Érdekes kérdés is terítékre kerül az Európai Unió 27 tagjának hétvégi találkozóján, ahol alapvetően az Egyesült Királyság kilépésével kapcsolatos tárgyalási stratégiát vitatják meg. A kérdés úgy szól, hogy ha Észak-Írország kilépne az Egyesült Királyságból és csatlakozna Írországhoz, automatikusan az EU része lenne-e?
Nehéz, de megoldható feladat vár a Telekom Veszprém csapatára, amely háromgólos előnnyel utazik a francia Montpellier HB otthonába a férfikézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntőjének vasárnapi visszavágójára (Sport1, 18.30). A párharc múlt szombati első mérkőzésén a veszprémiek hattal is vezettek a szünet után, de végül 26-23-as végeredmény szület
Lendületes életritmus jellemzi Varsót. Bár a lengyel főváros a második világháborúban óriási károkat szenvedett, azóta sokirányú fejlesztéssel próbálja pótolni veszteségeit. Sokáig uralta a panorámát a Sztálin-barokk kultúrpalota épülete, ám lebontása helyett inkább amerikai típusú toronyházakat építettek köré, így Varsónak Manhattant idéző üzleti
Hét év börtönre ítélte Vizoviczki Lászlót vendéglátóipari tevékenységgel összefüggő költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú döntésével. Az ítélet nem jogerős.
Ma tartotta közgyűlését az Appeninn, a közgyűlési határozatok közül az alábbiak az érdekesebbek: Történetében először, a tavalyi eredmény után részvényenként 7 forint osztalékot fizet idén a társaság. A vállalat a saját...
Pályazár lesz érvényben május 17-től június 1-ig a Keleti pályaudvar és Kelenföld között, emiatt több vonat is módosított menetrend szerint közlekedik.
Stuttgart – A korábbi világelső Marija Sarapova (30) az elődöntőbe jutott a 776 ezer dollár (222 millió forint) összdíjazású stuttgarti salakpályás női tenisztornán.
Csak tavaly több mint ezer használt Toyota Prius érkezett hazánkba, a világ legnépszerűbb hibridje több százezer kilométer után is lenyűgözi a vevőket.
Ellenzéki pártok szerint nem élnek jobban a magyarok most, mint hét évvel ezelőtt, és komoly gondot jelent, hogy nőnek a jövedelmi különbségek a társadalomban. Az MSZP, a Jobbik, az LMP és az Együtt politikusa is az adórendszer megváltoztatása mellett érvelt egy pénteki budapesti konferencián.
A Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú döntésével hét év börtönre ítélte Vizoviczki Lászlót vendéglátóipari tevékenységgel összefüggő költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt
A jövő évi költségvetési tervezetben 150-200 milliárd forinttal több jut az egészségügyre - mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy szakmai fórumon pénteken Siófokon. Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette, az idei és a jövő...
Jól van, és már segítséggel képes járni az a tajvani túrázó, aki márciusban tűnt el társával a Himalájában, és 47 nap megpróbáltatás után találtak rá a hegyi mentők. A 21 éves férfi, aki pénteken egy katmandui kórházban ünnepelte 21. születésnapját, közölte, soha nem adta fel a reményt, hogy élve megússza a kalandot.
Német munkahelyeket sodor veszélybe és összességében kárt okoz Németországnak, ha az uniós elszakadási tárgyalásokon "büntetik", és ezáltal esetleg "kemény Brexitre" kényszerítik a briteket - fejtette ki pénteken kiadott elemzésében Gabriel Felbermayr, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet nemzetközi közgazdasági központjának igazgatója.
Pedig az alapkövet is az államfő rakta le. Az üzemben másfél éve termelni kellene, de a kétmilliárdos uniós támogatás és hétmilliárdos állami hitel ellenére még egyetlen napelem sem készült el.
Idén nem fizet osztalékot a Pannergy, a társaság 10 491 000 forintos adózott eredménye teljes egészében eredménytartalékba kerül - döntött egyebek mellett a társaság 2016. üzleti évet lezáró éves rendes közgyűlése pénteken. A...
Több mint 3 milliárd forint SZÉP-kártyás juttatás vár még elköltésre május végéig, annak ellenére, hogy a húsvét kiemelt időszak volt, sokat felhasználtak az egyenlegből - derült ki az MTI-nek nyilatkozó kártyakibocsátók tájékoztatásából
Páratlan kincseket, köztük a Toldi-trilógia kézirategyüttesét, valamint az életmű sokrétű hatástörténetét is bemutató Arany János-kiállítás nyílt „Más csak levelenként kapja a borostyánt...” címmel pénteken az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), Budapesten.
Műszaki hiba miatt nem közlekedik a kisföldalatti en a Mexikói úti végállomás és az Oktogon között péntek délután - közölte a i Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.
Hét év börtönre ítélte Vizoviczki Lászlót vendéglátóipari tevékenységgel összefüggő költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú döntésével.
A török hadsereg pénteken bejelentette, hogy a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szervezet tizenegy tagját "semlegesítette"annak észak-szíriai állásai ellen intézett bombázásokban.
Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas erdélyi szobrászművész mintegy harminc fából, kőből és fémből készült alkotását bemutató kamarakiállítás nyílt pénteken a Pécsi Református Kollégium aulájában
Javult a magyar fogyasztói tudatosság, ugyanis az év első három hónapjában a fogyasztók 15 százaléka élt panasszal valamilyen termék vagy szolgáltatás miatt, szemben a 2016 utolsó negyedévében mért 14 százalékkal - derül ki a CP Contact fogyasztóvédelmi tájékozottságot és attitűdöt felmérő kutatásából.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti szabadkereskedelmi megállapodás egy "borzasztó" üzlet, ezért minél hamarabb újra kell tárgyalni, vagy meg kell semmisíteni - mondta el a Reutersnek adott exkluzív interjújában....