Pénteken immár második alkalommal emelkedtek a hazi üzemanyagárak, az 5, illetve 3 forintos emeléssel a benzin átlagára 359 forintra, a gázolajé pedig 356 forintra nőtt a magyarországi kutakon. A drágulással az árak továbbra is messze...
A svéd rendőrség szerint gyanítható, hogy terrorcselekmény történt Stockholmban pénteken délután, amikor egy furgon gyalogosokat gázolt el egy belvárosi sétálóutcában.
Több mint harminc esztendő telt el azóta, hogy az ABBA együttes csatát nyert, ha nem is Waterloonál, de a Waterloo című dalukkal az Eurovíziós Dalfesztiválon. Dalaik 2008-ban a mozivásznon csendültek fel, és óriási sikert arattak. A Mamma Mia! című zenés film péntek este, a Tv2-n látható!
A fideszes Gulyás Gergely szerdán még azt állította, hogy nem vett részt az orosz és izraeli mintára készült javaslat elkészítésében, ma kiderült, hogy ő az egyik benyújtó.
Annyira legyünk bátrak, hogy kimondjuk: sajnálatos módon terrorcselekmény történt Stockholmban – ezt mondta az M1-nek nyilatkozva Horváth József biztonságpolitikai szakértő
A helyi rendőrség beszámolója szerint egy jármű hajtott a tömegbe egy forgalmas utcán. Az elsődleges információk szerint hárman meghaltak. Egy embert őrizetbe vettek.
Kiállítói és nézői oldalról is impozáns volt a jelenlévők száma a 36. Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállítás első, szerdai napján; a Hungexpo vásárközpont hat pavilonjában több mint 40 ezer négyzetméteren 17 ország csaknem 700 kiállítója várja az érdeklődőket vasárnapig.
Hat hónap börtönbüntetésre és 250 óra közmunkára ítélt egy angol bíróság pénteken egy lepkegyűjtőt, aki Nagy-Britannia legritkább pillangójának két egyedét is begyűjtött és elpusztította.
Lobuche — Túl van az első akklimatizációs túráján a Magyar Mount Everest Expedíció színész tagja. Száraz Dénes beleszippantott, milyen az 5000 méter feletti levegő. 700 méteres szintkülönbséget tett meg, amiben nagy löketet adott neki egy örömhír.
A hétvégén Marokkóban elkezdődik a túraautó-világbajnokság idei sorozata. Michelisz Norbertet a szakértők is a végső győzelemre esélyes versenyzők közé sorolják, de a magyar pilótának nem lesz könnyű dolga.
Azok a települések, amelyek a baloldal bázisai tudtak maradni, megmutatták, hogy lehet tisztességes politikát folytatni, lehet az emberekre odafigyelni, lehet olyan politikát folytatni, amely nem keresi az ellenségeket - hangoztatta Botka László az MSZP miniszterelnök-jelöltje pénteken Szombathelyen, ahol országjáró körútja során utcafórumot tartott
A Kaposvári Egyetem egyetért azzal, hogy a felsőoktatási intézmények jogi kereteit meghatározó Országgyűlés a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény által biztosítsa az intézmények szabályszerű működését és a tiszta helyzeten alapuló versenyét - tájékoztatta az egyetem közleményben az MTI-t pénteken
Az Európai Néppárt szóvivője szerint ha a magyar helyzet folytatódik, az asztalon lehet a "7-es cikk", ami szankciókhoz vezethet. Az Európai Néppárt (EPP) április 29-én elnökségi ülésen foglalkozik a tagjai közé tartozó Fidesz-KDNP-vel...
A nemrég hunagrikumok sorába emelt tiszai halászlé része a magyar életérzésnek, kultúrának – jelentette ki Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter Tiszafüreden.
Felfüggesztették a szakszervezetek az április második felére tervezett sztrájkot a BKV-nál az új bérajánlat miatt – közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnöke az MTI-vel.
A Nyugat-Európa felett elhelyezkedő magas légnyomású zóna peremén északnyugat felől továbbra is hűvös levegő érkezik fölénk, ezért a sokévi átlagnál hidegebb idő várható. Hazántól keletre ezzel egyidőben egy hidegcsepp vonul el, ami kedvez a felhő- és csapadékképződésnek, emiatt sok felhőre, több helyen esőre, záporra számíthatunk. A lehulló csapad
Spanyolország - Ököllel ütötte egymást és még a másik haját is megtépte négy spanyolul beszélő nő. Az esetet videóra vették és természetesen azonnal a világhálón landolt.
A lakóingatlan árak az euróövezetben 4,1 százalékkal, az Európai Unióban pedig 4,7 százalékkal emelkedtek 2016 negyedik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, Magyarországon mérték a második legnagyobb növekedési ütemet, 9,7 százalékost.
Másodízben tart tájékoztatókat a magyar kormány kárpátaljai magyar vállalkozásoknak szánt támogatásainak igényelhetőségéről Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára
Jótékonysággal indul az április végi Ózd Rally. A prológ során árverésre bocsátják több pilóta navigátorülését, a bevétel pedig egy beteg kisfiú külföldi gyógykezelésére megy.
A Közép-európai Egyetem (CEU) ügye melletti kiállásra szólították fel az osztrák kormányt pénteken a Bécs városát vezető szociáldemokraták és zöldek, valamint a Neos liberális párt, az erről benyújtott indítványukban ugyanakkor felszólítják az osztrák főváros vezetését, hogy szükség esetén ajánlja fel a budapesti székhelyű egyetem befogadását.