Megbízottakat küld Magyarországra jövő héten az amerikai külügyminisztérium a CEU körül kialakult helyzet miatt - árulta el egy lapinterjúban Michael Ignatieff, az egyetem rektor-elnöke. A cikket a hvg.hu vette észre. Ignatieff csütörtök...
Kábeltűz miatt teljesen megbénult a felső-ausztriai Linz pályaudvarának forgalma pénteken kora reggel, a leállás a nemzetközi és a helyi vonatforgalmat is érinti.
Fellininél vagy éppen Paolo Sorrentinónál szebben nehéz megragadni Róma lényegét, Oliver Astrologónak sem sikerült, de ez a film ettől még lehengerlően varázslatos lett.
4,09 milliárd forintos adózott eredménnyel és 4,3%-kal növekvő díjbevétellel zárta 2016-ot a Groupama Biztosító - közölte a társaság. A Groupama Biztosító 2016-ban 5,18 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Az adófizetési...
A szíriai Homsz kormányzója az egyik orosz csatornának nyilatkozva közölte, hogy az amerikai légi csapást kihasználva offenzívát indított az Iszlám Állam Szíriában.
Szombaton ünnepli 69. születésnapját a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút és a rendezvénnyel veszi kezdetét a kisvasutakat bemutató éves programsorozat is
Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel – mondta az oktatási államtitkár egy szombathelyi tanácskozáson.
A leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről készít filmet Andy Vajna producer és Joe Eszterhas, a világhírű magyar származású amerikai forgatókönyvíró - közölte az MTI-vel pénteken a filmügyi kormánybiztos, aki producerként vesz részt a tervek szerint "nemzetközi, magánfinanszírozású" produkcióban
Andy Vajna producerként fog részt venni a projektben. Legalább a kétezres évek vége óta terveznek filmesek egy életrajzi filmet, a mostani előkészületek viszont szinte titokban zajlottak.
Közös energetikai és egyéb infrastrukturális fejlesztésekről tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szlovéniában. A gáz- és villamos energia vezetékrendszerek összekötése mellett Magyarország a koperi kikötő...
Ugyanakkor az is elég valószínűnek tűnik, hogy az oroszok, akiket az amerikaiak előre figyelmeztettek, továbbadták az információt a szíreknek. Erre utal, hogy a szír tájékoztatás szerint mindössze 6 katona vesztette életét a 26,5 tonnányi bombával végrehajtott támadásban.
Újabb háromezer állás kerül veszélybe azzal, hogy a Tesco idén nyártól a 69 legnagyobb brit szupermarketében megszünteti az éjszakai árufeltöltést és korlátozza a nyitvatartást.
Pénteken már mindenki okmányait ellenőrzik a schengeni külső határok többségén egy uniós rendelet nyomán. A magyar határokon az első órákban csak néhol okozott hosszabb várakozást az új szabályozás - tapasztalták az MTI tudósítói....
Az olasz ügyészség azt kérte a magyar hatóságoktól, hogy a sofőr alvási apnoe szindrómájáról hallgassák ki V. János feleségét, majd magát a vezetőt is.
A szíriai fokozódó helyzet lehet az oka, hogy az olaj és az arany iráni kereslet hirtelen megnövekedett. A cseh korona árfolyamgátját elengedték, de nincsenek szélsőséges mozgások. A tőzsdék lomhák, itthon az Appeninn és az FHB emelkedik. Továbbra is erős a lengyel zloty, lassan már csak a forint satnya a környéken.
A leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről készít filmet Andy Vajna producer és Joe Eszterhas, a világhírű magyar származású amerikai forgatókönyvíró - közölte az MTI-vel pénteken a filmügyi kormánybiztos, aki producerként vesz részt a tervek szerint "nemzetközi, magánfinanszírozású" produkcióban.
Még mindig Magyarország a legvonzóbb partner Kína számára a kelet-közép-európai régióban, a Budapest–Belgrád vasútvonal pedig stratégiai szempontból is kulcsfontosságúvá teszi hazánkat az Új Selyemút gazdasági övezet tervének köszönhetően, amely a távol-keleti országot a nyugat-európai piacokkal szándékozik összekötni. Szilas Cecília, Magyarország
Útmunkálatok miatt az M7-es és az M3-as autópályán is forgalomkorlátozásra kell készülni, az M7-esen már péntek délután lehet emiatt torlódás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel. Az M7-es Nagykanizsa felé...
Útmunkálatok miatt az M7-es és az M3-as autópályán is forgalomkorlátozásra kell készülni, az M7-esen már péntek délután lehet emiatt torlódás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
Ausztrália, Franciaország, Lengyelország, Törökország, Szaúd-Arábia és Japán támogatásáról biztosította és helyeselte, míg Teherán határozottan elítélte a Szíria elleni pénteki amerikai légicsapásokat, miközben Kína és Indonézia aggodalmának adott hangot.
A várhatóan április 11-én landoló „Alkotói frissítés” kapcsán a Microsoft azt írja, hogy új adatvédelmi megoldásaival pontosabban meghatározható lesz, milyen felhasználói információkat, milyen céllal rakjon félre felhasználójáról az operációs rendszer.
Moszkva kérte, hogy a Szíria ellen intézett amerikai támadás miatt hívják össze az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését – közölte pénteken Moszkvában Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Ma nyitja meg első Indián kívüli zöldmezős beruházását az Apollo Tyres Budapesttől alig 100 kilométerre, Gyöngyöshalászon. Ennek kapcsán vasárnapig a Lánchíd fényjátékban úszik.