2017. június 8. csütörtök

jún. 8
8:03
Hihetetlen örökséget hagyott Aigner Szilárd a lányaira! (Ripost)
Egy éve, hogy elhunyt a szeretett meteorológus, családja máig döbbenettel gondol a végzetes napra. Csak egy dolog nyújtott számukra vigaszt.
jún. 8
8:03
Kiemelt ügy lett a vizes vb (HírTV)
Eközben 870 millió forinttal nőttek a vizes világbajnokság költségei.
jún. 8
8:06
Rengeteg illegális cigarettára csapott le a NAV (Infostart)
Több mint tizenegymillió szál cigarettát és három tonna fogyasztási dohányt vontak ki a feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei január eleje és április vége között - írta a Magyar Idők.
jún. 8
8:06
A franciák hadicéljai (Alternatív Energia)
Elzász-Lotaringia visszaszerzése, a büntettek megtorlása, a károk jóvátétele
jún. 8
8:06
Komoly béremelésekkel számolnak 2021-ig (HR Portál)
A 2018-as költségvetéshez mellékelt tervezet szerint a következő négy évben évente 6,1-11 százalékos bruttó béremeléssel számolnak. A bruttó fizetések összesen 45, míg a nettók 48 százalékkal növekedhetnek 2021-ig, derül ki a Napi.hu cikkéből.
jún. 8
8:06
Egymilliárdos beruházás a Scitec Nutritionnél (ProfitLine)
Egy közel egymilliárd forintos beruházás révén a Scitec Nutrition valamennyi terméke egyedi azonosítót kapott, amelynek révén egyetlen leolvasással meg lehet tudni, milyen alapanyagokból és mikor készült, hol és mikor raktározták, mi áll a hozzá tartozó laborvizsgálatban - közölte a sporttáplálék-kiegészítő gyártó és forgalmazó vállalat az MTI-vel.
jún. 8
8:08
Amit Sir Alex Ferguson nem tud a vezetésről, azt nem is érdemes tudni (HR Portál)
Nagyon ritkán, de előfordul, hogy egy vezető stílusa, hitvallása összesűrűsödik egyetlen eseményben. Ilyen volt anno, amikor Steve Jobs kiállt a pódiumra és bemutatta az első iPhone-t: egyedi pillanat, melyben kreativitás, bátorság, dizájn változtatott meg egy teljes iparágat. Van, amikor mindez csupán pár perc. Alex Ferguson (és e sorok szerzőjének) életében ilyen sorsfordító három perc jött el…
jún. 8
8:09
A nyócker nem hagyja magát: Megvédik a játszótereket (Ripost)
Elegük lett a környékbeli szülőknek, hogy a randalírozók és a tinédzserek tönkreteszik a kicsik játszótereit! A probléma országos, de most a "nyócker" nem hagyja magát: a fővárosi VIII. kerület ma rendet akar tenni egy szigorú új szabály megszavazásával.
jún. 8
8:12
A kkv-knak segíthetnek a közérdekű nyugdíjasszövetkezetek (Menedzsment Fórum)
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) támogatja a közérdekű nyugdíjasszövetkezetek létrehozását, mert az javíthat a munkaerő-piaci helyzeten a kis- és középvállalkozásoknál is - mondta Vadász György, a szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek.
jún. 8
8:12
Szabó Zsófi: Ki akarom vizsgáltatni Zsoltit! (Blikk)
„Biztos akarok lenni abban, hogy egészséges.”
jún. 8
8:14
Gyanús a könyvvizsgálónak a Polgárok Háza 320 milliós támogatása (Menedzsment Fórum)
„Csaknem kizárt”, hogy a Polgárok Háza mögött álló Szövetség a Nemzetért Alapítvány állami céges támogatása összhangban van a HungaroControl társadalmi felelősségvállalási programjával – állítja az alapítvány könyvvizsgálója a HVG-ben megjelent cikk szerint.
jún. 8
8:14
Istenes elárulta, miért hagyta ott a pályáját (Blikk)
Istenes László karrierjét középiskolás tanárként kezdte, több mint tíz évig matematikát oktatott. Azonban kíváncsisága és a családfői hivatástudata miatt otthagyta a pályát.
jún. 8
8:15
A közel-keleti keresztények elleni tömegmészárlásokat nyilvánítsák népirtásnak (USAracing)
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Kanadában folytat tárgyalásokat, amelyekről csütörtökön telefonon tájékoztatta az MTI-t. A többi között elmondta: a magyar kormány azon dolgozik, hogy a közel-keleti keresztények elleni tömegmészárlásokat jogilag is nyilvánítsák népirtásnak.
jún. 8
8:15
Újra hozzányúltak az Országvédelmi Alaphoz (HírTV)
A Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia 78 millióhoz jutott a rendkívüli tartalékból.
jún. 8
8:18
Írásba adták: nem vizsgálódnak tovább Trump ellen (Privátbankár)
Az ex FBI-igazgató megesküdött, hogy nem folytatnak vizsgálatot az amerikai elnök ellen.
jún. 8
8:18
Szedersmoothie (Mindmegette)
jún. 8
8:21
Bűnözéssel vádolt milliárdos szállna be a magyar fociba (Ripost)
A hírek szerint konkrét vételi ajánlatot tett a debreceni tulajdonosnak a hajómágnás. Az üzletből aztán nem lett semmi.
jún. 8
8:21
Egészen hihetetlen reakciókat vált ki az emberekből ez az őrült divatsláger (Player)
Korábban már megírtuk, hogy az idei nyár a férfiaknak készült romper évszaka lehet, ez a minden képzeletet alulmúló viselet pedig jócskán megosztja az embereket. Egy azonban biztos: ha feltűnési viszketegséged van, kitűnő választás.
jún. 8
8:24
Nagy a tét: ma választ Nagy-Britannia (Privátbankár)
Megkezdődtek az előrehozott parlamenti választások.
jún. 8
8:24
Nem lesz ingyenes az agyhártyagyulladás elleni oltás (Blikk)
– Nem teszi ingyenessé a kormány az agyhártyagyulladást okozó meningococcus B elleni védőoltást – tudta meg a Magyar Nemzet.
jún. 8
8:24
Tizenegymillió szál cigi - Ennyit fogott meg a NAV (Portfolio)
Több mint tizenegymillió szál cigarettát és három tonna fogyasztási dohányt vontak ki a feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei január eleje és április vége között - írta csütörtöki számában a Magyar Idők. ...
jún. 8
8:26
Vigyázat: majdnem elraboltak egy 3 éves fiút az anyja mellől Csepelen (Blikk)
Csepel - Majdnem elrabolták édesanyja mellől a 3 éves fiút.
jún. 8
8:26
"Ízekre szedik" a meghibásodott metrót (Portfolio)
Nagyon-nagyon alapos vizsgálatnak vetik alá, és átmenetileg kivonták a forgalomból azt a felújított metrószerelvényt, mely a Kálvin téren komoly hibát produkált hétfőn, mind a két ajtósorának kinyílásával. Az ajtó kinyílását...
jún. 8
8:27
Fenyegetés: Észak-Korea képes hamuvá változtatni a Japán-szigeteket (ATV)
Egy magas rangú észak-koreai kormányilletékes arra figyelmeztette csütörtökön Tokiót, hogy ne hívja ki maga ellen a sorsot, mert válsághelyzet esetén Észak-Korea képes hamuvá változtatni a Japán-szigeteket.
jún. 8
8:27
Robbanószerkezettel támadták meg a kijevi amerikai követséget (USAracing)
Robbanószerkezetet dobott a kijevi amerikai külképviselet területére egy ismeretlen támadó csütörtök éjszaka, a robbanásban senki nem sebesült meg.
jún. 8
8:27
Százötvenmilliárd felett a nagy sörgyártók (vg.hu)
Az esős, hűvös nyár ellenére nőtt tavaly a vezető magyarországi sörgyártók forgalma. A Dreher és a Heineken Hungária ma már lefedi a teljes piac több mint kétharmadát.
jún. 8
8:28
Tippeljen: hány magyarnak van meg az összes foga? - meg fog döbbenni (Blikk)
Utolsó helyen állunk az Európai Unióban a fogsorok tekintetében, ugyanis Magyarországon csak minden ötödik felnőttnek van meg az összes foga.
jún. 8
8:29
A húsmarha húzza fel az állatlétszámot (vg.hu)
Lassan egy évtizede folyamatosan nő a szarvasmarha-állomány.
jún. 8
8:30
Robbanószerkezetet dobtak a kijevi amerikai nagykövetségre (Menedzsment Fórum)
Robbanószerkezetet dobott a kijevi amerikai külképviselet területére egy ismeretlen támadó csütörtök éjszaka, a robbanásban senki nem sebesült meg.
jún. 8
8:30
Nyáron jön a nagyon olcsó internet (Infostart)
Nyártól elérhető lesz a távközlési szolgáltatóknál a Digitális Jólét Alapcsomag, a pályázatokat mostantól adhatják be a társaságok.
jún. 8
8:30
Megtalálták az eltűnt repülőt (HírTV)
A gépen 116-an utaztak, három holttestet emeltek ki a vízből.
jún. 8
8:30
Kivárnak a befektetők a brit választások előtt (Portfolio)
Kivárás jellemzi a tőzsdéket a világban, a befektetők már az EKB kamatdöntő ülésére, illetve az előrehozott brit választásokra fókuszálnak, így nyitáskor csak méréskelt mozgásokat látni a tőzsdéken. Az olaj ára ellenben némileg...
jún. 8
8:31
Aranyrészvényeket kínál a Polyus (vg.hu)
Az arany valamennyi formájában vonzó befektetés. A figyelem ezúttal a legnagyobb orosz bányatársaság, a Polyus részvényei felé irányul.
jún. 8
8:32
Jól kezd a forint, de ma Draghin a világ szeme (Portfolio)
Mérsékelt erősödéssel kezdett csütörtök reggel a forint az euróval szemben, így a magyar deviza egyelőre felülteljesítő a feltörekvő piacokon. Ugyanakkor ma elsősorban az euró lehet a befektetők fókuszában, hiszen kamatdöntő ülést...
jún. 8
8:33
Eric Trump szerint aki az apját kritizálja, az nem is ember (444.hu)
Szomorú, olyan szomorú, mondta az apját övező gyűlölethullámról.
jún. 8
8:33
Pontosan ennyi vizet kellene innod edzés előtt, közben és után (Femcafe)
Edzés előtt, közben és után mindenképpen célszerű vizet inni. De mennyit? A pontos számokat szakértőnk, Czanik Balázs mondja el nekünk.
jún. 8
8:33
Félmilliónál is több autó készült Magyarországon (vg.hu)
Megközelítette a 13 milliárd eurót a három magyarországi autógyártó bevétele, adózás előtti profitjuk pedig a félmilliárd eurót.
jún. 8
8:34
212 millió forintért vett részvényeket az Appeninn tulajdonosa (Portfolio)
Ifj. Ádámosi György a Lehn Consulting AG társaságon keresztül egymillió darab Appeninn-részvényt vásárolt, darabonként 212 forintos áron, összesen 212 millió forintért. A tranzakció után 9.847.004 darab részvény van Ifj. Ádámosi...
jún. 8
8:35
Trump egyeztetett a katari uralkodóval (vg.hu)
Donald Trump amerikai elnök szerdán telefonon egyeztetett Tamím bin Hamad ász-Száni katari uralkodóval.
jún. 8
8:36
A lengyelek konfliktusra készülnek az oroszokkal? (Privátbankár)
Varsó valós veszélyt lát Moszkvában és frissen megjelentetett 15 éves védelmi stratégiája ezt tükrözi is. Az új stratégia komoly hangsúlyt fektet az új technológiák beszerzésére, egyben intenzívebb katonai együttműködésre szólít fel a Visegrádi Csoport tagjai között. Az ország legerősebb politikusa szerint az EU-nak nukleáris nagyhatalomként kellen
jún. 8
8:36
Chia puding eperrel (Mindmegette)
jún. 8
8:36
Megtámadták az amerikai nagykövetséget Kijevben (Infostart)
Robbanószerkezetet dobott a kijevi amerikai külképviselet területére egy ismeretlen támadó csütörtök éjszaka, a robbanásban senki nem sebesült meg.
jún. 8
8:36
Nem vizsgálja Donald Trumpot az FBI (ProfitLine)
James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója január elején tájékoztatta Donald Trump megválasztott amerikai elnököt, hogy ellene nem folyik vizsgálat a tavalyi elnökválasztási kampányba való esetleges orosz beavatkozás ügyében tartott FBI-eljárás keretében. Ezt maga Comey közölte a szenátus hírszerzési bizottságának elküldöt
jún. 8
8:39
Meddig élnek a férfiak? - És nálunk? (Alternatív Energia)
Érdekesség, hogy míg a férfiaknál Budapesten a legmagasabb az élettartam, a nőknél egy vidéki városban.
jún. 8
8:39
Dagad a botrány, ezért tagadta meg saját szüleit Oszter Alexandra (Ripost)
Óriási botrány az Oszter családban! Alexandra a Facebookon nyílt levélben határolódott el az édesapjától. A színművész felesége, Failoni Donatella nem hagyta szó nélkül lánya becsmérlő szavait.
jún. 8
8:39
Így fest ugyanaz a rúzs a különböző bőrtónusokon (Femcafe)
Elképesztő a különbség.
jún. 8
8:41
Minimálisan erősödött a forint (Alternatív Energia)
Fél hétkor 308,56 forinton jegyezték az eurót a szerda esti 308,65 forint után.
jún. 8
8:42
Teljesült az álma: gyermeket vár az Éjjel-Nappal Budapest Barbija (Blikk)
Az Éjjel-Nappal sztárja nyár végére várja gyermeke születését. Csákány Mónika nagyon boldog, mert teljesült két kislánykori álma is.
jún. 8
8:42
Aranyba foglalva – a Porsche 911 Turbo S Exclusive bemutatkozik (Auto Pult)
A valaha készült legerősebb Porsche 911 Turbo bemutatkozott, amely történetesen az egyik legritkább is. Az Exclusive Series utónévvel megáldott aranyszínű modellből mindössze 500 példány lát napvilágot, személyében pedig korunk leggyorsabb civilizált sportautóját köszönthetjük.
jún. 8
8:43
Megnyíltak a szavazóhelyiségek - Brit választás a terrorizmus árnyékában (Alternatív Energia)
Feljött a Munkáspárt, de tory győzelemet várnak.

Keresés