2017. május 23. kedd

máj. 23
19:06
Özönvízszerű eső bénította meg Budapestet (Háziállat)
A kedden Budapestre is lecsapó vihar, a lezúduló nagy mennyiségű csapadék a város számos pontján okoz gondokat – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. Az interneten elérhető fényképek és beszámolók szerint a II. és a III. kerületben is több utcát és utat elöntött a víz. A főváros több kerületében jégeső hullott. Több BKK-járat sem közlekedik Bu
máj. 23
19:06
Öt év börtönre ítélték az egykori szlovén belügyminisztert (ATV)
A szlovén legfelsőbb bíróság kedden megerősítette az Igor Bavcar egykori belügyminisztert ellen hozott másodfokú ítéletet, öt év börtönbüntetésre ítélte a politikust, egyebek között pénzmosás és hivatali visszaélés miatt.
máj. 23
19:09
"Nincs kupa?" - nagyon kiakadtak a Real sztárjai - videó! (Sport365)
Mint ismeretes, a spanyol bajnokságban szokás, hogy a bajnok a trófeát a következő szezon első hazai meccsén kapja meg. Csakhogy erről nem tájékoztatták Gareth Bale-t és Luka Modricot - CR7-nek sem tetszett...
máj. 23
19:09
Megtörten jelentette be a férje: elhunyt a népszerű színésznő (Ripost)
A játékos sztárja hosszú ideje beteg volt.
máj. 23
19:09
Elárasztotta a víz Budapestet - videó (Infostart)
A Budapestre lecsapó vihar és az abból lezúduló nagy mennyiségű csapadékvíz a város számos pontján okoz gondokat, jellemzően épületekbe befolyt víz szivattyúzásához és kidőlt fák, leszakadt faágak eltávolításához riasztják a fővárosi hivatásos tűzoltókat. A katasztrofavedelem.hu szerint eddig már több mint száz bejelentés érkezett.
máj. 23
19:12
Rég nem látott özönvíz zúdult kedd este az országra (Háziállat)
Budapesten beázott a Westend, vízben úszott rengeteg utca, kidőlt fák, elárasztott pincék maradtak a vihar nyomán. Vecsésen az autók ablakáig ért a víz, Dunaújvárosban még tornádót is láttak.
máj. 23
19:14
Özönvízszerű eső bénította meg Budapestet (Háziállat)
A kedden Budapestre is lecsapó vihar, a lezúduló nagy mennyiségű csapadék a város számos pontján okoz gondokat – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. Az interneten elérhető fényképek és beszámolók szerint a II. és a III. kerületben is több utcát és utat elöntött a víz. A főváros több kerületében jégeső hullott. Több BKK-járat sem közlekedik Bu
máj. 23
19:15
Bajor májgombócleves (Mindmegette)
máj. 23
19:15
Tudta? Ez jelzi a Facebookon a párkapcsolati problémát (Blikk)
London – Amerikai tudósok szerint, aki túl sok közös képet posztol, az valójában a szerelmét félti.
máj. 23
19:15
Három év fogházra ítéltek egy halálos balesetet okozó lengyel kamionsofőrt (hirado.hu)
Három év fogházbüntetésre ítélte a Berettyóújfalui Járásbíróság kedden azt a lengyel kamionsofőrt, akinek a járművéről elszabadult pótkerék három ember halálát okozta 2016 februárjában a 47-es számú főúton. Az ítélet nem jogerős.
máj. 23
19:17
Azonosították, hogy ki a manchesteri robbantó (Blikk)
Fallowfield – Szomszédai szerint, Salman Abedi furcsán viselkedett a merénylet előtt.
máj. 23
19:17
Autók rongálódtak meg több fővárosi kerületben (hirado.hu)
A főváros VIII. kerületében két autó, a X. kerületében egy jármű rongálódott meg kedden a viharban - közölte a fővárosi katasztrófavédelem a honlapján. A közlemény szerint a katasztrófavédelem folyamatosan fogadja a bejelentéseket, a fővárosból már több mint kétszáz érkezett.
máj. 23
19:18
Nézegess képeket az elesett Budapestről! (Portfolio)
Több BKK-járat sem közlekedik Budapesten az esőzés miatt, Óbudán a Béke téren térdig ér, míg a Mammutnál már az autókat is ellepte a víz. A Facebookon lévő fotók szerint a Flórián tér és a Mammut környékén már waterworld...
máj. 23
19:19
Normális az ilyen? Megkéselte barátját, most pedig meztelenül pózol az egyetemista lány - fotó (Blikk)
Lavinia Woodward (24) az Oxfordi Egyetem sebész hallgatója először azzal vívta ki a sajtó figyelmét, hogy megkéselte barátját, most pedig egy szexi fotózáson vett részt.
máj. 23
19:21
Párjára bízta babáját Fejős Éva (Blikk)
Fejős Éva szabadnapot vett ki, s barátnőivel a francia fővárosba utazott, lányát pedig a párjára hagyta.
máj. 23
19:21
Óriási botrány, barátnőjével akarta megcsalni a pasija Mádai Vivient (Ripost)
A Nagy Duett sztárjának életében voltak kellemetlen fejezetek, tiniként volt, hogy rosszul választott.
máj. 23
19:21
Az EYOF az első lépés egy sikeres olimpiai pályázathoz (m4sport.hu)
A MOB-elnök elmondta, miért kell tökéletesen sikerülnie a győri olimpiai fesztiválnak.
máj. 23
19:23
Olasz állampolgárságot igényelt: otthagyja Angliát a Brexit miatt Colin Firth? (Blikk)
Anglia - Olasz állampolgárságot igényelt magának Colin Firth Oscar-díjas brit színész, hogy így tiltakozzon az európai uniós tagság megszűnése ellen. A színész nagy eséllyel meg is kapja a papírt.
máj. 23
19:24
„Nincs teljes védelem a terrorizmus ellen” (Infostart)
A cél a félelem - mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában a manchesteri merényletről. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint nincs teljes védelem a terrorizmus ellen.
máj. 23
19:24
Washington üzent: "nincs szándékuk" tárgyalni a CEU-ról (ATV)
Az amerikai kormánynak "nincs hatásköre vagy szándéka" tárgyalni Magyarországgal a Közép-európai Egyetem (CEU) vagy más magyarországi egyetemek ügyéről - hangsúlyozta a washingtoni külügyminisztérium kedden kiadott közleményében.
máj. 23
19:24
A volt CIA-igazgató már a választási kampányban is "aggódott" az oroszok esetleges beavatkozása miatt (hirado.hu)
A CIA volt igazgatója szerint Donald Trump csapatából sok embernek voltak kapcsolatai orosz partnerekkel.
máj. 23
19:27
Na mégis, kitől fogadnál el csajozási tippeket, ha nem az alfahímek ősatyjától, Joe Weidertől? (Player)
Joe Weider nyomot hagyott a világon. Neki köszönheted Schwarzeneggert, Lou Ferrignót, azaz a Hulkot, a Mr. és Ms. Olympiát, egy rakás gyúrós magazint, még több fitness táplálékkiegészítőt és azt, hogy a testépítés a XX. században undergroundból áttört a mainstreambe. Nem hiába nevezte őt Arnold a fitness keresztapjának.
máj. 23
19:27
Nem menti meg a CEU-t az amerikai kormány (HírTV)
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ismét közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy hatásköre és szándéka sincs beszállni a tárgyalásokba.
máj. 23
19:30
Elhunyt Széles Sándor (Infostart)
Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző.
máj. 23
19:30
Elhunyt Széles Sándor (ATV)
Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző.
máj. 23
19:33
Rabláncon vitték a tárgyalásra a volt dél-koreai elnököt (Blikk)
A márciusi letartóztatása után először jelent meg nyilvánosság előtt a korrupciós ügyek miatt hivatalától megfosztott volt dél-koreai elnök, Pak Gun Hje, akit ezúttal rabruhában, bilincsbe verve vittek a rendőrök a bírósági tárgyalására.
máj. 23
19:33
Nyilvánosan megbotoztak egy meleg párt Indonéziában (Blikk)
Azonos nemű társával folytatott viszonya miatt nyilvánosan megbotoznak egy férfit az indonéziai Aceh tartomány székhelyén, Banda Acehben május 23-án.
máj. 23
19:33
Elhunyt Széles Sándor (hirado.hu)
Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző.
máj. 23
19:33
Griezmann feladta a leckét az MU-nak (m4sport.hu)
Ha a Premier League mégsem jönne össze, a francia futballista akár a német, az amerikai vagy a kínai bajnokságban is kiköthet.
máj. 23
19:36
Ennyit fizetünk az internet szolgáltatóknak (ProfitLine)
nettó árbevétel összesen, millió forint
máj. 23
19:39
Meghalt Széles Sándor (Alternatív Energia)
Márciusban szállították kórházba, ahol kómába esett, és nem tért már magához.
máj. 23
19:39
Sokkoló videó a manchesteri robbantásról! (Ripost)
Huszonkét halott, hatvan sebesült eddig a mérleg...
máj. 23
19:39
4-es metró: kenőpénzt kaphatott a volt városvezetés (HírTV)
Az Alstom kocsikért fizetett 33 milliárdos előlegből kaphatott kenőpénzt a főváros előző, balliberális vezetése.
máj. 23
19:42
Már jövőre megéri elektromos autót tartani (Infostart)
Jövőre már ugyanannyiba kerül majd Európában elektromos autót tartani, mint benzin meghajtásút – állítja a svájci UBS. A bank emberei szabályosan darabokra szedtek egy Chevrolet Bolt kocsit, mielőtt előálltak merész kijelentésükkel.
máj. 23
19:42
A Manchester United korábbi üdvöskéjét akarja a Monaco (Sport365)
A Vörös Örödögök pedig a hercegsébeliek egyik legjobbját vinnék
máj. 23
19:45
Vajon melyik modell a legkevésbé környezetpusztító? (Autónavigátor)
Az amerikai összeállítás szerint a 12 legkevésbé környezetpusztító modell listáján csakis hibrid és elektromos modellek sorakoznak. Dobogós a hibrid Toyota Prius.
máj. 23
19:45
Gyászol Gyurta Dániel, meghalt a legendás úszóedző (Ripost)
Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző.
máj. 23
19:45
Rosberg érzelmes „visszatérésre” számít (m4sport.hu)
Monacóban ő is ott lesz a nézők között.
máj. 23
19:45
Meghalt Széles Sándor mesteredző (HírTV)
Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző.
máj. 23
19:48
Sok helyen okozott gondot a felhőszakadás Budapesten – fotók (Háziállat)
Felhőszakadás csapott le Budapestre, több kerületben is megbénult a közlekedés egy időre. A kedden Budapestre is lecsapó vihar, a lezúduló nagy mennyiségű csapadék a város számos pontján okoz gondokat – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. Az interneten elérhető fényképek és beszámolók szerint a II. és a III. kerületben is több utcát és utat e
máj. 23
19:48
Koszorúzás, zászlóégetés, múzeumlátogatás: ilyen volt Trump izraeli útja (ATV)
A történelem legsötétebb órájának nevezte a holokausztot Donald Trump. Az amerikai elnök a Jad Vashem múzeumban tett látogatást. Előtte pedig a palesztin vezetőkkel tárgyalt az izraeli-palesztin békefolyamat újraélesztéséről. Részletek a videóban.
máj. 23
19:51
Ez lehetett az Iszlám Állam célja a manchesteri robbantással (Blikk)
Hiába gyengül az Iszlám Állam Irakban és Szíriában, a terrorszervezet még mindig képes erődemonstrá­cióra. Ez történt most is.
máj. 23
19:51
Több mint 1,6 millióan konzultáltak már (hirado.hu)
A Fidesz kommunikációs igazgatója nem szeretné, ha "lemondanának" Pesterzsébetről vagy Magyarország bármely más területéről, és no-go zónák alakulnának ki.
máj. 23
19:51
Brutális felvételek: térdig gázolnak az emberek a vízben, mindent elárasztott az eső (Ripost)
A rövid idő alatt lezúdult hatalmas mennyiségű eső megakasztotta az életet. Van, ahol elakadtak az autók, az emberek térdig gázolnak a vízben.
máj. 23
19:51
Zseniális grafikákon köszönnek vissza az egyes drogok agyra gyakorolt hatásai (Player)
Emlékszel még a Csúcshatás című filmre Bradley Cooperrel? Ez volt az a mozi, amiben Eddie (Bradley Cooper) hozzájut egy szerhez, amivel az agyának 100%-át tudja használni, és bármit megtanul pár óra alatt.
máj. 23
19:51
Új védelmi stratégiát sürget az MSZP (HírTV)
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke egy nemzetközi terrorelhárító és hírszerző ügynökség felállítását sürgette.
máj. 23
19:51
Tudnivalók a Monacói Nagydíj előtt (m4sport.hu)
Pályaadatok, használható gumikeverékek, a sajtótájékoztatók menete.
máj. 23
19:53
Gyász: elhunyt Széles Sándor (Blikk)
Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző.
máj. 23
19:53
Megújulnak a háziorvosi rendelők Debrecenben (hirado.hu)
Az Új főnix terv gondoskodó város programja részeként elkészült az első teljesen felújított háziorvosi rendelő Debrecenben.
máj. 23
19:53
Elhunyt Széles Sándor (m4sport.hu)
Hatvanegy évesen hunyt el a kiváló mesteredző.

Keresés