2017. május 29. hétfő

máj. 29
7:33
Sztrájk jöhet a Tescónál – ezért tiltakoznak (Privátbankár)
Elégedetlenek a dolgozók, kevés a munkavállaló, az áruházlánc pedig nem tervez további béremelést.
máj. 29
7:33
Segítsen: dolgozni indult, de azóta sem tért haza a súlyos cukorbeteg asszony (Blikk)
Üllés – Fokozott figyelem, súlyos cukorbeteg tűnt el – áll a felhívásban, melyben a Csongrád megyei Üllés községéből eltűnt Zsikó Lászlónét (44) keresik. Az asszony csütörtökön dolgozni indult Kiskunhalasra, azóta azonban nem ért haza.
máj. 29
7:33
Több tízezres tömeg előtt, könnyek között búcsúzott Totti a Romától - videó (Blikk)
Róma – Francesco Totti (40) vasárnap utoljára öltötte magára az AS Roma mezét.
máj. 29
7:33
Horrorisztikus baleset a híres autóversenyen - videó (Sport365)
Még nézni is rossz a jelenetet.
máj. 29
7:36
Meghíztak a lakástakarékok (AQUA)
Jelentős növekedésről számoltak be a magyarországi lakás-takarékpénztárak. Tavaly az új szerződéses összeg és a hitelkihelyezés is bővült, és idén is növekedést terveznek mindkét területen. Egyre több ügyfél igyekszik teljes mértékben kihasználni az állami támogatást.
máj. 29
7:36
Ez komoly? Pénzért árulja a boldogság titkát Fenyő Iván és Nagy Ervin (Ripost)
Fénykonferenciára készül a magyar sztárszínész!
máj. 29
7:42
Merkel saját lábára állítaná Európát (HírTV)
Az Európai Unió már nem támaszkodhat Nagy-Britanniára és az Egyesült Államokra – jelentette ki Angela Merkel egy München mellett tartott kampányrendezvényen.
máj. 29
7:42
Javított növekedési előrejelzésén a GKI (ProfitLine)
Idén az első negyedévben a magyar GDP 4,1 százalékkal, a vártnál gyorsabban bővült, ezért a GKI már a részletes adatok megismerése előtt felfelé módosította növekedési előrejelzését, és legalább 3,5 százalékos éves növekedésre számít - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb havi prognózisában.
máj. 29
7:42
Karib-térség és Közép-Amerika: Egészségügyi kockázatok utazáskor (WebBeteg)
Akik a Karib-térségben vagy Közép-Amerikában hosszabb vagy rövidebb ideig tartózkodnak, azoknak érdemes már az utazás előtt tisztában lenniük a lehetséges fertőző betegségekkel, illetve ajánlott betartaniuk az utazással kapcsolatos általános és konkrét egészségügyi ajánlásokat. Főként azoknak fontos odafigyelni, akik valamilyen egészségügyi problém
máj. 29
7:42
Geert Wilders bevitte Bunyós Pityut a holland parlamentbe (444.hu)
Azt hinnéd, nem, pedig de.
máj. 29
7:45
Megint megrohanták a menekültek a magyar határt (Privátbankár)
Majdnem 100 ember próbált belépni az országba a hétvégén.
máj. 29
7:45
Ezek a startupok szállhatnak versenybe a 150 ezer eurós befektetésért (HR Portál)
A szakmai zsűri kiválasztotta azt a tíz startupot, amelyek ringbe szállhatnak a 150 ezer eurós befektetési ajánlatért június 3-án az Akvárium Klubban. A shortlistesek között van a mesterséges intelligenciára épülő Chempass, a sporttehetségek esélyegyenlőségéért küzdő Playerhunter, valamint a szív és érrendszeri betegségekben szenvedők életét megkönnyítő vHeart. A versenyt idén is a Brain Bar…
máj. 29
7:47
Több nyugdíja lesz, ha tovább dolgozik (HR Portál)
Évente 6 százalékkal növelheti a nyugdíját a munkavállaló, ha elhalasztja a nyugdíjba vonulást, írja a Világgazdaság.
máj. 29
7:48
Veszélyben a légiközlekedés - újabb komoly vulkánkitörés (Infostart)
Kitört egy alaszkai vulkán, a hamufelhője veszélyezteti a légiközlekedést.
máj. 29
7:48
Varga: Lehet kisebb az idei hiány (Portfolio)
Az idei költségvetési hiány semmiképpen nem lehet nagyobb a 2,4%-os tervnél, de akár alacsonyabb is lehet a deficit - mondja Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter az mfor-nak adott nyilatkozatában azt is kifejtette, hogy a demográfiai program...
máj. 29
7:48
Összeomlott a British Airways rendszere: A káosz kezd elmúlni (ATV)
Fokozatosan elkezdte londoni járatainak újraindítását vasárnap a British Airways, amelynek működését szinte teljesen megbénította globális informatikai rendszerének előző napi összeomlása. A brit légitársaság forgalmában még vasárnap is egész nap komoly fennakadások voltak, jelentős késésesekkel és számos járattörléssel.
máj. 29
7:48
Kiderült, ki a TV2 sztárjának eltitkolt gyereke (Ripost)
Imádják egymást, és hétről hétre elvarázsolják a közönséget. Mádai Vivien elárulta, mi a sikerük titka Csipával.
máj. 29
7:51
Manchesteri robbantás: újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe (Blikk)
Manchester – Újabb gyanúsítottat vett őrizetbe vasárnap este a brit rendőrség a hétfői manchesteri robbantásos merénylettel összefüggésben.
máj. 29
7:51
Csoda, hogy túlélte: kettészakadt a sztárversenyző versenyautója - videó (Blikk)
Indiananapolis – Horrorisztikus balesetet élt túl az Indy 500 rutinos versenyzője, Scott Dixon (36).
máj. 29
7:51
Cuki: így kick-boxolnak egymással a kenguruk - videó (Blikk)
Ez a két kenguru nem veszi félvállról a kick-box edzéseket.
máj. 29
7:53
A Budapest Honvéd vezetője lett az idény legjobb edzője (Blikk)
– A Honvédot bajnoki címre vezető Marco Rossi (52) lett az NB I. legjobb edzőjének járó díj nyertese a magyar szövetség (MLSZ) Telkiben rendezett RangAdó Gáláján vasárnap.
máj. 29
7:54
Magyarország az alternatív jobboldal menedéke (HírTV)
Az amerikai Atlantic szerint évek óta itt vannak az Orbán által már emlegetett nyugat-európai menekültek.
máj. 29
8:00
Égő házból mentették ki anyjukat a Kardashian-lányok (Blikk)
Hidden Hills - Égő házból mentette meg édesanyját a két Kardashian-lány, Khloe (32) és Kourtney (38).
máj. 29
8:02
Nem nyugodhat meg Győzike. Nehéz hónapok állnak az adócsalással vádolt rapper előtt (Blikk)
Soha nem volt még ilyen közel a börtön, mint most.
máj. 29
8:03
Új típusú rakétával szórakozik Észak-Korea (Privátbankár)
Most egy rövid hatótávú rakétát lőttek a tengerbe, a szomszédban egyre nagyobb a feszültség.
máj. 29
8:04
Vallomás: Pasiról pasira szállt Mádai Vivien (Blikk)
Mádai Vivien imádja a szerelemet. Óvodás korától kezdve mindig szerelmes volt valakibe. De rendszeresen boronálja össze barátait is. Több sikeres kapcsolatot segített megszületni. Már úgy érzi, megtalálta az nagy őt.
máj. 29
8:06
Parázs csata és bántalmazatott bíró a megyei rangadón (Infostart)
Fellökték a bírót a Szentes és a Csongrád megyei labdarúgó-mérkőzés lefújása után.
máj. 29
8:06
"Vége van Sziszi" - Meghekkelték Németh Szilárd alapítványának honlapját (ATV)
Az Anonymus hackercsoport megbénította a Csepel Sport Club Alapítvány honlapját. „Aki teleszüli a világot azé a világ”, áll a szervezet honlapján utalva Németh Szilárd pár nappal ezelőtti szavaira.
máj. 29
8:06
Hoppá: itt folytatja a Barcelona trénere (Sport365)
Spanyolországban marad a szakvezető.
máj. 29
8:06
Nem hiszed el, ki lett az NB I legjobb játékosa (Ripost)
Kiosztották a futballidény legjobbjainak járó díjakat. Az edzőknél nem volt meglepetés, bezzeg a focistáknál.
máj. 29
8:06
Nem tudni, honnan van Rogánné cégének bevétele (HírTV)
A céges profit ötödét költötte el Rogán Antal és felesége, amikor tavaly októberben helikopterrel mentek egy szabolcsi lagziba.
máj. 29
8:06
Júniusi pénzhoroszkóp: A Bikákat becsaphatják, a Szüzeknek dől a pénz (Femcafe)
Nagyon reméljük, hogy a nyár bőséggel köszönt rád, de persze benne van a pakliban, hogy más lapokat oszt neked a sors. Mindenképpen olvasd el a júniusi pénzhoroszkópot, tisztábban fogsz látni utána.
máj. 29
8:09
Több mint 600 háziorvos és fogorvos hiányzik itthon (Menedzsment Fórum)
A háziorvosi praxisok közül 352, a fogorvosiak közül 284 tartósan betöltetlen Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint - írta hétfői lapszámában a Világgazdaság.
máj. 29
8:09
Trump tényleg szétveri a Nyugatot (Privátbankár)
Az amerikai elnök európai látogatásán órák alatt megrendítette a bizalmat. Ellentétben Washingtonnal, Brüsszel és Berlin nem akar konfrontációt Iránnal és Kínával. Felgyorsultak az egyeztetések az önálló európai védelmi erőről.
máj. 29
8:09
Eperrel töltött túrógombóc (Mindmegette)
máj. 29
8:09
Ásó, kapa, nagyharang: öt év után férjhez ment Póta Georgina - fotók (Blikk)
– Elkelt az Európa-bajnok asztaliteniszező, Póta Georgina (32)!
máj. 29
8:11
Kovács Árpád a 2018-as költségvetés legnagyobb kockázatáról (Menedzsment Fórum)
A 2018-as költségvetés legnagyobb kockázata az, hogy az export nagy valószínűséggel nem fog tudni lépést tartani az import növekedésével, ennél kisebb kockázat a hazai össztermék, a GDP növekedési pályájának alakulása - nyilatkozta a Világgazdaságnak Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke.
máj. 29
8:12
Méhek ezrei szállták meg a síkfőkúti gyermeknapot (Alternatív Energia)
A katasztrófavédelem segítségét kellett kérnie az önkormányzatnak.
máj. 29
8:18
Így kerüljön vissza a munkaerőpiacra (HR Portál)
Az elmúlt tíz évben a munkavállalók 39 százaléka volt hosszabb-rövidebb ideig munkanélküli. Ezt az időszakot nagyrészt alkalmi munkával, esetleg új szakma elsajátításával, nyelvtanulással lehet és érdemes áthidalni, hogy minél könnyebb legyen a visszakerülés a munkaerőpiacra, írja a Világgazdaság.
máj. 29
8:18
Meghalt a volt görög kormányfő (ATV)
Hétfőre virradón, 98 éves korában meghalt Konsztantin Micotakisz, Görögország 1990 és 1993 közötti kormányfője - adta hírül családja.
máj. 29
8:18
A demokraták Oroszország elleni szankciókat kérhetnek az Irán elleni szankciókért a Szenátusban (444.hu)
Kellemetlen!
máj. 29
8:18
Még jó, hogy lehet kapni - aranyáron adják a korai cseresznyét (Ripost)
A legtöbb piacon már kapható a korai, májusi cseresznye, de az ízük és a méretük még nem az igazi. Aki teheti, a szezon kezdetekor lakjon jól vele, mert később több lesz, de mégis drágább lesz!
máj. 29
8:18
„Vége van, Sziszi!” – üzentek a hackerek Németh Szilárdnak (HírTV)
A rezsibiztos alapítványa kétmilliárdért építhet birkózócsarnokot Csepelen.
máj. 29
8:20
A munkáltatók háromnegyede nem tartja be munkavédelmi szabályokat (HR Portál)
Az ellenőrzött 3853 munkáltató 77 százalékánál találtak szabálytalanságot az NGM munkafelügyeleti főosztályának ellenőrei, írja a Profitline.
máj. 29
8:24
Kilencven határsértőt tartóztattak fel a hét végén a nagyar rendőrök (444.hu)
Többen jöttek, mint a múlt héten.
máj. 29
8:27
A fiatal pár boldogan töltötte fel a lánykéréses fotót a netre, ám azonnal megbánták, amikor kiderült, hogy… (Blikk)
A fotó készítésénél nagy hibát vétettek.
máj. 29
8:27
Szörnyű tragédia: csak a vízbe akart ugrani a 19 éves fiú, de nem élte túl (Blikk)
Keld – Csak leakart ugrani egy vízesés tetejéről, de nem élte túl az esést egy 19 éves fiú. Mindez az angliai Keld mellett történt, a közkedvelt Yorkshire Nemzeti Park területén található vízesésnél.
máj. 29
8:27
Az év eddigi legszánalmasabb jelenetét hozta össze a Videoton játékosa tegnap - videó (Blikk)
– Az év legkomikusabb jelenetét mutatta be a Videoton szerb légiósa, Danko Lazovics (34).
máj. 29
8:27
Pécsi Magasház: megszerezte a telket az önkormányzat (vg.hu)
Nagyot buknak az adó­fizetők a pécsi Magasházon: a bontásra adott 1,3 milliárd forint állami támogatásnak minimális része térül meg az ingatlantulajdonos La Torre felszámolása során.
máj. 29
8:29
Új magyar energiatőzsde született (vg.hu)
Átalakul a HUPX csoport annak érdekében, hogy megfeleljen a szervezett piaci kereskedés új, jövő évtől hatályos uniós szabályainak.

Keresés