A Fidesz szerint bár Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje kettős beszédet folytat a témában, valójában arra készül, hogy lebontsa a határvédő kerítést
Folytatódhat az építőipari termelés bővülése, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra számít, hogy idén az ágazat 0,5 százalékponttal járul hozzá a bruttó hazai termék (GDP) éves növekedéséhez, míg tavaly csökkentette azt - mondta Marczinkó Zoltán, a tárca kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális
Most éppen a Financial Timesban sovinisztázzák a magyar miniszterelnököt. Hogy ki? Ivan Krastev bolgár politológus. Aki szerint a magyar miniszterelnök szavai alátámasztják a félelmeket attól, hogy egy nyersebb és sovinisztább politika alakul ki Közép-Európa egykori szocialista országaiban, ami instabilitáshoz vezethet az Európai Unióban.
Abban szinte biztosak lehetünk, hogy az autonóm autózás jelenti a jövőt, noha arra még nagyon sokat kell várnunk, hogy az összes autó képes legyen vezetni önmagát. A fejlesztések mindenesetre villámgyors ütemben zajlanak, de úgy tűnik, hogy az autógyártók számára még jó ideig nem lesz nyereséges ez a technológia. A költségek csökkentése érdekében pedig néhány gyártó úgy gondolja, hogy az egyéni…
A lengyel kormánypárt arra készül, hogy korlátozza a külföldi tulajdont a médiaszektorban - olvasható a Teneo Intelligence szerdai elemzésében. A cég szakemberei szerint, ha nem lépnek vissza a tervtől, akkor az tovább ronthatja a kapcsolatot...
Női csapat alapítására buzdítja a Manchester United vezetőit az angol labdarúgó-szövetség (FA). Az észak-angliai klub az egyetlen az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő egyesületek közül, amelynek nincsen női szakága.
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) cégportfóliójába tartozó vállalkozások csaknem 64 százaléka növelte árbevételét 2016-ban, amely így összesen 14,5 milliárd forintot ért el – közölte tegnap az alap. Az elmúlt öt évben az SZTA összesen 12,8 milliárd forint értékben fektetett tőkét 89 vállalkozásba, amelyek háromnegyedében még mindig aktív tul
A régi vadnyugat hagyományai szerint él és dolgozik Cordell Walker (Chuck Norris), a modern idők texasi kopója. Szilárdan hisz a szemet szemért, fogat fogért elvben, és ennek megfelelően is cselekszik. Így érthető, hogy a szabályzat nem szentírás számára… A Walker, a texasi kopó című akciósorozat hétfőtől péntekig a tv2-n látható délidőben.
A hungarikumok és más nemzeti értékek is bemutatkoznak a Sziget fesztiválon a Hungarikum Faluban, ahol skanzen, táncház és népi játékok is várják a látogatókat
Horvátországban kisebb pánikot keltett, hogy Fiume (Rijeka) környékén többször is rengett a föld az elmúlt két napban, de a horvát szeizmológiai intézet megnyugtatta a lakosságot, hogy az országban a földmozgások nem ritkák, és nem jelentenek kirívó eseményt
Bugár Béla a kormánypárti Híd elnöke koalíciós partnerét, a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) bírálja a Szlovákiában kialakult kormányválság miatt. A legerősebb ellenzéki párt, az SaS közben jelezte, hogy az SNS kilépése esetén hajlandó támogatni egy kisebbségi Smer-Híd alkotta kormánykoalíciót.
A tartós hőségben a Balaton vize is csaknem 30 Celsius-fokig emelkedett a napokban - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni hírfolyamában
Tanulatlanok, munkanélküliek, frusztráltak és egyáltalán semmit nem tudnak az iszlám vallásról - általánosságban ez mondható el azokról a külföldiekről, akik csatlakoznak az Iszlám Államhoz.
Soha nem látott ételkínálattal várja a Sziget fesztivál a látogatókat: kínai, mexikói konyha, vegán ételek, gluténmentes övezet, burgerek, fánkok. Az italok továbbra is mindenütt ugyanannyiba kerülnek: egy korsó sör 700 forint, a félliteres víz 430, jóllakni 2000 forint alatt nem nagyon lehet.
Egy hónapja tart a férfi-kosárlabdaválogatott felkészülése a szeptemberi Európa-bajnokságra, és a csapat csütörtökön elutazott Kazanyba egy roppant erős tornára. A napok a tervezettek szerint zajlanak a kecskeméti edzőtáborban, ám a keretet illetően vannak még fontos kérdőjelek.
Gondolták volna, hogy vannak olyan ételek és élelmiszerek, amelyek nem csupán a testünket táplálják, hanem az elménkre is jótékony hatással vannak? Ha életünk végéig ép tudat és kiváló emlékezőképesség birtokában szeretnénk lenni, egészségünk megőrzésében a táplálkozásra is oda kell figyelnünk, ezzel sokat segíthetünk saját magunkon. Nézzük meg, me
Számottevő gyengüléssel kezdték a csütörtöki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones már 120 pontos gyengülésben van. Egyelőre nagyon kevés a jó teljesítmény, az Apple viszont lefelé lóg ki a sorból.Nem javul...
Ami azért meglepő, mert a magyar kormány egymilliárd forintot adott az eszéki fociakadémiának arra hivatkozva, hogy magyarok játszanak, akik akár magyar válogatottak is lehetnek. A horvát tehetségek eladása Mészáros Lőrincet gazdagítja.
A munkavállalók közel háromnegyede (74%) hajlandó új készségeket elsajátítani, illetve teljesen átképezni magát annak érdekében, hogy a jövőben is foglalkoztathatók legyenek – derül ki a PwC „Workforce of the future: the competing forces shaping 2030” című felméréséből. A megkérdezettek szaktudásuk korszerűsítését a saját, nem pedig a munkáltató fe
A rendszerváltás előtti időszak híres és hírhedt irodalomtörténészének, Király Istvánnak nemrég megjelent naplójából számtalan, eddig homály fedte dologra derül fény. A kötet szerkesztőjével, Soltész Márton irodalomtörténésszel beszélgettünk a naplóról és Király szerepéről.
Ferenc az első katolikus egyházfő, aki sosem megy el szabadságra, vagyis nem hagyja el Vatikánvárost még a nyári hónapokban sem, amikor a vatikáni hivatalok egyházi és laikus tagjai is szabadságot vesznek ki, kevesebb a hivatalos esemény, és a hívők nagy része is vakációzik.
Kiemelkedő, 11,4%-os árbevétel növekedést ért el 2017 második negyedévében a UPC Magyarország, a világ legnagyobb kábelkommunikációs- és multimédia vállalatának, a Liberty Globalnak a hazai leányvállalata. Az ügyfélelégedettség növelését szolgáló befektetéseknek, az erőteljes hálózati fejlesztéseknek, valamint a jól teljesítő mobil és üzleti szolgá
Rég nem látott esés bontakozott ki a világ tőzsdéin, de mi voltunk az egyik üdítő kivétel: a hazai részvények erősödtek. Közben az arany is emelkedett, minden vélhetően összefügg az észak-koreai konfliktussal. Ez most nem olyan, mint a szokásos konfliktusok, keményebb a helyzet, a piacok sem hagyják figyelmen kívül.
Nem zárkózik el a visszatéréstől Ronaldinho (37), de akad egy „apró” feltétele. A Barcelona korábbi aranylabdás labdarúgója legutóbb két éve, a brazil Fluminense színeiben játszott, azóta pedig jótékonysági meccseken bizonyítja rendre, még mindig zseniálisan bánik a labdával. Emellett a labdarúgás nagyköveteként járja a világot.
Elfogott a Scotland Yard csütörtökön egy 50 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy kocogás közben busz elé lökött egy vele szemben gyalogló nőt Londonban még májusban.