2017. július 3. hétfő

júl. 3
11:57
Hasmenés és hasfájás - Súlyos problémára figyelmeztethet (WebBeteg)
A Crohn-betegség a gyulladásos bélbetegségek egyik fajtája, a bélrendszer nyálkahártyájának gyulladásos, hasmenéssel és fájdalommal járó, akár az életet is veszélyeztető betegsége.
júl. 3
11:57
Temetik a brit gazdaságot a szakértők (Portfolio)
Londoni pénzügyi elemzők szerint az eddig várthoz képest az idén és jövőre is jelentősen lassítja a brit gazdaság növekedési ütemét a múlt havi választások után kialakult politikai bizonytalanság. A június 8-án tartott választásokon...
júl. 3
11:57
Pénteken még a Fradiban játszott kezdőként, ma aláírhat a Felcsúthoz (444.hu)
Radó András mellett a Mezőkövesdről érkező Molnár Gábort jelenthetik ma be a Puskásnál. Pénz nem számít, tíznél jár az érkezők száma.
júl. 3
11:57
Formát bontó sportorvosi eset (Azenpenzem)
Két hét múlva ezeken a hasábokon már a labdarúgó NB I 1. fordulójának mérkőzéseiről számolunk majd be. A felkészülés javában zajlik, összeállításunkban a teljesség igénye nélkül erről adunk pillanatképet.
júl. 3
11:57
143 érettségi ötöst szerzett a zseniosztály (Femcafe)
A szegedi gimnázium érettségiző osztálya rekordot döntött teljesítményével.
júl. 3
11:58
Galambos Lajos elmegy, viszi a gyerekeit is (Blikk)
Meghozta a döntést.
júl. 3
11:58
A feleségének azt mondta, hogy leugrik cigiért, majd átutazta a világot egy meccsért (Blikk)
Puebla - Egy meccs miatt hazudott feleségének egy mexikói férfi, Arturo Garcia. Arturo azt mondta, csak leugrik a sarki dohányboltba cigiért, de a trafik helyett a repülőtér fele indult és meg sem állt Oroszországig.
júl. 3
12:00
Elképesztő átigazolásra készülnek a londoni elitcsapatnál (Sport365)
Megdőlhet a klubrekord.
júl. 3
12:03
Mennyire látogatottak a nyári fesztiválok? (ProfitLine)
A nagyobb nyári fesztiválok látogatottsága, 2016/2017 Sziget Fesztivál, Balaton Sound, VOLT Fesztivál, EFOTT
júl. 3
12:03
Turisztikai fejlesztési program indul 300 milliárd forintos keretösszeggel (AQUA)
Mintegy 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig – jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
júl. 3
12:03
Fordulat a Spanyolországban meglőtt nő ügyében: megszólalt a kórházban (Ripost)
Egy magyar pincért megöltek, egy magyar nőt pedig meglőttek a spanyol Vilanova i la Geltrúban. A nő a kórházban végre megszólalt.
júl. 3
12:03
Elnézést, mennyi olimpiai bajnok indul a Gyulai Memorialon? - 14 (m4sport.hu)
Rió nyolc egyéni bajnoka érkezik a megmérettetésre.
júl. 3
12:03
Fotók: ilyen gyönyörű ByeAlex húga – Csoda, hogy modellkedik? (Femcafe)
Az énekes mutatta meg húgát a rajongóknak.
júl. 3
12:03
A legnagyobb divatdiktátorok a szupermodellek: Inspirálódj Gigi Hadid utcai szettjéből (Glamour)
Gigi Hadid bemutatja a legjobb street style szettet mára.
júl. 3
12:06
Joghurtos ráksaláta (Mindmegette)
júl. 3
12:06
Invest and Trade: az MNB versenyhivatali eljárást kezdeményezett (Adózóna)
A fogyasztók sürgetése és a termékek lényegi jellemzőiről nyújtott valótlan tájékoztatás miatt sértheti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tiltó törvényt az Invest and Trade Kft. befektetési ügynöki gyakorlata – állapította meg a jegybank fogyasztóvédelmi vizsgálata. A befektetési ügynök kiterjedt tevékenysége és kommunikációs gyakorlata miatt az MNB versenyhivatali eljárást…
júl. 3
12:06
Júliusi növényvédelmi előrejelzés (Édenkert)
Aszályos napokban nem történik nagy változás a növényeink körül, de a károsítók életében sem. Lisztharmat, atkák, levéltetvek és molyok.
júl. 3
12:09
FELSZÓLÍTÁS GYURCSÁNYNAK, BOTKÁNAK (444.hu)
A Nemzeti Szociáldemokraták és a Honfoglalás 2000 Egyesület közleménye következik.
júl. 3
12:09
Nemsokára ráfizetünk az e-autók töltésére (vg.hu)
Megszűnhet az elektromos autók ingyenes töltése, parkolása – a szabályozó kormányrendelet hamarosan hatályba lép. Gyors változásra azért nem kell számítani – még a töltőket is fel kell szerelni számlálóval.
júl. 3
12:11
Olcsóbban adnák a balatoni golfos céget (vg.hu)
Egyelőre nem akadt jelentkező a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. golfcégére, holott az először egymilliárdért, majd 900 millióért kínált ingatlanért már csak 780 millió forintot kérne.
júl. 3
12:12
Transzneművé válnak, mi lesz velünk? - ijesztő dologra jöttek rá egy komoly egyetemi kutatócsoport tagjai (Blikk)
Az édesvízi hím halak egyötöde transznemű a szennyvizekbe került vegyi anyagokban, köztük a fogamzásgátlókban lévő hatóanyagok miatt - derült ki egy brit tanulmányból. Arról a tanulmányról eddig nyilvánosságra került információk nem szólnak, hogy vajon milyen hatással lehet az embberre a vizekbe kerülő rengeteg vegyi anyag. Ami biztos: ezt meg kell
júl. 3
12:13
Kiugróan jól fogytak a megyei e-matricák (vg.hu)
Mintegy 8,3 százalékkal több úthasználati jogosultságot vásároltak idén az autósok tavalyhoz képest, ami körülbelül 10 százalékos bevétel többletet eredményezett.
júl. 3
12:15
Nagy a boldogság: Óriási örömhírt jelentett be Kiszel Tünde (Blikk)
A közösségi oldalán tudatta a hírt...
júl. 3
12:15
Háromszáz milliárd forintos turisztikai fejlesztési program indul (Portfolio)
Mintegy 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig - jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter sajtótájékoztatón...
júl. 3
12:15
Japán 2030-ra embert juttatna a Holdra (hirado.hu)
A terv szerint először csatlakoznának a NASA vezette 2025-ös misszióhoz, amelynek célja űrállomást építeni holdi pályán.
júl. 3
12:15
Vágjuk rövidre a hárpiák karmait! (autopro)
Páratlan humor, humanista módra: Meller Péter (1923–2008) antikizáló grafikáiból árad a fölényes műveltség és az ezzel ritkán párosuló dévaj, incselkedő modor. Csak elképzelni tudom, milyen lehetett a neves művészettörténész egy-egy előadását hallgatni, hiszen szakterületének nemcsak a tudományos, hanem a gyakorlati része is a kisujjában volt. A kl
júl. 3
12:15
Alonso nem Messi – a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez kell mennie (m4sport.hu)
Flavio Briatore szerint a múlt miatt nem kell félniük a spanyoltól.
júl. 3
12:15
Hawking: Trump lépése olyan forróvá teheti a bolygót, mint a Vénusz (vg.hu)
A Föld és az emberiség jövőjével kapcsolatos aggodalmait osztotta meg 75. születésnapja alkalmából a BBC-nek adott interjújában Stephen Hawking elméleti fizikus, a világ egyik leghíresebb tudósa.
júl. 3
12:17
Parrgah: Idő kell még a szakképzés átalakításának értékeléséhez (vg.hu)
A szakképzési rendszer átalakítását 4-5 év elteltével érdemes leghamarabb értékelni – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn az M1 televízióban.
júl. 3
12:18
Forrón indult a nyár: történelmi csúcs és egy új szereplő (Privátbankár)
Júniusban történelmi csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe és felkerült a BÉT terméklistájára a Waberer’s részvénye.
júl. 3
12:18
Amerikai harckocsi a győri utcán - Fotó (Kripto Akadémia)
A Saber Guardian 2017-en mintegy 40 ezer katona vesz részt a nyár folyamán.
júl. 3
12:18
300 milliárdból indul turisztikai fejlesztési program (HR Portál)
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter hétfői sajtótájékoztatón Budapesten bejelentette: mintegy 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig - írja az MTI.
júl. 3
12:20
Szigetvári: Németh Szilárd hazudott (Kripto Akadémia)
"A Fidesznek a maga portáján kell rendet raknia mielőtt bárkit hazug módon megvádol."
júl. 3
12:20
Veszélybe kerülhet a mentősöknek járó összes béren kívüli juttatás (HR Portál)
A mentődolgozóknak járó különféle pótlékok, jutalmak, valamint az összes béren kívüli juttatás veszélybe kerül, miután a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) megtámadta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kollektív szerződését - írja a kormányközeli Magyar Idők.
júl. 3
12:21
Európa Liga: Ilyen oddson pakolni kell a Fradit! (Agroinform)
Remek szorzót kaphatunk, ha a zöld-fehérek idegenben is nyerni tudnak a pocsék Jelgava ellen.
júl. 3
12:21
Más felfogásban játszó máltai csapatra számít a Vidi hátvédje (m4sport.hu)
Fejes András nem gondolja, hogy a hátrányukat szeretnék megőrizni.
júl. 3
12:21
Rákapcsol az LMP, saját plakátkampányt indítanak (HírTV)
Az LMP is kihasználja a plakáttörvény hatályba lépéséig fennmaradó két hetet egy saját kampány indítására. Ezt a párt fővárosi képviselője mondta a Hír TV-nek.
júl. 3
12:21
Elképesztően dögös volt Marge a VOLT Fesztiválon (Femcafe)
Az énekesnő elvarázsolta a közönséget a Volt Fesztiválon.
júl. 3
12:21
Ez valami rettentes! Mi jöhet még? Trump után viseld az észak-koreai diktátor fejét magadon (Glamour)
A ocsmányságoknak nincs vége.
júl. 3
12:22
Tüzes pokol a 9-es főúton Németországban - A Bild már 18 halottról ír (Kripto Akadémia)
A rendőrség 30 sérültről és egyelőre "18 eltűnt személyről beszél".
júl. 3
12:24
Ingyenes wifi-cunami szakad ránk (Infostart)
Minden felhasználónál bekapcsolta a Facebook azt a funkciót, amely pillanatok alatt megmutatja, hol található a környéken ingyenesen használható wifi - írta a hvg.hu.
júl. 3
12:27
Mélyen a zsebébe nyúlt, hogy megszerezze Luke Skywalker fénykardját (hirado.hu)
Egy orlandói cég 450 ezer dollárért vihette haza az ereklyét.
júl. 3
12:27
Mosógépszerelőket raboltak el Szabolcsban (Ripost)
Azért tartották őket fogva, mert túl drága volt a javítás.
júl. 3
12:27
Videó: Räikkönen különleges meglepetése a születésnapos Vettelnek (m4sport.hu)
De mit ügyködött össze a sufniban?
júl. 3
12:30
Elege lett! Totál más a kinézete Katalin hercegnének. A férje nem is tudja hova tenni (Blikk)
A hercegné megtette.
júl. 3
12:30
Hős: átölelte az öngyilkos merénylőt a rendőr, hogy kevesebben haljanak meg (Blikk)
Egy nőnek öltözött öngyilkos merénylő legalább tizennégy emberrel végzett és húszat megsebesített a nyugat-iraki Anbár tartomány egyik menekülttáborában - közölte Taha Abdul-Gáni tartományi tisztségviselő hétfőn.
júl. 3
12:32
Komoly problémát fedeztek fel: közel 400 ezer autót hív vissza a Volkswagen (Blikk)
A Volkswagen gyár 385 ezer autót hívott vissza Németországban, feltehetően fékprobléma miatt.
júl. 3
12:33
Orbán: Magyarország elsőrendű érdeke Egyiptom stabilitása (hirado.hu)
Magyarország elsőrendű érdekének nevezte Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, miután tárgyalt a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Abdel-Fattáh esz-Szíszivel, az észak-afrikai ország elnökével.
júl. 3
12:33
A GVH-hoz fordult Az Invest and Trade ügyében az MNB (ProfitLine)
A fogyasztók sürgetése és a termékek lényegi jellemzőiről nyújtott valótlan tájékoztatás miatt sértheti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tiltó törvényt az Invest and Trade Kft. befektetési ügynöki gyakorlata, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) versenyhivatali eljárást kezdeményezett a befektetési ügynök tevékenysége és kommunikációs gyakorlata m
júl. 3
12:33
Ombudsman köszöntötte a Budapest Pride részvevőit (ATV)
A 22. Budapest Pride Fesztivál megnyitójára múlt hétvégén került sor. Az ünnepség felszólalói azon elmélkedtek, mit jelent szabadnak lenni ma Magyarországon. A résztvevőket levélben köszöntötte Székely László, az alapvető jogok biztosa.

Keresés