Ha kell borbélyokat meghazudtolóan borotválja a férfi arcokat, de a festő ecsettel is kitűnően bánik Szandra, a Richter Flórián Cirkusz 42 éves elefántja, akiről szombaton 17 órakor mindenki megtudhatja: egy igazi művész veszett el benne.
Gumicsónakkal, kisebb hajókon, sőt, még jetskivel is érkeznek a bevándorlók a spanyol partokhoz annak reményében, hogy ellenőrzés nélkül bejuthatnak Európa területére
Szlovénia magyarázatot kért a ljubljanai osztrák nagykövetségtől, miután Bécs nagy erőkkel végrehajtott ellenőrzéseket jelentett be Ausztria keleti és déli határai mentén - közölte az STA szlovén hírügynökség csütörtökön Karl Erjavec szlovén külügyminiszterre hivatkozva
Brüsszel nem mutat hajlandóságot arra, hogy jogi alapon folytasson párbeszédet a lengyel igazságügyi reformról – állapította meg a varsói külügyminisztérium csütörtöki közleményében a tárca és az Európai Bizottság (EB) levélváltására utalva
Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott csütörtök éjfélig szóló veszélyjelzése szerint Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyét érinti a másodfokú jelzés. Somogy és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki csütörtökre a heves zivatarok veszélye miatt. Az osztrák határ környékén már tombol a vihar.
Donald Trump amerikai elnök csütörtöki nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok egyelőre "nem beszél" megelőző csapásmérésről Észak-Koreára
Demeter Márta képviselő szerint azért, mert kínos lenne, ha kiderülne, hogy továbbra is nagyon kevesen akarnak tartalékos honvédnak menni, miközben a professzionális haderő 8000 fős létszámhiánnyal küzd.
Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök magyarországi látogatása jelentős lépés volt az antiszemitizmus visszaszorítása érdekében, bár „Magyarországon nincs szükség mindennapi túlélési stratégiára” – így fogalmazott a Figyelőnek adott interjújában Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija
Az ár befolyásolja leginkább a lakástulajdonosokat és a bérlőket az otthonbiztosítás kiválasztásánál az OVB Magyarország felmérése szerint. A válaszadók több mint 30 százaléka a biztosítási díjat tekinti legfőbb szempontnak a döntésnél, pedig az alacsony díj hátulütője lehet, hogy például alulbiztosítottság esetén egy adott kárra kevesebbet térít a
Fresh Andi barátnője, Viki nélkül jár fellépni, ugyanis barátnője nemsokára életet ad gyermekének. Már a babaváró buli is megvolt, ennek kapcsán pedig Andi elárulta, hogy ő mikor szeretne családot.