Elismerte a Frontex, vagyis az unió határvédelmi ügynöksége, hogy a bevándorlók között vegyülnek el a terroristák, és így próbálnak bejutni Európába. Egy-másfél évvel ezelőtt még hangosan bírálták az Unióban azokat a szakértőket és politikusokat, akik ilyet állítottak. Közben sokan továbbra is megdöbbentőnek tartják azt az Európai Parlamenti javasl
Több kilométeres sorok alakultak ki a szlován-horvát határon. Miközben bosszankodtak sokan, itt is azt kérdezgették, hogy mi lesz ebből húsvétkor, illetve nyáron?
Megint megerősítette Gyurcsány Ferenc, hogy nem vonul vissza. Ha az ő személye miatt nem hajlandó összefogni az MSZP a Demokratikus Koalícióval, akkor inkább önállóan elindul a DK. Szerinte sok szocialista szavazó továbbra is kedveli őt, és az MSZP népszerűsége nem miatta zuhant le, hanem csak azután, hogy eljött. Az MSZP elnökhelyettese azt üzente
Hiteltelenek és nem meggyőzőek az Egyesült Államoknak a szíriai légi támaszpont elleni támadást igazolni akaró érvei - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton a Sigmar Gabriel német külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben.
Több tucat fegyvert, több száz kilogramm robbanóanyagot és lőszereket is lefoglaltak a francia hatóságok azokban a fegyverraktárakban, melyek listáját szombat reggel adta át a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezet - tudatta szombat délután a francia rendőrség.
Naprakész, tematikus hírek a V4 országaiból. Az utóbbi időben megerősödött együttműködés jegyében Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország állásfoglalása, reakciója és válaszai Európát és a világot érintő kérdésekben. Tájékozódjon a négy ország politikai, gazdasági és kulturális eseményeiről az M1-en!
— Kovács Patrícia (38) és férje, Gusztos Péter (40) életébe bő három éve érkezett meg kislányuk, Hanna Lujza, aki azóta bearanyozza a napjaikat. Bár sokan azt hinnék, egy színésznő gyermekének merőben más az élete, mint a többi kicsinek, ez nem igaz.
Mindannyiunk örömére Tahi Tóth László úgy tűnik, egyre jobban érzi magát. A színész már a visszatérésen gondolkodik - nyáron még biztosan otthon marad, de ősszel már színpadra állhat régi szerepében.
A betegek bőre olyan sérülékeny, akár a pillangó szárnya. Folyamatos kezelésre szorulnak, komoly fájdalmat jelent nekik az öltözködés, de egy egyszerű séta is.
Egy sevillai bíróság ítéletében arra kötelezett egy férfit, hogy 30 napon át terjessze a Twitter mikroblogon az őt rágalmazásért elítélő határozat szövegét.
A címvédő Ferencváros házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőr csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 25. fordulójának zárómérkőzésén.
A címvédő Ferencváros házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőr csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 25. fordulójának zárómérkőzésén.