Másfél év pereskedés után a Fővárosi Ítélőtábla úgy döntött, hogy a kormánynak ki kell adnia a Demokratikus Koalíciónak a trafik-koncessziók pályázati anyagait, ma pedig a Kúria is helyben hagyta a döntést – tudatta szerkesztőségünkkel a párt.
Zágráb - Első fokon tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a rijekai (Fiume) bíróság Mirjana Vulint, a lopacai pszichiátria volt igazgatóját, aki törvényellenesen, erőszakkal tartott fogva és "kezelt" öt éven keresztül egy leszbikus lányt - írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön.
Fejenként 1 milliárd dollárt vesztettek a Snapchat alapítói tegnap - papíron legalábbis -, miután a részvények árfolyama zuhanni kezdett a negyedéves gyorsjelentésre. A cég elvesztette piaci kapitalizációjának negyedét, 23 százalékkal...
Kezdetben északkeleten, majd napközben egyre több helyen megnövekszik, késő délután meg is vastagszik a felhőzet, de estig csak helyenként alakulhat ki záporeső.
Szegényebbek, de szellemi téren igényesebbek voltunk, mint a mai fiatalok – írta Nemat Kelimbetov (1937–2010) kazah író, akinek most magyarították a Nem akarom elveszíteni a reményt című regényét, amellyel elnyerte a neves Franz Kafka nemzetközi irodalmi díjat is.
Nem az évszaknak, az időjárásnak megfelelően kell öltözködni - mondta Noszek László fül-orr-gégész az InfoRádiónak. A pár napon belüli tíz Celsius-fokot meghaladó hőmérséklet változás könnyen okozhat felső légúti megbetegedést, vagy akár fülgyulladást - hívta fel a figyelmet a Szent Imre kórház profilvezető főorvosa.
Fejenként 1 milliárd dollárt buktak a Snapchat alapítói tegnap - papíron legalábbis -, miután a részvények árfolyama zuhanni kezdett a negyedéves gyorsjelentésre. A cég elvesztette piaci kapitalizációjának negyedét, 23 százalékkal...
Mivel a vegyipar egyre nagyobb felhasználója lesz a kőolajszármazékoknak, a Mol Nyrt. a követező 15 évben mintegy 4,5 milliárd dollár befektetést tervez az ágazatba, ez a cég válasza a hagyományos üzemanyag-felhasználás várható csökkenésére...
A Sziget szervezői teltházas napokra, sok külföldi látogatóra, és sok nemzetközi hirdetőre számítanak a 25 éves fesztiválon. Idén nyáron rendezik a 25. Sziget fesztivált. A rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján Kádár...
Megérett az idő felvenni a románokat a Schengeni-övezetbe, azaz megszűnhet a magyar-román határellenőrzés - többek között ezt mondta a mai bukaresti látogatása során Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke enyhíteni akarta...
A moszkvai diplomáciai tárca az állami duma elé terjesztette Anatolij Antonov külügyminiszter-helyettes kinevezését Oroszország washingtoni nagykövetségének élére - közölte csütörtökön a Kommerszant című napilap és az Interfax hírügynökség
Másodszor is könnyedén, tegnap 8-3-ra nyert a Szolnok Egerben a férfi-vízilabdabajnokság döntőjében, s 3-0-s söpréssel védte meg a címét. Zsinórban harmadszor, fennállása során kilencedszer lett aranyérmes a Tisza-parti gárda; jó lenne, ha idén végre a Bajnokok Ligájában is a csúcsra érne.
Az MSZP sajtófőnöke párttársa sajtótájékoztatója után beszélt arról, hogy a kormányközeli média megtámadta a szocialistákat, és az ő miniszterelnök-jelöltjüket.
Öt órán át hallgatták ki vádlottként egy korrupciós ügyben szerdán Luiz Inácio Lula da Silva volt baloldali brazil államfőt, aki ezután a bíróság épülete előtt tüntető híveinek megerősítette, hogy indulni fog a jövő évi elnökválasztáson
Málta, Románia és Luxemburg lehetnek idén az Európai Unió növekedési éllovasai az Európai Bizottság legújabb előrejelzése szerint, miközben Magyarország az ötödik leggyorsabb lehet a 28 ország közül. A Bizottság megítélése szerint...
A moszkvai diplomáciai tárca az állami duma elé terjesztette Anatolij Antonov külügyminiszter-helyettes kinevezését Oroszország washingtoni nagykövetségének élére - közölte csütörtökön a Kommerszant című napilap és az Interfax hírügynökség.