2017. április 28. péntek

ápr. 28
9:20
Miniszterelnök-jelöltet választ a Párbeszéd (Alternatív Energia)
Teljes tisztújítást tart a hétvégén az ellenzéki párt.
ápr. 28
9:21
Elképesztő jelenet: lóval akartak felszállni egy pécsi buszra - videó (Blikk)
Pécs - Egy ló társaságában szeretett volna felszállni egy férfi egy helyi buszra.
ápr. 28
9:24
66 ezerrel kevesebb a munkanélküli, mint egy éve (Menedzsment Fórum)
A foglalkoztatottak száma pedig 106 ezerrel több.
ápr. 28
9:24
Jelentősen csökkent a munkanélküliség (Infostart)
A 2017. január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 368 ezer volt, 106 ezerrel - 2,5 százalékkal - több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 67,1 százalékra emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ápr. 28
9:30
Ötvenezren éjszakáztak a macedón parlament előtt (Gondola)
Mintegy ötvenezren éjszakáztak a macedón parlament előtt péntekre virradóra, miután a rendőrség eltávolította az épületből a korábban behatolókat, és kimenekítette a bennrekedt képviselőket
ápr. 28
9:30
Kórházba került Sarka Kata és Hajdú Péter kisfia (Femcafe)
Kisfiuk komoly fájdalmakra panaszkodott.
ápr. 28
9:32
Megnyílik a trópusi lepkekert a szegedi füvészkertben (Gondola)
Újra megnyitja kapuit szombaton a Szegedi Tudományegyetem arborétumának trópusi lepkekertje, melyben a növényi sokféleség mellett "az állatvilág repülő virágai", trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t
ápr. 28
9:33
Úgy néz ki, tényleg mindenki dolgozik, aki akar és tud (Privátbankár)
Megtorpant a foglalkoztatottak számának emelkedése és a munkanélküliség csökkenése: csúcsra jár a munkaerőpiac, zuhan az álláskeresők száma, jól látszik, hogy sokkal inkább a munkaerőhiány jelent gondot, mintsem a munkanélküliség.
ápr. 28
9:34
Ha megtámadják az országot, a miniszterelnöknek oda kell mennie (Gondola)
Ez politikai természetű volt, ezt követi majd az Európai Bizottsággal egy jogi természetű vita.
ápr. 28
9:35
Örömhír az iparnak: tovább nőttek az árak (Privátbankár)
Tovább nőttek a termelői árak márciusban.
ápr. 28
9:36
Új növekedési modell kell (AQUA)
A rendszerváltáskor meghonosított növekedési modell, ami alacsony munkabérekre épülő kis hozzáadott értékű termelést eredményezett, megbukott, modellváltásra van szükség – hangzott el a jegybank részéről egy tegnapi eseményen. A kormányzat számára is kiemelt célkitűzés, hogy a hazai cégek versenyképességét növeljék a rendelkezésre álló eszközökkel.
ápr. 28
9:42
Nincs megállás: tovább drágulnak az ipari termékek (Menedzsment Fórum)
Legjobban a feldolgozóipari árak ugrottak meg az egy évvel ezelőttiekhez képest.
ápr. 28
9:42
United Airlines vs Repülőről Levonszolt Utas - Itt a kálvária vége? (ProfitLine)
A United Airlines légitársaság kártérítésben állapodott meg csütörtökön azzal a férfival, akit erőszakkal vonszoltak le a társaság egyik járatáról, s közben meg is sérült.
ápr. 28
9:42
Ínyenc tortilla tekercs: szuper tavaszi vendégváró falatok (Femcafe)
Akár kerti partizunk a barátokkal, akár csak otthon nasizunk a családdal, ezek a kis tekercsek minden alkalomra tökéletesek. Vigyázat, nagyon hamar elfogynak!
ápr. 28
9:45
Május 1. - Itt ünnepelnek az ellenzéki pártok, olvasson! (Alternatív Energia)
A Városliget lesz a fő helyszín.
ápr. 28
9:47
Kína figyelmeztette Észak-Koreát? (Alternatív Energia)
Az amerikai külügyminiszter szerint szankciókat is kilátásba helyeztek.
ápr. 28
9:48
Halász: Brüsszel és Soros egy gyékényen árul (Gondola)
"Brüsszel és Soros egy gyékényen árulnak", ami abból is látszik, hogy Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke államfőnek kijáró körülmények között fogadta Soros György amerikai spekulánst - jelentette ki a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában
ápr. 28
9:48
Mostantól nagyméretű családi házak is építhetők egyszerű bejelentéssel (Portfolio)
Mostantól kezdve a 300 négyzetméternél nagyobb családi házak is megépíthetők egyszerű bejelentéssel - jelent meg a csütörtöki Magyar Közlönyben az erről szóló szabályozás. A Lázár János által februárban bejelentett jogszabály-módosítás...
ápr. 28
9:48
Véres verekedés: 50 ezren éjszakáztak a macedón parlament előtt (ATV)
Mintegy ötvenezren éjszakáztak a macedón parlament előtt péntekre virradóra, miután a rendőrség eltávolította az épületből a korábban behatolókat, és kimenekítette a bennrekedt képviselőket. Az összecsapásokban több mint százan sérültek meg.
ápr. 28
9:50
Lőrinczy György lesz az NKA alelnöke (Gondola)
Lőrinczy György kulturális menedzsert nevezi ki az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki feladatainak ellátására május 1-től Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke - közölte a tárca sajtóirodája az MTI-vel pénteken
ápr. 28
9:51
Mennyire lehet sokoldalú egy ajándékutalvány? (HR Portál)
Mivel sok 2016-ban népszerű béren kívüli juttatás 2017-re egyes meghatározott juttatásként 43,66% közteherrel adózik, ezért egyre több munkáltató használ ugyanilyen közteherrel adható papír alapú vagy éppen elektronikus ajándékutalványt.
ápr. 28
9:52
Csökkent az üzemanyagok ára (Gondola)
Csökkentette bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt
ápr. 28
9:54
Vizsgálják Trump tanácsadójának orosz kapcsolatait (HírTV)
A Pentagon vizsgálja Donald Trump volt nemzetbiztonsági főtanácsadójának orosz kapcsolatát.
ápr. 28
9:54
Véres akció a macedón parlamentben (Infostart)
Mintegy ötvenezren éjszakáztak a macedón parlament előtt péntekre virradóra, miután a rendőrség eltávolította az épületből a korábban behatolókat, és kimenekítette a bennrekedt képviselőket. Az összecsapásokban több mint százan sérültek meg.
ápr. 28
9:54
Erősödött kissé a forint (Gondola)
Szerény erősödést ért el a forint péntek reggel a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon
ápr. 28
9:54
Újra férjhez megy - Liptai Claudiát titokban eljegyezte szerelme (Femcafe)
Liptai Claudia és párja együtt mesélt arról, hogyan zajlott a lánykérés.
ápr. 28
9:56
Marine Le Pen: a második forduló népszavazás lesz (Gondola)
Marine Le Pen, a francia elnökválasztás szuverenista jelöltje a dél-franciaországi Nizzában csütörtök este tartott nagygyűlésén azt mondta, hogy a május 7-i második forduló "népszavazás lesz Franciaországért vagy ellene"
ápr. 28
9:57
Az idős motoros büszkén ül spéci járgányán. De amikor meglátod, mit húz maga után… (videó) (Blikk)
Először nem tudták, nevessenek rajta vagy inkább csodálják, amit tesz.
ápr. 28
9:57
Életveszélyes utazásra készül Ferenc Pápa (Blikk)
Kairó - Életveszélyes látogatásra készül Ferenc pápa az egyiptomi városban.
ápr. 28
9:59
A srác hazatérve egy idegen férfit talált az ágyban barátnője mellett. Ledöbbensz, ha megtudod, milyen meglepő, nem várt dolgot tett (Blikk)
Megőrül érte a világháló.
ápr. 28
10:00
Keményen nekiment a kamu gyógyszerek gyártóinak Novák Hunor (Blikk)
Dr. Novák Hunornak meglehetősen sarkos véleménye van a gyógyszeripar bizonyos szegmenseiről, gondolatait meg is osztotta velünk. Arról is beszélt, mit tehetnek azok a betegek, akiknek valódi, hatásos gyógyszerre van szükségük a betegségükre. Hallgassa meg fenti videónkat, mint mond a népszerű orvos!
ápr. 28
10:00
Megtorpant a foglalkoztatottság (Portfolio)
2017 első negyedévében nem tudott tovább bővülni a foglalkoztatottság Magyarországon a megelőző negyedévhez képest, a munkanélküliség elért egy olyan pontot, ahonnan az utóbbi hónapokban nem nagyon tudott tovább csökkenni. A munkaerőhiány...
ápr. 28
10:06
Ma kezdődik a 18. Gyulai Pálinkafesztivál (Gondola)
Három napra ismét a "pálinka fővárosává" változik Gyula, a Várkertben ugyanis április 28
ápr. 28
10:06
Ingyenes lesz az első nyelvvizsga a fiataloknak (Adózóna)
Ingyenes lesz az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
ápr. 28
10:06
Újabb ízelítő futott be a Hyundai Konáról (Auto Pult)
A Hyundai Tucson alá sorol be méretben a koreai gyártó legfrissebb újdonsága, a Kona, amely a kis crossoverek népszerűségi hullámát meglovagolva többek között az Opel Mokka X ellenében érkezik majd. Méghozzá nem akármilyen formákkal, amelyet az ízelítő kép is bizonyít.
ápr. 28
10:06
Paks nem csak két-háromszor 4000 milliárd forintba kerül, hanem mindabba, amit most megélünk (444.hu)
Szél Bernadett szerint a Magomed-ügy szálai a Fidesz felé mutatnak, és a Jobbik meg az MSZP oroszokhoz való viszonya is furcsa. Szerinte most ott tartunk, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne foglalkozzunk a politikával, mert nem lesz országunk
ápr. 28
10:06
Mondunk 8 okot, hogy idén Alsó-Ausztriában tekerd meg a pedált (Player)
4200 km hosszú kerékpárút hálózat, nyolc top-útvonal példaértékű infrastruktúrával, csillagtúrák az egyes régiókban, újonnan kialakított kerékpárutak: Alsó-Ausztriában már korán felismerték a kerékpáros turizmus fontosságát, így fejlesztésére nem véletlenül, nagy hangsúlyt fektetnek. A kerékpározás ma már az alsó-ausztriai turizmus egyik alappillér
ápr. 28
10:08
Miniszterelnök-jelöltet választ a Párbeszéd (Gondola)
Teljes tisztújítást tart a hétvégén a Párbeszéd Magyarországért, a kétnapos tanácskozáson megválasztják a párt miniszterelnök-jelöltjét is
ápr. 28
10:09
NB I: Megállíthatják a Vasast, lendületbe jöhet a Fradi - tippek az NB I-re (Agroinform)
Gólokat várunk a Fradi-Kövesd és a Honvéd-Gyirmót meccsen is, a Diósgyőr pedig megállíthatja a Vasast.
ápr. 28
10:10
Május 1. - Pártrendezvények a munka ünnepén (Gondola)
A fővárosi Városliget lesz a fő helyszíne azoknak a rendezvényeknek, amelyeket pártok szerveznek május elsejére, a munka ünnepére
ápr. 28
10:12
Ilyen rendbontást még nem látott focipályán - videó (Infostart)
Tizennyolc rendőr megsérült, harminc drukkert letartóztattak a Penarol-Palmeiras Libertadores Kupa-csoportmérkőzés után kitört szurkolói összecsapásokban Uruguayban.
ápr. 28
10:12
Trump pénzt kér Dél-Korea védelméért (HírTV)
Az észak-koreai ballisztikus rakéták ellen védelmet nyújtó elfogórakéták nemsokára rendszerbe állnak.
ápr. 28
10:12
Megtorpant a foglalkoztatottság bővülése év elején (Portfolio)
2017 első negyedévében nem tudott tovább bővülni a foglalkoztatottság Magyarországon a megelőző negyedévhez képest, a munkanélküliség elért egy olyan pontot, ahonnan az utóbbi hónapokban nem nagyon tudott tovább csökkenni. A munkaerőhiány...
ápr. 28
10:12
Derbi vár az FC Barcelonára, a Realra meg kellemetlen ellenfél (Sport365)
A derbi barcelonés, vagyis az Espanyol elleni városi rangadó vár a címvédő és listavezető FC Barcelonára a spanyol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában.
ápr. 28
10:12
Trump: Nagy-nagy konfliktus lehet Észak-Koreával (444.hu)
A kínai elnök jó ember, szereti a kínai népet - tette hozzá.
ápr. 28
10:15
Majdnem öngyilkos lett az Éjjel-Nappal Budapest sztárja - Kirobbant a botrány a sorozatban (Blikk)
Mi lesz most?
ápr. 28
10:15
Nem fogja elhinni: ezért kell közel fél millió forintot fizetnie a Fradinak (Blikk)
Nem voltak megfelelőek a parkolási feltételek.
ápr. 28
10:18
Hosszú Katinka: bánt, hogy vadásznak a férjemre (Infostart)
Nehezen fogadja el Hosszú Katinka, hogy állandóan a figyelem középpontjában van, és bántja, hogy szerinte már-már vadásznak a férjére, Shane Tusupra, de meg sem fordul a fejében, hogy elmeneküljön Magyarországról - mondta a Nemzeti Sportnak adott interjúban a háromszoros olimpiai bajnok úszó.
ápr. 28
10:18
Fidesz: olyan kormányzást, amely nem alattvalónak tekinti az állampolgárokat (Alternatív Energia)
Ezen a héten a Fidesz – Nemzeti Ügyek politikája című 2010-es programjából válogatunk idézeteket.
ápr. 28
10:18
Nőtt a német kiskereskedelmi forgalom (ProfitLine)
Áprilisban a várnál nagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása szerint.

Keresés