Tizenegy termékkörben vizsgálták a nem élelmiszerek körében, létezik-e a kettős minőség problematikája – jelentette ki Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában
A munka és a magánélet összehangolása során leginkább a gyermekvállalás okoz nehézségeket a felek számára. A munkavállaló a szülési szabadság, majd a gyermekgondozás céljából kivett fizetés nélküli szabadság okán hosszú évekre kiesik a munkából. A távollét kezdetekor ráadásul annak végső időpontját sem lehet pontosan meghatározni. Ilyen esetekre a következő szabályok védik a munkavállalót és a…
Az elmúlt évhez képest 6-7 százalékkal, 8 milliárd forint fölé emelkedhet idén a támogatott mezőgazdasági biztosítások díjbevétele a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) várakozása szerint.
A legtöbb nagyobb autógyártó szinte egytől egyig felfedte már terveit az autonóm autózással kapcsolatban, azonban a Toyota eddig egyelőre csendben volt. Ezen azért annyira nem csodálkozunk, hiszen a japánok általában nem sietnek az ilyen jellegű technológiai fejlesztésekkel – biztonsági asszisztens csomagjuk is igen későn mutatkozott be, viszont rögtön megbízható működéssel zárta szívünkbe magát.…
Az elmúlt napokban záporoznak a különböző megyei közgyűlések felől azok a hírek, hogy az egyes térségeknek szánt településfejlesztési EU-pénzek mekkora részéről született már döntés a 2014-2020-as ciklusban. A tegnapi Bács-Kiskun...
Mivel a vegyipar egyre nagyobb felhasználója lesz a kőolajszármazékoknak, a Mol Nyrt. a követező 15 évben mintegy 4,5 milliárd dollár befektetést tervez az ágazatba – mondta Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén tartott előadásában csütörtökön, Budapesten.
Kilencszázmillió forintot fizetett ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egy olyan számítógépes programért, melyet a mai napig nem használnak – ezt állítja az LMP társelnöke.
A szlovák parlament megszavazta a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozását, melynek feladata a nemzeti kisebbségek kulturális támogatásának koordinálása lesz. A jelenlegi 4 millió euró helyett az alap a támogatási program céljára a jóváhagyott javaslat szerint 8 millió eurót kap majd az állami költségvetésből, s ennek felét a magyar kultúra támogatá
Amikor egy újszülött a világra érkezik, még oly parányi és törékeny, hogy a legkisebb trauma is komoly károkat képes okozni szervezetében. Izomzata gyenge, vérerei szakadékonyak, csontrendszere egy felnőttéhez képest jóval kevésbé szilárd. A szülőknek (illetve gyakorlatilag mindenkinek, akinek egy ilyen apróság hosszabb-rövidebb ideig a gondjaira v
A szenátus titkosszolgálati bizottsága szokatlan és ritka döntéssel az ügyben releváns iratok átadására szólította Michael Flynnt, az oroszügyi botrányba belebukott nemzetbiztonsági főtanácsadót.
A jövőben jelentősen csökkenni fog a benzines járművek száma, de ez élet más területén pótolhatatlan marad a szénhidrogén. Erre készül fel a Mol, a gigapénzt önmaga újrakalibrálására fordítja.
Az Egyesült Királyság lakosainak zöme továbbra is hitelesnek találja Theresa Mayt. Egy friss felmérésből kiderült: a britek szerint a kormányfő igazat mond, amikor a júniusi parlamenti választások befolyásolásával vádolja Brüsszelt.
Feltárták a sírkamráját annak a több mint 3600 éves piramisnak, amelynek maradványait április elején találták meg Kairótól délre, a dahsúri nekropoliszban - jelentette be szerdán az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium.
Elképesztő ötletnek tarja Székely Tamás, a VDSZ elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt a parlamenti előterjesztést, amely alapján a nyugdíjasok szövetkezeti formában dolgozhatnának a nyugdíj mellett.
Az ország, a gazdaság versenyképességét az határozza meg, hogy a vállalkozások mennyire innovatívak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a „Díj a sikeres vállalkozásokért” elismerés átadó ünnepségén csütörtökön, Budapesten.
A Csodalámpa Alapítvány és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség összefogásával egy Nelo Cinco kajakot kapott a súlyos betegségből felépült Vajdaságban élő magyar kajakos, Opauszki Péter. A 14 éves fiú példaképétől, Kammerer Zoltántól vehette át az új hajóját, aki az átadás után vízre is szállt a fiatal versenyzővel - számolt be a kajakkenusport.hu.
Közzétette negyedéves jelentését a Snapchatet üzemeltető Snap. A cég valami egész valószínűtlen összeget bukott, persze részben a papírt őrült módon vásárló befektetők pénzéből. A veszteség nagy része ugyan a cégvezetőknek juttatott részvények értéke, de az üzemi veszteség is nagyobb lett a vártnál, sőt a teljes árbevételnél.
Költségvetési és uniós forrásokkal segíti a kormányzat a kis- és középvállalkozásokat, hogy be tudjanak kapcsolódni a beszállítói értékláncba – hangzott el egy szakmai konferencián. A kamarák a cégek közti kapcsolatok javításával, információátadással járulhatnak hozzá ugyanehhez.
Az elmúlt éjszaka az év ezen időszakához képest még mindig szokatlanul hidegnek bizonyult. Ezúttal főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és az Északi-középhegység völgyeiben süllyedt helyenként fagypont alá a hőmérséklet. A leghidegebb a Nógrád megyei Zabaron volt, ott -2,4 fokot mértünk, ez új országos minimum hőmérsékleti rekord ezen a napon. A k
Megválasztása után most csütörtökre ígérte az 577 jelölt bemutatását. De egyelőre csak 450 jelöltet talált, igaz, nagyon szigorú feltételeket szabott magának.
Feltárták a sírkamráját annak a több mint 3600 éves piramisnak, amelynek maradványait április elején találták meg Kairótól délre, a dahsúri nekropoliszban - jelentette be szerdán az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium.
A jövő évtől 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetését szorgalmazza a szállodaszövetség, amely a 2018. évi adótörvény tervezetéből kimaradt szálláshelyi ÁFA-csökkentésre továbbra is jó esélyt lát - írta a világgazdaság.hu.
A múlt csütörtöki kihagyás után ma már újra van Kormányinfó, fél 2-től álltak a mikrofonok elé Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Az esemény főbb információit szokásainknak...
Az Európai Unió Tanácsa csütörtöki brüsszeli ülésén jóváhagyta azt az uniós jogszabályt, amely vízummentességet és ezzel szabad beutazást biztosít az ukrán állampolgárok számára három hónapos időtartamra. A tájékoztatás szerint...
Az Európai Unió Tanácsa csütörtöki brüsszeli ülésén jóváhagyta azt az uniós jogszabályt, amely vízummentességet és ezzel szabad beutazást biztosít az ukrán állampolgárok számára három hónapos időtartamra