Idén év elején 6000 milliárd forintra duzzadt a lakossági állampapírok állománya, ezzel öt év alatt ötszörösére hízott a népszerű befektetés. Ennek oroszlánrésze a lakosságnál van, de szép csendben egyre nagyobb részt hasítanak...
Eddig nem adták át a hatalmat, azt mondták, hogy féltik az országot Sorostól és az albán pártoktól. Valószínűbb, hogy a korrupciós botrányok utáni felelősségre vonástól féltek inkább.
Leginkább iskolai verekedések, lopás és rongálás miatt kértek segítséget az oktatási intézmények az iskolarendőrtől. A program a legtöbb általános és középiskolában működik. Az iskola rendőrét a pedagógusok, diákok és szülők is kereshetik - közölte Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának kiemelt főreferense
A jelenleg kormányon lévő brit Konzervatív Párt egy manifesztumot adott ki, melyben vázolja, mik a tervei, ha ismét megszavazzák a június 8-i előrehozott parlamenti választásokon a jelenlegi vezetést. A miniszterelnök jelezte szavazóinak: akár a megegyezés nélküli EU-kilépésre is fel fogják őt most hatalmazni.
Csobbanás a Balatonba, napfürdőzés a csillogó fehér homokon, aktív pihenés, passzív ejtőzés, koktélozás a napozóstégen és az estétől hajnalba nyúlóan lazulós, táncos éjszakák a csillagos ég alatt.
Szeretném a kedvezményes nyugdíjat /40 év/ igénybe venni. 1978. szeptember 4-én álltam munkába, azóta is ugyanazon cégnél dolgozom a mai napig. A hivatal megküldte a kimutatást a nyilvántartásukban szereplő adatokról. 2011.01.07-től-2013. 01.05-ig rehabilitációs járadékban részesültem, de ezt az időt"N" betűvel jelölték, tehát, hogy nem jogosító idő. Ez alatt az idő alatt ugyanúgy dolgoztam csak…
Két, a legkorszerűbb technológiával felszerelt tűzszerész robotot szerez be a július 14-én kezdődő budapesti vizes-világbajnokságra a Készenléti Rendőrség, az állomány hat tagja pedig különleges kiképzést kap a kezelésükre - írja pénteki számában a Magyar Hírlap az Európai Unió friss közbeszerzési értesítőjére hivatkozva.
Egy ilyen szállodában minden lakóra jut egy főnyi személyzet, és még a nyilvános tereiben is lehetőség van a teljes elkülönülésre. De terveznek pezsgőfürdőt és hungarikumfürdőt, és még hat másik szállodát is.
A halhús áfájának várható csökkenése 15 százalékos ármérséklődést hozhat a haltermékek piacán, a fogyasztásnövekedés pedig 10-15 százalékos lehet - mondta a pénteki Világgazdaságnak Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke.
Az Európai Uniónak aktívabb szerepet kell vállalnia a szíriai békefolyamatban, elő kell segítenie a politikai átmenetet, hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a szembenálló felek közeledjenek egymáshoz, támogatnia kell a szíriai lakosságot és fel kell készülnie az újjáépítésre - jelentették ki az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükö
Az orosz kortárs társadalom egy újabb erős társadalomkritikájával nyitotta meg a 70. cannes-i fesztivál versenyét csütörtökön Andrej Zvjagincev orosz rendező. A Loveless (Szeretethiány) című alkotás egy moszkvai házaspár gyerekének eltűnésről szól.
Cégtörvény, végrehajtási törvény, polgári törvénykönyv – egyebek között ezeken a jogszabályokon módosítana az egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról szóló (T/15362. számú) törvényjavaslat, amelyről várhatóan május végén szavaz az Országgyűlés.
Már a beiktatása utáni első napon Berlinbe utazott, pár napja pedig az Európai Unió átfogó reformjára tett ígéretet Emmanuel Macron. Franciaország frissen megválasztott, unióbarát és liberális elnöke kemény fába vágja a fejszéjét, ha újra akarja indítani az uniós gépezetet.
Szlovákia speciálisan kiképzett katonákat küldene Irakba, hogy segítséget nyújtsanak az aknamentesítésben vagy tankok javításában. További hivatásos szlovák katonáknak a Baltikumba való kiküldése is tervben van. Itt a NATO-tagországok keleti határainak védelmébe kapcsolódnának be.
Rendhagyó osztályfőnöki órán avatta be az érdeklődőket a Budapesti Operettszínház a Szegedi Szabadtéri Játékokra készülő musical előkészületeibe. A vidám hangulatú órán a rendező, Kerényi Miklós Gábor a regény szélsőséges karaktereinek motivációiról kérdezte azok megformálóit. Itthon elsőként a társulat adja elő a Victor Hugo klasszikusából készül