. Annyi év után most újra feltűnik a kép
Liza Golden-Bhojwani egykor rettenetesen vékony volt, hiszen a profi modellkedéshez nem csak a jó gének kellenek, komoly fogyókúrára fogják még azokat is, akiknek tipikus modellalkatuk van.
Megtartotta tavaszi közgyűlését a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, amelyen a testület elfogadta a 2016-os elnöki és pénzügyi beszámolót, valamint a 2017-es esztendő pénzügyi tervét. A budapesti régió tagjaként pedig dr. Bácskai Jánost az elnökségbe választották, Janza Pétert pedig az ellenőrző testület elnökének szavazták meg - tudósít a kajakkenusport
Jelentősen, 690 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010-hez képest, a munkavállalók nagy része, csaknem 480 ezer dolgozó a versenyszférában helyezkedett el - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) álta
Aberdeen Alapkezelő: "A részvénypiacok újabb csúcsok felé vették az irányt, az euró is erősödött miután a francia elnökválasztáson nem a legrosszabb forgatókönyv valósult meg. A centralista Macron győzelme biztosnak látszik, de továbbra...
Növekszik az Európai Unióban lakók közül azoknak a száma, akik szerint az Európai Unióhoz (EU) tartozni jó dolog - közölte az Európai Parlament pénteken egy most kiadott uniós közvélemény-kutatás (Eurobarometer) eredményeit ismertetve.
Újabb, több mint 60 milliárd forintos keretmegállapodást írt ma alá Borkai Zsolt, Győr polgármestere és Orbán Viktor, miniszterelnök a Modern Városok Program keretében. Ez volt a huszonkettedik ilyen megállapodás, amely során útfejlesztés...
Nagy lépést tehet hatodik bajnoki címe megnyerése felé a Chelsea, amely az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában vasárnap délután az Evertonnál vendégeskedik.
CIB Alapkezelő "A márciusi inflációs csúcsok mégsem voltak annyira magasak, mint azt még az év elején számos elemző várta. Az Egyesült Államok inflációja a várt 2,6 százalék helyett 2,4 százalék lett, az euróövezeti infláció...
A Fidesz szerint Brüsszel egyre nagyobb hatalmat akar magának az adópolitikában és a foglalkoztatáspolitikában, ami veszélyezteti az eddigi eredményeket
Már több mint két hete, hogy felröppent a hír, miszerint a Škoda vadonatúj SUV-ja Karoq néven látja majd meg a napvilágot. A pletyka pedig igaznak bizonyult: a Yeti típusnevet száműzve a Kodiaq mellé sokkal jobban illő elvevezéssel kerül forgalomba az újdonság. A nagy bejelentés mellé ráadásul egy gyári galéria is tartozik, amin bár egyelőre még csak álcázva láthatjuk az autót, a lényeg azért így…
Irigylésre méltó összegeket kérnek el a hazai sztárok egy-egy fellépésért. Kiderült, ki, mennyiért hajlandó szórakoztatni a közönséget. Koncertszervezői körökből megtudta a Ripost, mennyiért is vállalnak egy-egy fellépést...
Csaknem negyvenöt kilométeren, két fázisban épül az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd között; a 72 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően erősödik a térség gazdasági potenciálja, javul Tápióság településeinek megközelíthetősége, biztonságosabbá és gyorsabbá válik a közlekedés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken, a Pest megyei Üllőn, a beruházás alapkőletételén
Az európai biztosítási szövetség, az Insurance Europe (IE) szerint a pénzügyi tudatosság növelése olyan össztársadalmi kihívás, melyre csak valamennyi szereplő együttes erőfeszítései révén lehet hatékony válaszokat adni, beleértve a jogalkotót, a fogyasztói szervezeteket, az oktatást és a privát szektort is – állapítja meg az Insurance Europe a „Pé
Erste Alapkezelő: "Az elmúlt hetekben kissé megtorpantak a tavalyi amerikai elnökválasztás után indult piaci folyamatok. A dollár jelentős mértékben gyengülni kezdett, az amerikai kincstárjegyhozamok süllyedtek és a részvénypiacok...
Diófa Alapkezelő: "Különösen az európai, de mellettük az amerikai részvények is április végén -a francia elnökválasztási eredmények következtében- jelentős emelkedést produkáltak. Az elmúlt hónapokban Le Pen népszerőségének...
Hiába a tavaszi hosszú hétvége, kinti programokat ne nagyon tervezzünk, ugyanis bár hideg nem lesz, azonban szélviharra, záporra és esőre számíthatunk.
Kijev – A magyar jégkorong-válogatott - számára tét nélküli találkozón 3-1-re kikapott a kazah együttestől a kijevi divízió I/A-világbajnokság pénteki zárónapján.
A macedón parlament megtámadása jól mutatja, hogy mivel jár, ha egy ország életébe külföldről beavatkoznak – mondta Szijjártó Péter a távirati irodának.
K&H Alapkezelő: "Minimálisan változtak a kilátások az elmúlt egy hónapban, azaz továbbra is emelkedő pályán van a világgazdaság. Ez egyaránt érvényes a fejlett és a feltörekvő gazdaságokra, minden régióban a tavalyihoz képest magasabb...
Csaknem negyvenöt kilométeren, két fázisban épül az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd között; a 72 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően erősödik a térség gazdasági potenciálja, javul Tápióság településeinek megközelíthetősége, biztonságosabbá és gyorsabbá válik a közlekedés – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken, a Pest
A magyar borok között a tokajiak kapták a legtöbb érmet a Challenge International du Vin borversenyen, amelyet 41. alkalommal rendeztek meg Bordeaux-ban.
Raiffeisen Alapkezelő: "Az elmúlt időszak legfontosabb eseménye az április 23-i francia elnökválasztás volt. A Brexittel kezdődő, majd Donald Trump elnökválasztási győzelmével folytatódó hullám, amely a populista politikai irányzatok...
Két év alatt 88 érmet szereztek a székelyudvarhelyi birkózók a különböző korcsoportos bajnokságokon, ezzel Romániában ők a legeredményesebbek. Akik letették a magyar állampolgársági esküt, idén már a magyar bajnokságban is bizonyíthatnak, és az ifjú sportolók ennél is magasabbra teszik a lécet: példaképeikhez, Lőrincz Mártonhoz és Keresztes Lajosho
Az ipari termelői árak átlagosan 4,2 százalékkal emelkedtek márciusban az előző év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Pioneer Alapkezelő: "Összességében továbbra is jelentős részvénypiaci kitettséget javaslunk és továbbra is kiemelt jelentősége van a portfólióban az egyedi részvénykiválasztáson alapuló abszolút hozamú szegmensnek (30%). Úgy...
Frenemy: az az ambivalens kapcsolat, amikor valaki egyszerre a vetélytársa valakinek, de függ is tőle. Magyarul hívhatnánk akár barellenségnek. Valószínűleg mindenkinek az életében van ilyen személy, de a vállalati szférában sem szokatlan...