Bár nemcsak a magyar néphagyományból ismerjük azt a szokást, hogy eleink a nagyobb építkezésekkor emberáldozattal igyekeztek megerősíteni az alapokat és a falakat (lásd Kőmíves Kelemen feleségét, akit megégettek, és hamvait a mészbe keverték, hogy Déva vára ne omoljon le), eddig semmiféle bizonyíték sem volt arra, hogy e rettenetes rituálék a valós
Hatalmas összeg, évente összesen 7-7,8 milliárd forint kerül szétosztásra az adóegyszázalék címén (az összeg nem tartalmazza az egyházi felajánlásokat), melyen átlagosan 25 ezer szervezet szokott osztozkodni
Hamis útlevelek és tévesen elbírált menedékkérelmek miatt átfogó vizsgálatot indított a német bevándorlási hivatal, miután rájöttek, hogy a migránsközpontba hamisított dokumentumokkal betörő német katona esete nem egyedi
Kijavítják az IC+ prototípusának hibáit, vesznek 23 új HÉV-szerelvényt, és idővel MÁV-kékre színezik a teljes flottát – derült ki a vasúttársaság évértékelő háttérbeszélgetésén. Tavaly 132 milliárd forint árbevételt ért el a társaság – közölte Dávid Ilona elnök-vezérigazgató.
Január 3-án lép életbe a MiFID 2 az EU-ban, de nincs könnyű dolguk a termékeket készítőknek és értékesítőknek sem, sok még a megválaszolatlan kérdés a célpiaccal, az ösztönzőkkel és az ügyfelek tájékoztatásának fokozataival...
John F. Kennedy mind a mai napig tündöklő csillag? Vajon mennyire volt sikeres politikus JFK? Jó elnök volt? Vagy csak egy elnököt jól mímelő karrierista?
A Romániában és Magyarországon távközlési szolgáltatásokat biztosító Digi csoport vezérigazgatója, Serghei Bulgac ellen is bűnvádi eljárást indított Romániában a korrupcióellenes ügyészség - közölte szerdán a vádhatóság.
Még mindig terjed a zsarolóvírus, ugyan lassul az üteme. Ami viszont igazán nagy okot ad a félelemre, hogy még a biztonságosnak hitt cégeket is megtámadta, például a bankokat. A hatalmas kijelzők mögött, és a bankautomaták belsejében...
Világháborús robbanótestet találtak a ferihegyi repülőtér 2-es termináljánál, az ide vezető összes utat lezárják - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.
Világháborús robbanótestet találtak a ferihegyi repülőtér 2-es termináljánál, az ide vezető összes utat lezárják - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t szerda délután. Markovics...
Világháborús robbanótestet találtak a ferihegyi repülőtér 2-es termináljánál, az ide vezető összes utat lezárják - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t szerda délután.
Bonyolult és hosszú folyamat a hetes cikkely élesítése, most először próbálják ki. Két parlamenti és három tanácsi szavazás után vehetnek csak el jogokat a magyar kormánytól.
Utólag nagyon sok befektető fogja a fejét, amikor kiderült, hogy a piaci csúcs közelében vásárolt részvényeket. A kutatások szerint sokan vannak ezzel így, "ennek is megvan ugyanis a pszichológiája".
Világháborús robbanótestet találtak a ferihegyi repülőtér 2-es termináljánál, az ide vezető összes utat lezárják - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t szerda délután.
A Napoli futsalcsapatának portugál játékosa, Tiago Amarchande varázslatos gólt szerzett csapata legutóbbi mérkőzésén. A játékos minden megmozdulását öröm nézni.
Nagyvárad - Brutálisan összevertek egy 16 éves lányt az osztálytársnői, mert az sértegette egyiküket. A lány olyan rosszul lett a verést követően, hogy orvosi ellátásra szorult.
Magyar kutatók tanulmányozták, hogyan értékelik az emberek a kutyák játékos és agresszív morgásainak érzelmi töltetét - írta az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE).
A Terület- és településfejlesztési Operatív Programban megvalósuló beruházások egyes részelemeinek engedélyeztetése kiemelt eljárási rendben történik a kormányhivatalok bevonásával - hangsúlyozta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági...
Töretlenül nő a magyar háztartások pénzügyi vagyona: az elmúlt egy évben 7,8%-kal lettünk "gazdagabbak". Ezen belül a legdinamikusabb továbbra is az állampapír-állomány nő: egy év alatt 27,0%-kal emelkedett az állampapírokban lévő...
Trump hivatalba lépése óta az európai választások tartják lázban a befektetőket: a francia fejlemények pozitív jövőképet mutattak a piaci szereplőknek, amit az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint várhatóan a brit és a német választások sem fognak elrontani. Az elmúlt hetekben a vezető részvényindexek emelkedtek, amiből a magyar tő