Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálatot folytat Michael Flynn, Trump elnök volt nemzetbiztonsági főtanácsadója ügyében.
Kovács Zoltán kormányszóvivő négynapos washingtoni útján kongresszusi képviselőkkel és újságírókkal is találkozott, valamint agytrösztöknél, háttérintézményekben és az amerikai kongresszus információbázisát működtető kutatószolgálatnál tett látogatást.
Szerda késő este még csak az dőlt el, hogy nem eshet ki, csütörtökön viszont már az is, hogy fel sem juthat a magyar jégkorong-válogatott a Kijevben zajló divízió I/A világbajnokságon. A lengyelektől elszenvedett 2-0-s vereség csalódáskeltő, de nem drámai, inkább ebben az osztályban van a helyünk, mint az A csoportnak mondott elitben.
Terrorellenes rajtaütést hajtott végre éjjel London északnyugati városrészében a Scotland Yard egy fegyveres egysége. A művelet során egy fiatal nőt lövés ért.
Örök kérdés, hogy szabad-e menstruáció alatt sportolni, és ha igen, milyen mozgásforma megfelelő. Szakértőnk, Czanik Balázs capoeira aerobik edző, életmód tanácsadó tiszta vizet önt a pohárba.
A főminiszter szerint a civilek eddig önkéntesen hozták nyilvánosságra, hogy kapnak-e külföldről pénzt. Ez egyébként így nem igaz, tavaly még éppen ezzel indokolta egy fideszes képviselő, miért mond nemet a Jobbik-féle javaslatra.
Két egészen különböző világnézetű jelölt jutott be a francia választások május 7-ei második fordulójában. A centrista Emmanuel Macron és a szélsőjobboldali Marine Le Pen szinte egyik kiemelt kérdéskörben sem ért egyet.
Felső tagozatos, középiskolás diákokat és leendő egyetemista hallgatókat vár a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Az iskolaidőn túli ingyenes, lexikális tudást átadó és készségfejlesztő képzésekre, korosztálytól függően június közepéig jelentkezhetnek a fiatalok.
A szegények egyre nehezebben élnek Magyarországon, a lényeges juttatások összege ugyanis jottányit sem változott - mondta Ferge Zsuzsa az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A jelen csaknem kétszázezer kecskeméti Mercedes évente, a közeljövő a jelenlegi mellett egy új gyár egymilliárd euróból, a kicsit távolabbi jövő pedig tíz új elektromos vagy hibrid modell bevezetése 2025-ig – hangzott el a Mercedes-Benz évértékelőjén.
A januártól online pénztárgép használatra kötelezetteknek még öt napjuk van arra, hogy igénybe vegyék az 50 ezer forintos állami támogatást. Ehhez csak annyit kell tenniük, hogy május 2-ig üzembe helyezik a pénztárgépet. A vállalkozások már több mint harminc pénztárgéptípusból választhatnak.
A kivizsgált munkabelesetek 67 százaléka figyelmetlenség miatt történik - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
Sok esetben az inkontinencia már pusztán az életmódbeli, táplálkozási és vizelési szokások megváltoztatásával is nagymértékben javítható. Néhány tanács, amely segít a vizelettartási panaszokon.
Csökkentette bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 359 forintra, a gázolajé pedig 356 forintra mérséklődött. Legutóbb szerdán változott...
Marine Le Pen, a francia elnökválasztás szuverenista jelöltje a dél-franciaországi Nizzában csütörtök este tartott nagygyűlésén azt mondta, hogy a május 7-i második forduló "népszavazás lesz Franciaországért vagy ellene".
A 4-es, 6-os villamos 400 ezer utasának lassabb és zsúfoltabb mostantól az utazás, Tarlós István főpolgármester viszont gyorsabban juthat el végre otthonából a munkahelyére, szolgálati autójával.
A japán és a spanyol hitelbuborék azon az eladósodottsági szinten durrant ki, ahol most éppen a kínai hitelbuborék tart - hívja fel a figyelmet pénteki gyors piaci összefoglalójában a Societe Generale. A befektetési bank az IMF minap...
Az Európa Tanács felszólította Magyarországot, hogy függessze fel a civil-törvény parlamenti vitáját, és ne ültesse át a gyakorlatba a felsőoktatási törvényt, amíg a Velencei Bizottság nem véleményezi azt.
A közművezetékek sávos adóztatását javasolja 2018. január 1-jétől Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Marine Le Pen, a francia elnökválasztás szuverenista jelöltje a dél-franciaországi Nizzában csütörtök este tartott nagygyűlésén azt mondta, hogy a május 7-i második forduló „népszavazás lesz Franciaországért vagy ellene”.
Interjút adott a Világgazdaságnak a Masterplast vezérigazgatója, Piry László, aki többek között arról is beszélt, hogy a vállalat alapítói kivonulnak az operatív irányításból, a társaság akvizíciókban is gondolkodik és új üzletág...
Ki hinné, hogy Hajdú Péter és L.L. Junior egy cipőben járnak? Pedig így van... Mindketten túl vannak egy szakításon, mindketten kevesebbet látják két gyermeküket, mint korábban, és mindkettejükre rátalált az új szerelem.