A volt pénzügyminiszter, Bokros Lajos kemény közleményt adott ki Lehullt az álarc címmel, melyben Orbán Viktort és a legújabb, Soros Györgyöt nyíltan támadó plakátkampányt kritizálja.
A Bors összegyűjtötte azoknak a pénzügyi szakembereknek a neveit, akik a lap szerint öt évvel ezelőtt még Orbán Viktor tanácsadói körének oszlopos tagjainak számítottak, ám mára eltűntek a kormányfő közeléből.
A láb fájdalma egy nagyon gyakori probléma. A lábfejben huszonhat csont és 33 ízület, emellett több mint 120 izom, szalagok és idegek találhatók. Minden egyes lépés olyan erőkifejtést jelent a lábfejünkre, amely testsúlyunk két-háromszorosának felel meg.
Fékezi a lakossági állampapír-vásárlást az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), 0,2 százalékponttal csökkenti a lakossági állampapírok értékesítése után a forgalmazóknak fizetendő jutalékokat azért, hogy lassítsa az állomány-bővülését, ugyanis az idei éves értékesítés már teljesült - mondta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója hétfőn
A szakképzési rendszer átalakítását 4-5 év elteltével érdemes leghamarabb értékelni - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán. Kifejtette, az új szakképzési rendszerben...
A pán-arab Al-Aan TV riportere, Jenan Moussa egy észak-szíriai menekülttáborban járt, hogy interjút készítsen az Iszlám Állam terroristáinak feleségeivel és gyermekeivel, akik Rakka ostroma után próbáltak elszökni, hogy magukat mentsék.
Pénteken végre elindul a Tesla új, széles közönségnek szánt Model3 elnevezésű típusának gyártása, ezt a cég alapító-vezetője Elon Musk jelentette be a Twitteren.
Hogy mennyit keresnek a játékvezetők? A válasz: meccsenként 1,5 millió forintnyi eurót. Persze nem a magyar fociból szivárgott ki ez az adat, hanem a Bundesligából - a német szövetség ad ennyit a bíróknak.
Magyarország legerősebb bankjai közé szeretne kerülni hosszú távon a Takarék-csoport – közölte lapunkkal a pénzintézetekért felelős kormánybiztosság. Az újonnan elfogadott stratégia szerint újabb takarékok egyesülnek, néhány éven belül húszmilliárd forintot meghaladó eredmény elérése a cél.
Roma fiatalok nagyvállalatoknál való elhelyezkedését segíti képzésekkel, kapcsolatokkal, álláslehetőségekkel az IntegromProgram. A programon keresztül nagyvállalatok, romákat segítő szervezetek, professzionális trénerek és munkaerőközvetítő szakértők fognak össze azért, hogy támogassák az elhelyezkedést a privát szférában.
Tegnap 8869 darab OTP-részvény került értékesítésre az OTP javadalmazási politikája keretében - tette közzé a bank. A tranzakciót követően az OTP Csoport tulajdonában lévő saját részvények állománya 2 894 336 darab, ami a részvényszám...
A legjobb városi autó, az egyetlen nyitható tetejű villanyautó - több ütős érv is felsorakoztatható a smart fortwo cabrio electric drive mellett. Az ára azonban...
Elképesztő ütemben növekszik a két Mészáros cég árfolyama, de különösen a Konzumé, amivel 10-szerezni lehetett két hónap alatt. A Richter, a Mol és az OTP esik, az európai börzék viszont szárnyalnak. Az olajár viszonylag magasan, az arany a mélyben, a forint igyekszik összeszedni magát.
Összesen 98 világbajnoki és olimpiai érmes érkezik a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjra, amelyet hétfőn és kedden rendeznek meg Székesfehérváron, a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban.
A pénteki esések után ma már beindult az erősödés a tőzsdéken, a DAX például 80 pontot, azaz 0,7 százalékot emelkedett. A magyar tőzsde némileg alulteljesítőként mérsékelten esik, míg a Mészáros-papírok újra szárnyalásba kezdtek....
A Föld és az emberiség jövőjével kapcsolatos aggodalmait osztotta meg 75. születésnapja alkalmából a BBC-nek adott interjújában Stephen Hawking elméleti fizikus, a világ egyik leghíresebb tudósa.
Próbál erősödni hétfő reggel a forint az euróval szemben, így 309 alatt jár a jegyzés. Közben a dollár is minimális erősödéssel kezdte a hetet, és a többi deviza piacán is csendesen indul be a kereskedés.Elindul a dollár korrekció?...
Most megmutatjuk, hogyan lehet fenségesen finom ételt készíteni pár csirkemellből, egy kis sajtból, tejfölből és még néhány hozzávalóból. Ennél finomabb csirkés étel talán nincs is! Rizzsel és friss zöldségekkel a legfinomabb!
A Föld és az emberiség jövőjével kapcsolatos aggodalmait osztotta meg 75. születésnapja alkalmából a BBC-nek adott interjújában Stephen Hawking elméleti fizikus, a világ egyik leghíresebb tudósa.