Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos kisdiák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje arról beszélt Veszprémben, hogy a Fidesz attól fél, az emberek átlátnak a szitán, hiszen mindenki tapasztalhatja, hogy a kormány kirabolja az országot.
Április 4-én immáron ötödik alkalommal vitték el a Maradj talpon fődíját, a napokban pedig Héder Barna, valamint Román Péter, a műsor kreatív producere nyilatkozott a Médiaklikk stábjának. Nem akármilyen műhelytitkok derültek ki: többek között szó esett a játékosok kiválasztásáról, a műsor felvételének menetéről, és arról is, hová esnek a kiesők…
A Politico cikke szerint egyre fokozódik az Európai Néppártban a magyar kormányfő iránti ellenszenv, egyre feszültebb a légkör a CEU-ellenes törvény miatt is. Tettekre mindazonáltal még nem kerül sor.
Palkovics László csütörtökön arról is beszélt, hogy tízmilliárd forintot szánnak iskolabuszok beszerzésére, amelyek kistelepülésekről viszik majd a felsősöket a jól felszerelt térségi vagy városi iskolákba.
Mérsékelt emelkedést mutattak a vezető amerikai részvényindexek Donald Trump amerikai elnök és kínai kollégája, Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkár találkozója előtt.Itt a vége 2017.04.06 22:08Megérkezett az USA-ban a kínai elnök...
Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos kisdiák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa éles hangú nyilatkozatban elítélte Észak-Korea legújabb rakétakísérletét, és követelte, hogy fejezze be ezeket a teszteket, amelyekkel megsérti a világszervezet határozatait, és "jelentősen fokozza a feszültséget a térségben és azon túl is".
Írország számára alapvető biztonságpolitikai kérdés a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit), ezért az EU-ban maradó tagországoknak segíteniük kell Dublint érdekei képviseletében - jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben Enda Kenny ír kormányfővel folytatott megbeszélése előtt
Ismeretlenek keresik telefonon az adózókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében. A híváskor a csalók adó-visszatérítést helyeznek kilátásba, amennyiben az ügyfél megadja bankszámlaszámát – közölte a NAV.
Németországot érinti Európában leginkább a 2015 óta tartó migránsválság. A Bild című német napilap a legújabb statisztikákat megszerezve arról ír, hogy áll jelenleg a helyzet az országban.
Közös nyilatkozatban szólította fel csütörtökön három kolozsvári román kulturális szervezet elnöke Emil Boc polgármestert, hogy folytassa a pereskedést a többnyelvű kolozsvári helységnévtábla ellen
Több késszúrással megsebesítették csütörtökön a Székelyudvarhely közelében fekvő Máréfalva polgármesterét, Kovács Imrét, aki egy törvénytelenül legeltető juhász ellen próbált fellépni - közölte a Székelyhon
Diplomáciai csatározásba kezdtek Brüsszel közreműködésével a brit és a spanyol képviselők: Gibraltár brit koronagyarmat, de a Brexitnek köszönhetően kérdéses, mi lesz a sorsa a Spanyolországgal határos "Sziklának".
— Szerelem helyett inkább a munkát választja Tóth Andi (18)! Az énekesnő a Blikknek elmondta, jelenleg kizárólag a karrierje érdekli, amit állítása szerint igencsak elhanyagolt az utóbbi években.
Szomáliában hadiállapotot hirdetett ki csütörtökön az államfő, hogy le tudják győzni az országot terrorizáló al-Shabaab szervezetet, amely erőszakkal át akarja venni a hatalmat, és szélsőséges iszlamista törvénykezést akar bevezetni
„Ha lennének ilyen emberek Csecsenföldön, a bűnüldöző szerveknek semmi dolguk sem lenne velük, mert a rokonaik elküldenék őket oda, ahonnan nincs visszatérés” – mondta Ramzan Kadirov szóvivője.
Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson.
Moszkvában és Szentpéterváron tömegek vettek részt azon a nagygyűlésen, amelyen az Oroszország „északi fővárosának” metrójában elkövetett terrortámadás áldozatairól emlékeztek meg