2017. május 17. szerda

máj. 17
20:36
Ki kell adnia a Köztársasági Elnöki Hivatalnak, hogy hány kitüntetést adtak vissza Bayer miatt (444.hu)
Bírósági ítélet kötelezi a titkolózó hivatalt.
máj. 17
20:36
Berlini kormány: Meg lehetett volna előzni a kamionos terrortámadást (ATV)
A berlini tartományi kormány szerint valószínűleg megelőzhető lett volna a német fővárosban 2016 decemberében egy karácsonyi vásáron elkövetett terrortámadás, ha a tartományi bűnügyi hivatalban (LKA) nem követtek el volna mulasztást. Az LKA-ban a merénylet után megpróbálhatták eltussolni a hibát, a kormány ezért feljelentést tett.
máj. 17
20:39
Tomorit és Grimsbőt is megműtik (Alternatív Energia)
máj. 17
20:42
Real Madrid: a klasszis helyére a csodatini érkezik (Sport365)
Jelentősen átalakulhat a királyiak támadóalakzata.
máj. 17
20:42
Huszonhárom embert ítéltek halálra Bangladesben (ATV)
Egy bangladesi bíróság 23 embert ítélt halálra, akiket azzal vádolnak, hogy még 2002-ben meglincselték négy politikai ellenfelüket, s akik közül többen a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Bangladesi Nacionalista Párthoz (BNP) kötődnek.
máj. 17
20:45
Nem hiszi el, Orbán Viktor melyik barátja kapott európai kitüntetést (Blikk)
Az Európa Medált, az egyik legnevesebb bajor állami kitüntetést vehette át Leslie Mandoki zenész-producer kedden Münchenben.
máj. 17
20:45
Megúszta 35 éves börtönbüntetését a Wikileaksnek kiszivárogtató katona (Blikk)
Szabadlábra helyezték Chelsea (korábban Bradley) Manning-et, aki katonaként 2010-ben több mint 700 ezer oldalnyi titkos információt és videókat szivárogtatott ki a Wikileaksnek.
máj. 17
20:45
Kalapács alá kerül Usain Bolt futócipője (Blikk)
Kingston – Jótékonykodik az olimpiai és világbajnok jamaicai rövidtávfutó, Usain Bolt (30).
máj. 17
20:45
Szegény: egyszemű és egyfülű kecske látott napvilágot Indiában - videó (Blikk)
Egy szemmel és egy füllel született egy szerencsétlenül járt kecske.
máj. 17
20:47
Halálra kínozhatták cellatársai azt a férfit, aki a szombathelyi börtönben halt meg (Blikk)
Napokig kínozhatták saját cellatársai, mire meghalt egy 37 éves férfi a szombathelyi börtönben.
máj. 17
20:48
Fontos hírek a Margitszigetről - így haladnak a munkák (Infostart)
A margitszigeti uszodafelújítási munkálatok június közepére véget érhetnek, mert a világbajnokság július 14-i kezdete előtt hetekkel már itt készülnek a versenyzők és addigra a tesztüzemnek véget kell érnie - mondta az InfoRádióban a vizes világbajnokság szóvivője.
máj. 17
20:48
Trump miatt borult be az amerikai tőzsde (Portfolio)
Részben a Trump körüli újabb botrány miatt ma a negatív tartományban nyitottak a tőzsdék az Egyesült Államokban, majd tovább folytatódott az esés. Estére jócskán eltávolodtak az indexek azoktól a rekord szintektől, amelyek közelében...
máj. 17
20:48
"Jelenleg a korábbinál is nagyobb szükség van arra, hogy kiálljunk Magyarország mellett" (444.hu)
Lázár János és Rétvári Bence riogatott a szerda esti lakossági fórumokon.
máj. 17
20:51
Politikai támadás áll az EP határozata mögött (Gondola)
Az Alapjogokért Központ és a Századvég Alapítvány elemzői szerint politikai támadás áll az Európai Parlament (EP) Magyarországgal kapcsolatos szerdai határozata mögött, de szinte semmi esély nincs arra, hogy jogi következménye legyen
máj. 17
20:51
Dühöngenek a Bestbyte vásárlói, mert nem kapták meg 5999 forintért az egymilliós Apple Macjüket (444.hu)
A múlt hét végi gigaleértékelés túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen; nem is volt igaz.
máj. 17
20:53
Navracsics Kolozsváron: a nemzeti identitás fontos kérdés (Gondola)
Navracsics Tibor szerint az európai identitásnak nem szabad rátelepednie a nemzeti és regionális identitásokra, nem szabad elnyomnia ezeket
máj. 17
20:54
Kilenc tüntető került kórházba Erdogan emberei miatt (HírTV)
Tüntetőket vertek össze Recep Tayyip Erdogan őrsége az amerikai török nagykövetségnél.
máj. 17
20:55
Több száz házat kell kiüríteni a XVI. kerületben (Gondola)
Újabb világháborús robbanótest került elő szerda délután a fővárosban. A XVI
máj. 17
20:57
Deutsch: felháborító az EP-határozat tartalma (Gondola)
Felháborítónak nevezte az Európai Parlament (EP) által szerdán elfogadott határozati javaslat tartalmát Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő
máj. 17
20:59
Lázár: Magyarország szuverenitásának megmaradása a tét (Gondola)
A következő választás egyik fő kérdése az lesz, mennyi joga marad Magyarországnak, hogy maga döntsön a sorsáról.
máj. 17
21:00
Deutsch: felháborító az EP-határozat tartalma (ATV)
Felháborítónak nevezte az Európai Parlament (EP) által szerdán elfogadott határozati javaslat tartalmát Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő. Az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: az európai baloldal célja nyomásgyakorlás a magyar kormányra a bevándorláspolitikában, s hogy a jövő évi magyarországi választásokon a baloldali, liberális ellenzéket seg
máj. 17
21:06
Nem vezeti be a szlovén kormány az ingatlanadót (ProfitLine)
A Miro Cerar vezette balközép szlovén kormány egyelőre eláll az ingatlanadó bevezetésétől, mert annak megvalósítására a 2018-as parlamenti választásokig sem idő, sem politikai akarat nincsen - mondta Mateja Vranicar Erman szlovén pénzügyminiszter szerdán.
máj. 17
21:09
Bűnvádi eljárás indult a Digi vezérigazgatója ellen (Gondola)
A Romániában és Magyarországon távközlési szolgáltatásokat biztosító Digi csoport vezérigazgatója, Serghei Bulgac ellen is bűnvádi eljárást indított Romániában a korrupcióellenes ügyészség – közölte szerdán a vádhatóság
máj. 17
21:11
Miért is ömlenek a dízelautókból a nitrogénoxidok? (Gondola)
Biztosak lehetünk benne, hogy a Volkswagen botrány nyomán csökenni fog az új autók levegőszennyezése. Nem holnap és nem is holnapután, de csökkenni fog.
máj. 17
21:12
Szabadlábon a wikileakses szivárogtató (HírTV)
Szabadlábra helyezték Chelsea Manninget hét év börtön után.
máj. 17
21:12
Nyugaton akár 30 fok is lehet (Alternatív Energia)
Csütörtökön csapadékmentes időre számíthatunk.
máj. 17
21:12
Megkezdődött a 70. cannes-i filmfesztivál (ATV)
Arnaud Desplechin Les Fantomes d,Ismael című filmjének díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 70. cannes-i filmfesztivál.
máj. 17
21:15
Kanadai kapussal erősített a Fehérvár AV19 (Sport365)
Kanadai kapust igazolt az osztrák jégkorongligában (EBEL) szereplő Fehérvár AV19 csapata.
máj. 17
21:18
Ennyi alkoholt isznak a magyarok (Infostart)
A litvánok fogyasztják a legtöbb, évi fejenkénti 18,2 liter alkoholt a világon, a térségek közül az európaiak járnak az élen átlag 10,3 liter alkoholfogyasztással az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a 194 tagországról szerdán közzétett legfrissebb, 2016-os adatok szerint.
máj. 17
21:18
Tiborcz üzlettársa építi a régió első Hard Rock hoteljét (444.hu)
A hétszintes, 133 szobás épület az Instant helyén nyílik majd.
máj. 17
21:18
A washingtoni rendőrség megpróbálja azonosítani a török testőröket, akik összeverték a kurd tüntetőket (444.hu)
Kilencen sérültek meg a török követségnél történt verekedésben.
máj. 17
21:21
Bombát találtak a XVI. kerületben (Blikk)
– Második világháborús bombát találtak XVI. kerületében.
máj. 17
21:21
Műteni kell a BL-győztes Győr két kézilabdázóját (Blikk)
Győr – Tomori Zsuzsannára (29) és Kari Aalvik Grimsbőre (32), a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC két válogatott kézilabdázójára térdműtét vár.
máj. 17
21:21
Jó hír a rajongóknak: új részekkel érkezhet az Így jártam anyátokkal című sorozat (Blikk)
Egyesült Államok - Feltámasztaná az Így jártam anyátokkal című nagy sikerű sorozatot Dana Walden, a 20th Century Fox TV elnöke. Terve ellenben több ponton is akadályba ütközhet, így nem könnyű feladat elé néz a csatorna, ha valóban a széria folytatását tervezi.
máj. 17
21:21
Visszakértek a megbízási díjból, börtönre ítélték őket (Adózóna)
Jelentősen súlyosította a Budapest Airport (BA) Zrt. egykori jogi előadójának és jogi igazgatójának minősített vesztegetés miatt első fokon kiszabott büntetését a Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú, javarészt jogerős döntésében.
máj. 17
21:21
Törcsi: Alkotmányellenes az isztambuli egyezmény (HírTV)
Ne ratifikálja az országgyűlés az isztambuli egyezményt – ezt kéri a kormánytól az Alapjogokért Központ.
máj. 17
21:27
Súlyos hibák a menedékkérelmek elbírálásánál (Gondola)
Hamis útlevelek és tévesen elbírált menedékkérelmek miatt átfogó vizsgálatot indított a német bevándorlási hivatal, miután rájöttek, hogy a migránsközpontba hamisított dokumentumokkal betörő német katona esete nem egyedi
máj. 17
21:29
Terror Háza - felháborító az Ügyészség döntése (Gondola)
A Terror Háza Múzeumot is fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (továbbiakban: a Közalapítvány) felháborítónak és morálisan vállalhatatlannak tartja a Budapesti X
máj. 17
21:30
Washington meghosszabbította az Irán elleni szankciók enyhítését (ATV)
Az Egyesült Államok szerdán meghosszabbította annak a 2015-ben létrejött megállapodástnak az érvényességét, amelynek keretében enyhítették az Irán ellen az atomprogramja miatt bevezetett szankciókat - közölte szerdán a külügyminisztérium.
máj. 17
21:31
Gyurcsány adatainak valóságáról nem tudott meggyőződni (Gondola)
A Demokratikus Koalíció (DK) elnökének kérésére minősített adatokként kell kezelni az általa korábban megfogalmazott, Orbán Viktor kormányfőt érintő információkat, amelyeket szerdán átadott a parlament nemzetbiztonsági bizottsága elnökének
máj. 17
21:33
Rétvári: szükség van a Magyarország melletti kiállásra (Gondola)
Jelenleg a korábbinál is nagyobb szükség van arra, hogy kiálljunk Magyarország mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a nemzeti konzultációról szervezett országjárás keretében tartott váci lakossági fórumon szerdán
máj. 17
21:35
Navracsics: a nemzeti identitás fontos kérdés (Gondola)
Navracsics Tibor szerint az európai identitásnak nem szabad rátelepednie a nemzeti és regionális identitásokra, nem szabad elnyomnia ezeket
máj. 17
21:36
Újabb helyen kell torlódásra számítani (Infostart)
Május végétől változásokra számíthatnak a Hűvösvölgyi úti villamossal közlekedők. A támfal-rekonstrukció miatt pótlóbuszok viszik az utasokat, emiatt torlódás várható.
máj. 17
21:36
Az OTP húzta fel a BUX indexet (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68,02 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 34 146,49 ponton zárt szerdán.
máj. 17
21:36
Csalás miatt keresik ezt a nőt (ATV)
A terézvárosi rendőrök keresik azt a nőt, aki egy bolt eladóját megtévesztve pénzt csalt ki tőle – írja a police.hu
máj. 17
21:39
Szavazzon: Ön szerint lesz hatása az Európai Parlament ultimátumának? (Blikk)
Kemény üzenetet küldött az Európai Parlament (EP) a magyar kormánynak.Nagy többséggel elfogadta azt a határozati javaslatot, amely megnyitja az utat a jogi atomfegyverként emlegetett hetes cikkely előtt. Ön szerint lesz hatása az Európai Parlament ultimátumának?
máj. 17
21:39
Pszichológus segítségére szorulnak a szexbotrányba keveredő úszólányok (Blikk)
– Pszichológus segítségére szorulnak az úszólányok, akik érintettek az elmúlt napok szexbotrányainak.
máj. 17
21:41
Szívszorító: az Arsenal sztárja valóra váltotta a rákbeteg kisfiú legnagyobb álmát - fotók (Blikk)
London – Valóra váltotta fiatal rajongója álmát az Arsenal focisztárja, Mesut Özil (28).
máj. 17
21:45
Soros mindent megtesz, hogy hazánk ellen áskálódjon (Gondola)
Megint Magyarország elleni eljárást és büntetést szorgalmaz az Európai Parlament - a képviselők többsége megszavazta az ezzel kapcsolatos szocialista-liberális-zöldpárti-radikális baloldali javaslatot
máj. 17
21:45
Elfogyott Európa türelme (Alternatív Energia)
A magyarországi helyzetről szóló állásfoglalás a “nukleáris opció” bevetését kezdeményezi.

Keresés