2017. május 17. szerda

máj. 17
7:00
Figyeljen, ha a Keletiből vonatozik! (Infostart)
A Budapest-Keletit érintő több vonat menetrendje, útvonala és végállomása is módosul szerdától június elsejéig, mert karbantartást végeznek a pályaudvaron, valamint a Ferencvárost Kelenfölddel összekötő vasúti szakaszon - tájékoztatta a Mávinform szerda reggel az MTI-t.
máj. 17
7:00
Nyugdíjba mentem, feléledt özvegyi nyugdíjat hogyan számítják ki? (HR Portál)
Férjem 1991-ben halálozott el és én amikor betöltöttem az 55 évet feléledt az özvegyi nyugdíjam, ami akkor az Ő nyugdíjának a 60 %-a volt. De én akkor még aktív dolgozó voltam és ez 2011-be volt. 2014 februárjában 40 éves munkaviszonnyal nyugdíjba vonultam. Akkor a saját nyugdíjamat meg a férjem nyugdíjának csak a 30 %-át kaptam. De azt a 30%-ot nem a férjem teljes nyugdíjából számolták ki, hanem…
máj. 17
7:00
Győzike képviselője: A bíróság ítéletét az adóhatóság írta (ATV)
Győzike erős dolgokat állít a NAV-ról. Például azt, hogy durván megsértették a jogait, és illetéktelenül intézkedtek otthonában vagyontárgyainak lefoglalásáról. A látványos kommandós akció valóban hagy maga után kérdőjeleket, és az is tisztázásra szorul, hogy mit nézett be a másodfokon eljáró bíróság.
máj. 17
7:02
Hogyan számítják részmunkaidő esetén a szolgálati időt? (HR Portál)
Ha 6 órás rész-munkaidőtől számítják a munkaidőt 100%-kal, azaz 1 munkaév/járulékfizetés = 1 év szolgálati időnek számít, viszont annál kevesebb, pl. 4 órás részmunkaidő esetén 1 járulékfizető év csupán fél év szolgálati időnek felel meg?
máj. 17
7:03
Buli Rajnák elvtárs nélkül (autopro)
A Piramis zenekar koncertjével kezdődik az Ifipark régi-új színpadának koncertsorozata a Várkert Bazárban, ahol több mint harminc év után ismét életre kel a legenda a Beatricével, a Mini együttessel, a P. Mobillal, a Skorpióval és a Karthago zenekarral.
máj. 17
7:03
Nem hozott nagy változást az okoskerítés (HírTV)
Az új védvonal ellenére az utóbbi szűk három hétben ugyanannyi migráns kísérelte meg az átjutást, mint előtte hat hét alatt.
máj. 17
7:04
Közalkalmazottként hogyan veszik figyelembe a vállalkozásomban eltöltött szolgálati időt? (HR Portál)
Szeretném megtudni, hogy közalkalmazotti jogviszony megszakítása esetén (egyszer 5 év vállalkozás, egyszer 7 év Kórház) beszámítható-e az összes többi a felmentési időhöz? Jelenleg közalkalmazott vagyok 2. éve, innen mennék nyugdíjba a nők 40 éves munkaviszonya alapján. Lehetséges, hogy csak a jelenlegi munkahelyemen eltöltött időt vegyék figyelembe? A Kórházban (Kht) eltöltött 7 év nem…
máj. 17
7:09
Majka elmagyarázta, miért dolgozik még mindig a TV2-nél (444.hu)
A műsorvezető szerint lehet, hogy az új tulajdonosi körnek van valami közük valamilyen politikához, de „ki a faszt érdekel a politika?”
máj. 17
7:15
Kétmilliárdból épülhet egy munkásszálló, összesen 18 (Menedzsment Fórum)
A munkásszállók építésére, illetve felújítására rendelkezésre álló 9 milliárd forintból 18 munkásszálló is kialakítható, amelyekben 4000 munkavállalót is el tudnak majd helyezni - tájékoztatta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán az MTI-t.
máj. 17
7:18
Elegük lett a Fidesz képmutatásából (HírTV)
Egyre nagyobb az egyetértés az EP-n és a néppárton belül, hogy a magyar kormányt uniós szinten kell megbüntetni.
máj. 17
7:18
Az etikus életbiztosítás kisebb terhet ró az ügyfelekre (ProfitLine)
A magyar biztosítási szakmában dolgozókat komoly kihívás elé állította az etikus életbiztosítás koncepciója, ami a korábbinál ügyfélorientáltabb és költséghatékonyabb biztosítói működés kialakítását célozta meg. A Deloitte szakértője összefoglalja az etikus életbiztosítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és előnyöket, egyúttal bemutat egyes
máj. 17
7:21
Szerencsés tizenhárom (Azenpenzem)
Igazából nem volt kérdéses a találkozó eredménye, tulajdonképpen formaság volt a női kézilabda-bajnokság 23. fordulójában a BL-győztes Győri Audi ETO KC és a Mosonmagyaróvár összecsapása. A világ legjobb csapata simán győzött is 37-19-re, s ezzel a hátralévő három kör eredményétől függetlenül már aranyérmesnek tekinthető, behozhatatlan az előnye a
máj. 17
7:21
Nyújtógyakorlatok sportolás után: az edző ezeket javasolja (Femcafe)
A nyújtás, csakúgy, mint a bemelegítés, egyetlen edzésből sem maradhat ki. Szakértőnk, Czanik Balázs capoeira aerobik edző, életmód tanácsadó elmondja, miért olyan lényeges és mik a legjobb levezető gyakorlatok.
máj. 17
7:30
A Barca klasszisa megházasodott - fotó (Sport365)
Próbálták titokban tartani a szertartást.
máj. 17
7:33
Fővárosi áron viszik a balatoni nyaralókat (Menedzsment Fórum)
A lakáspiac felpezsdülésével párhuzamosan a nyaralók, hétvégi házak forgalma is egyre inkább megélénkül, a balatoni ingatlanok között vannak olyanok, amelyeknek a meghirdetett ára a budapesti árszintet is eléri - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
máj. 17
7:33
Nagyot fordult a világ Liluval - elárulta, mi okozta a változást (Blikk)
Harmonikus családjának, munkájának és első sorban önmagának köszönheti Lilu, hogy kirobbanó formában van, ám elárulta azt is: a nézők szemében már jóval pozitívabb a megítélése. Ezt pedig egy műsornak köszönheti.
máj. 17
7:33
Díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat (HR Portál)
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2016. évi teljesítménye alapján. A szállodák egész éves munkáját értékelő díjat 12. alkalommal adták át Budapesten - írta a Profitline.
máj. 17
7:36
Többet fizet, ha tankol (Infostart)
Emelte bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
máj. 17
7:36
Pukli István: Célunk az Orbán-rendszer megdöntése (ATV)
"Vagy kikerülünk az orbáni diktatúrából, vagy eltűnik az ország a süllyesztőben" - mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egonnak Pukli István.
máj. 17
7:39
Újabb kínai óriáscéggel kötött stratégiai megállapodást hazánk (AQUA)
Immár a hatodik kínai nagyvállalattal kötött hazánk stratégiai megállapodást, egy másik egyezmény pedig arról szól, hogy a Csungkingból Európába irányuló export egy része Magyarországon keresztül érkezik majd.
máj. 17
7:48
50 milliárdot füstölnek el havonta a magyarok (Menedzsment Fórum)
Havonta csaknem 50 milliárd forintot költ a magyar lakosság dohánytermékekre - derült ki a Világgazdaság érdeklődésére a Nemzeti Dohánykereskedelmi (ND) Nonprofit Zrt. által közölt és a lap szerdai számában ismertetett adatokból.
máj. 17
7:48
Az adótörvények után a jövő évi költségvetésről vitázik az Országgyűlés (Infostart)
A nemzetgazdasági tárca szerint a gazdaság fehérítését hozhatják az adóváltozások, az ellenzék azonban nem ért egyet a kormánypártokkal.
máj. 17
7:48
Vegyesen alakult a forint ma reggel (ProfitLine)
Az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral és a japán jennel szemben erősödött a forint a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel.
máj. 17
7:48
Trump miatt aggódnak a befektetők (Portfolio)
Nem jók ma az előjelek a világ tőzsdéin, részben Donald Trump FBI-botránya miatt eshetnek az amerikai tőzsdék, lefelé húzva az ázsiai és az európai részvénypiacokat is.Mik az előjelek a tőzsdéken? 2017.05.17 07:38Újabb botrány kezd...
máj. 17
7:51
Egyre több disznó hagyja el az országot (Privátbankár)
Nagyot ugrott a sertésexport, és a tenyésztők is jóval több pénzt kapnak termékeikért - ez viszont a bolti árakon is meglátszik. Ha drágább a hús, kevesebbet vásárolunk belőle - próbálják megtalálni az ellenszer.
máj. 17
7:51
Ingázók, figyelem: ezek a válttozások lépnek életbe szerdától a Keleti pályaudvar felújítása miatt (Blikk)
A -Keletit érintő több vonat menetrendje, útvonala és végállomása is módosul szerdától június elsejéig, mert karbantartást végeznek a pályaudvaron, valamint a Ferencvárost Kelenfölddel összekötő vasúti szakaszon - tájékoztatta a Mávinform szerda reggel az MTI-t.
máj. 17
7:51
Gólyahír: újra apa lett Kimi Räikkönen (Blikk)
Kislánya született Kimi Räikkönennek, a baba a Rianna nevet kapta.
máj. 17
7:51
Kósa most téli olimpiában gondolkodik (HírTV)
Nem adta fel olimpiarendezési terveit a kormány, a Bors meg nem nevezett forrásai szerint a Magyar Olimpiai Bizottság az osztrákokkal közösen pályázhat a 2026-os téli olimpiára.
máj. 17
7:53
Őrület: lassan többe kerül egy balatoni nyaraló, mint egy budapesti lakás (Blikk)
A kereslet jóval nagyobb, mint a kínálat, így vannak olyan nyaralók, amiket fővárosi árakon kínálnak a Balaton-parton.
máj. 17
8:00
Vegyesen alakult reggelre a forint árfolyama (Alternatív Energia)
Az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült.
máj. 17
8:00
Bors: Téli olimpiát rendezne a kormány (444.hu)
Mivel nincsenek rendes hegyeink, így Ausztriával társulnánk 2026-ra.
máj. 17
8:02
Drágult a tankolás (Alternatív Energia)
Legutóbb múlt szerdán változtak az árak, akkor lefelé.
máj. 17
8:03
Ilyen nyilatkozatokért imádja az egész ország Dárdai Palit (Sport365)
A Hertha mestere ezúttal sem köntörfalazott.
máj. 17
8:03
Átnevezi a tizenhat milliárdért vásárolt gyémántfülbevalót az ázsiai vevő (Infostart)
A maximálisan reméltnél némileg alacsonyabb áron, de így is rekord összegért kelt el a Sotheby's genfi árverésén egy pár gyémánt fülbevaló.
máj. 17
8:03
Volt kémelhárító kerül az FKF élére (HírTV)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal volt főigazgatója fogja betölteni a vezérigazgatói posztot – erősítette meg a főpolgármester.
máj. 17
8:04
A kórházban meghalt a Soroksári úton rejtélyes módon elgázolt férfi (Alternatív Energia)
Nem sok esélye volt életben maradni.
máj. 17
8:06
Megszólalt az 5 hónapos terhes Szinetár Dóra (Blikk)
Elmonda, hogy érzi magát.
máj. 17
8:06
A Teva 500 fős leépítést tervez Gödöllőn (HR Portál)
A Teva Gyógyszergyár Zrt. 500 fős létszámcsökkentést tervez gödöllői termelőüzemében a következő hónapokban azzal a szándékkal, hogy 2018 végéig értékesíti vagy bezárja az üzemet A kormány ígértet tett arra, hogy segít az elbocsátott dolgozók elhelyezkedésében - írta az MTI.
máj. 17
8:06
Heil: Nem Gyurcsányék alatt tűnt el a 18 milliárd (ATV)
"A 18 milliárdos kár nem akkor keletkezett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), amikor Dobrev Klára ott dolgozott, hanem most keletkezik, amikor a politika inkább szándékosan beáldozza a 18 milliárd forintot, ahelyett hogy vitatná az uniós felvetéseket" – mondta az NFÜ akkori elnökhelyettese, Heil Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rón
máj. 17
8:08
Exéért aggódik Pintér Tibor: orvosi segítséget keres Beának (Blikk)
Bármit megtenne, hogy segíthessen.
máj. 17
8:09
Most élvezze ki a gyönyörű, napos időt, mert már nem sokáig tart (Blikk)
Senki ne hagyja otthon ma a napszemüvegét: fantasztikus, nyárias, napos időnk lesz. Holnap és pénteken is hasonlóra számíthatunk, hétvégén azonban jön az eső.
máj. 17
8:12
Trump elengedné Flynnt (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök azt kérte az FBI igazgatójától, James Comey-tól, hogy állítsa le a volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ellen zajló vizsgálatot - jelentette kedden a The New York Times című amerikai napilap.
máj. 17
8:12
Csak a gyerekek negyede van beoltva a rotavírus ellen (ProfitLine)
Habár az elmúlt években nőtt a rotavírus elleni "átoltottság" Magyarországon, még mindig csak a gyerekek negyede van beoltva ellene - mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
máj. 17
8:15
„Farizeus magatartást folytat a Fidesz” (HírTV)
Ellenzékben feljelentette az MSZP-s kormányokat, kormányon példaként állítja keleti szövetségeseit, jegyezte meg Mesterházy.
máj. 17
8:21
Trump három vallási vezetőhöz indul: hogyan akarja visszaszerezni az amerikai befolyást? (Privátbankár)
Az elnök a három nagy világvallás vezetőivel akar tárgyalni Rijádban, Jeruzsálemben és a Vatikánban. A legfrissebb értesülések szerint számos Öböl-menti arab állam késznek mutatkozik javítani kapcsolatát Izraellel. Trump Jeruzsálemben egy átfogó izraeli-palesztin béke keretrendszerét vázolja majd föl.
máj. 17
8:24
Sarapova csak szabadkártyával lehet főtáblás Wimbledonban (Infostart)
Marija Sarapova feladta a mérkőzését a római salakpályás tenisztorna női versenyének második fordulójában, így biztossá vált, hogy alanyi jogon nem lehet főtáblás Wimbledonban, az év harmadik Grand Slam-viadalán.
máj. 17
8:24
Nagyot alakított az egyesített Raiffeisen (Portfolio)
A működési költségek kivételével mindegyik fő eredménysoron jobb első negyedéves számokat közölt a vártnál a Raiffeisen Bank International ma reggel. Az anyabankjával történt összeolvadás után álló osztrák bankcsoport 220 millió...
máj. 17
8:27
Micellás vízről mindenki hallott. De azt is tudod, mi az valójában? (Blikk)
Lerántjuk a leplet a legnépszerűbb összetevőről.
máj. 17
8:27
A francia kulcs bezárta a vb-kaput (Azenpenzem)
Nem sikerült a bravúr U17-es labdarúgó-válogatottunknak a Horvátországban zajló korosztályos Eb-n, az ötödik helyért rendezett összecsapáson Zágrábban 1-0-ra kikapott a franciáktól, és ezzel lemaradt a világbajnokságról. Bár együttesünk még a csoportküzdelmek során 3-2-re legyőzte a jóval esélyesebb franciákat, azon a találkozón az ellenfél némile
máj. 17
8:30
Vonattal jársz? Holnaptól egy csomó változás lép életbe (Portfolio)
Május 17-től június elsejéig felújításokat végeznek a Keleti pályaudvaron, illetve a Ferencvárost a Kelenfölddel összekötő szakaszon. Emiatt számos a Keleti pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul...

Keresés