A fogyasztótabletták és a túlsúly szövődményeire szedett gyógyszerek kölcsönhatását vizsgálják a Debreceni Egyetemen. Az elhízás megelőzése érdekében új funkcionális élelmiszereket is fejlesztenek.
A felsőkategóriás Phaeton megbukott, viszont a műfaj egyik nagy úttörője, a Passat CC sikeres volt, jó lesz ötvözni a kettőt! Így született az Arteon.
Miből fakad az ember alapvető igénye a társaság iránt? Egyebek mellett ezt tanulmányozza az ELTE Lendület kutatócsoportja. Vezetőjük az InfoRádió Szigma - a holnap világa című magazinjában azt mondta, a szociálpszichológiát uraló hagyományos nézetet egy megismerés-alapú modellre szeretnék leváltani.
Elkészültek a Szegedi lézerközpont épületei. A világon egyedülálló központot Orbán Viktor miniszterelnök és Botka László, Szeged polgármestere közösen adta át. A 70 milliárd forintos, főként uniós forrásból megépült intézet a fizika, biológia, kémia, valamint az orvosi és anyagtudományok területén rendkívüli nagy időfelbontással végezhető kutatások
1941. december 7-én a japán flotta Nagumo Csúicsi tengernagy vezetésével megtámadta az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbour-i támaszpontját.
A mai nap is eseménydús volt időjárási szempontból, több helyen figyeltek meg jégesőt, felhőszakadást, Dunaújvárosnál pedig tornádót kaptak lencsevégre.
Emmanuel Macron elnökké választása óta ismét erősödött az Európai Unió kemény magjaként emlegetett francia-német tengely. Ezt erősítette meg a német külügyminiszter is, miután Berlinben tanácskozott a napokban kinevezett francia hivatali kollégájával. Mint Sigmar Gabriel fogalmazott, az Európai Unió ugyan nem csupán Franciaországból és Németországb
A közgazdász a Newsroom című műsorunkban beszélt arról, hogy Orbán Viktor épp arra készíti fel a társadalmat, hogy kilépjünk az unióból, de kifejtette véleményét a bérunióval kapcsolatban is.
Többen életüket vesztették két merényletben, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet hajtott végre a szíriai fővárosban és a nyugat-szíriai Homsz városában.
Sokkolta a világot az éjszaka folyamán történt manchesteri merénylet. Eddig 22 ember ember vesztette életét - köztük gyermekek - Nagy-Britanniában, Manchesterben, ahol egy Ariana Grande koncert után pokolgépes merényletet hajtott végre az Iszlám Állam egyik katonája.
Az elmúlt években rendre konzervatív tervezésű az éves magyar büdzsé, amelyben nem a vágyak, hanem a realitások jelennek meg – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.
A kelet-közép-európai régió valamennyi országa a forgalmi és fogyasztási adókra helyezi a hangsúlyt, az általános forgalmi adó (áfa) Magyarországon a legmagasabb, ugyanakkor itt a legalacsonyabb a társasági nyereségadó - derült ki a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat ötödik alkalommal megjelent Kelet-Közép-Európai Adókalauz 2017
A terroristák célja, hogy ne csak fizikai, de pszichés kárt is okozzanak – mondta Makai László klinikai szakpszichológus kedd este az M1 aktuális csatornán. A szakember szerint a trauma feldolgozásában egyértelműen csak a pszichoterápia segíthet.
Velencében dolgozott új könyvén Bánki Éva író, aki több hónapot töltött az időcsapdaként is működő különleges városban. A kultúra.hu-nak adott interjúban az észak-olasz település polgárainak sajátos szemléletéről és életviteléről is beszélt.
A gyermeket vállaló családok támogatásának növeléséről tárgyal szerdai ülésén a kormány - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Székkutason. A lakossági fórumon Lázár János azt mondta, hogy bármikor újabb százezrek indulhatnak el az ország felé a Balkánról.
A Híradónak sikerült elérni az egyik kórházban dolgozó magyar orvost, aki azt mondta, délre lett teljes a beteglista, és nem szerepelnek magyarok a sérültek között.
Leginkább a tenger vonzza a magyarokat a nyári szezonban, az elmúlt években azonban a terrorcselekmények és a bizonytalan politikai helyzet elriasztotta turistákat Törökországtól és Észak-Afrikától. Bulgária, Albánia új úti cél, Horvátország pedig töretlenül a legnépszerűbb - mondta Kiss Róbert Richárd világutazó az InfoRádióban.
A gyermeket vállaló családok támogatásának növeléséről tárgyal szerdai ülésén a kormány - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Székkutason.
Véghajrájában játékunk! Kisorsoltuk a tíz finalista gyerekképet, amelyből Önök választhatják ki a nyertest. Olvasóink szebbnél szebb babafotókkal bombáztak minket, hiszen a fődíj egy okostelefon. A szavazatokat csütörtök délig tudják leadni, szombaton bemutatjuk a nyertest.
A Minority SafePack jó lehetőség arra, hogy tükröt tartsunk Brüsszel elé, hogy ne csak a bevándorlókkal foglalkozzon, hanem az őshonos kisebbségekkel is – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kedden a felvidéki Bősön, ahol részt vett a Magyar Közösség Pártja (MKP) önkormányzati és közigazgatási tanácsának ülésén.
Júniusban már elérhetőek lesznek az internet-alapcsomagok, amelyek a szolgáltatók jelenlegi legalacsonyabb árainál is 15 százalékkal kedvezőbb áron kínálnak majd szolgáltatást - közölte Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos az Országgyűlés kulturális bizottságának és népjóléti bizottságának együttes ülésén kedde
Az elektromos autók, főként a Tesla esetében rengetegen kongatták már meg a vészharangot amiatt, hogy az autók akkumulátora rendkívül gyorsan elöregszik, és mivel az adja az autók költségének a jelentős részét nem is éri meg elektromos...