2017. augusztus 10. csütörtök

aug. 10
11:09
A Pentagon és a Capitolium felett repült el egy orosz felderítőgép (ATV)
Alacsony magasságban repült el több kulcsfontosságú washingtoni, illetve az amerikai fővároshoz közeli kormányzati épület felett helyi idő szerint szerdán egy orosz felderítő repülőgép - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió, hozzátéve, hogy mindez az amerikai kormány engedélyével, egy régóta fennálló orosz-amerikai megállapodás keretében történt.
aug. 10
11:09
Kalmár Zsolt a szép körülmény miatt igazolt a DAC-hoz (444.hu)
A Bundesligából Szlovákiába szerződő középpályás a klub honlapjának nyilatkozott.
aug. 10
11:09
NGM helyettes államtitkár: folytatódhat az építőipar növekedése (AQUA)
Folytatódhat az építőipari termelés bővülése, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra számít, hogy idén az ágazat 0,5 százalékponttal járul hozzá a bruttó hazai termék (GDP) éves növekedéséhez, míg tavaly csökkentette azt – mondta Marczinkó Zoltán, a tárca kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális
aug. 10
11:11
Gyász: elhunyt a Fradi egykori kiváló labdarúgója (Blikk)
62 éves korában elhunyt Farkas Béla, a Nyíregyháza és a Ferencváros egykori kiváló labdarúgója.
aug. 10
11:15
Több tucat újságíró ellen elfogatóparancs Törökországban (Gondola)
Elfogatóparancsot adtak ki csütörtökön Törökországban 35 újságíró ellen azzal a gyanúval, hogy tagjai a tavalyi puccskísérlet fő felelősének kikiáltott gülenista mozgalomnak- jelentette az Anadolu török állami hírügynökség
aug. 10
11:15
NBC: a Pentagon előkészítette a megelőző csapás tervét Észak-Korea ellen (USAracing)
Az amerikai védelmi minisztérium elkészítette az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald Trump amerikai elnök úgy dönt, hogy elrendeli a támadást a kommunista diktatúra ellen – értesült az NBC amerikai hírtelevízió.
aug. 10
11:18
Meglep bárkit is? 353 millióval újabb vizes vb-s tétel drágult (Menedzsment Fórum)
Ezúttal a komplex rendezvényszervezési feladatok lettek drágábbak.
aug. 10
11:24
Szigorúbban foghatják az utazási irodákat (Infostart)
Szigorúbb feltételeket szab az utazási irodáknak egy készülő uniós szabályozás, ami az utasok szempontjából azt jelentheti, hogy még biztonságosabb lesz az utazásszervezők szolgáltatásaira befizetni - közölte a Magyar Utazási Irodák Szövetsége kommunikációs bizottságának tagja.
aug. 10
11:24
Csúnyát bukott egy olajcég a gyenge török pénz miatt (Privátbankár)
Hiába kaszáltak nagyot korábban, így is csúnya bukta lett az OMV eredménye.
aug. 10
11:24
Gyászol a magyar futball - Elhunyt Farkas Béla (Alternatív Energia)
aug. 10
11:27
Nem lesz chips az iskolai büfékben (ATV)
Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről - közölte a tárca parlamenti államtitkára csütörtökön, Budapesten.
aug. 10
11:27
Nem kap hivatalos státust Brigitte Macron (USAracing)
Mégsem kap alkotmányos státust a francia államfő felesége, akit – amerikai mintára, a first lady tükörfordításaként – az 1930-as évek óta premiére dame-ként is emlegetnek. Miután 280 ezer aláírást gyűjtöttek össze ennek ellenzői, Brigitte Macronnak, Emma­nuel Macron köztársasági elnök nejének „átláthatósági chartával” kell beérnie.
aug. 10
11:30
Szuperzöld: új erőművet indítottak be Debrecenben (Privátbankár)
Augusztus elején megkezdte működését az ALTEO új, 300 millió forint értékű, 499 kilowattos erőműve Debrecenben.
aug. 10
11:33
Kész a megelőző csapás terve Észak-Korea ellen (Gondola)
Az amerikai védelmi minisztérium elkészítette az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald Trump amerikai elnök úgy dönt, hogy elrendeli a támadást a kommunista diktatúra ellen - értesült az NBC amerikai hírtelevízió
aug. 10
11:33
Infláció: Régóta várt a gyorsulásra a piac (ProfitLine)
Júliusban 2,1 százalékkal emelkedtek az árak éves összevetésben, havi szinten pedig nem volt változás. A gyorsulásra régóta várt a piac, a jövőre nézve azonban még vannak kérdőjelek.
aug. 10
11:33
Fogalomtár daganatos megbetegedésekhez (WebBeteg)
A daganatos betegségek általános diagnosztikai és kezelési módszereinek ismertetése. Mire számíthat a vizsgálaton? Mivel jár az Ön vagy hozzátartozója számára előírt terápia, és milyen mellékhatásai lehetnek?
aug. 10
11:33
Nem gondolnád, hogy mi hajtja a Teslákat (Portfolio)
Újfajta akkucellákat épít be az új Model 3-ba a Tesla, amelyek méretben és teljesítményben is meghaladják a korábbi, ceruzaelem méretű egységeket. A Model 3 az 50, valamint a 75 kilowattórás energiatároló egységgel is megvásárolható...
aug. 10
11:33
Jennifer Lawrence megerősítette, hogy kapcsolatban van, és nem is akárkivel! (Glamour)
Dúl a szerelem!
aug. 10
11:36
Több ezer bejelentés és milliárdos kár – ezt hozta a vihar (Privátbankár)
Megtépázta a vasárnapi vihar az országot, és most hétvégén jön a következő adag.
aug. 10
11:39
Vezetővé válni evolúciós folyamat (HR Portál)
Senki nem születik tökéletes vezetőnek. A vezetőnek át kell mennie válságokon, amelyek katalizálják, hogy önmagát újra és újra meghaladva fejlődjön, mondja Joós István. A tanácsadó a nagybetűs Vezetővé válás útjáról beszél a HR Pikniken.
aug. 10
11:39
Bulvár: Drogbáróval szövetkezett a korábbi Barca-sztár? (Agroinform)
Rafa Márquezt kitiltották az Egyesült Államokból, nyomozás folyik ellene.
aug. 10
11:39
Így áll a magyar válogatott a világranglistán (ATV)
Magyarország egyet előrelépve az 56. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melynek élére ismét Brazília került.
aug. 10
11:39
Külföldre is jut majd az idén termett búzából (AQUA)
Mennyiségben és minőségben megfelelő volt idén a magyar búzatermés – derült ki az idei betakarítást lezáró sajtótájékoztatón Chernelházadamonyán. A Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint 2017-ben Magyarországon 958 000 hektáron vetettek őszi búzát.
aug. 10
11:39
Senki nem tudott róla: Jim Carrey titka egyszerűen sokkolta a világot (Femcafe)
A gumiarcú sztárról filmet forgattak.
aug. 10
11:42
Ezreket spórolhat, ha még vár a mobilszolgátáltató-váltással (Infostart)
Aki teheti, annak érdemes kicsit várnia a mobilszolgáltató-váltással Október végétől ugyanis a magyarországi szolgáltatók nem számíthatnak fel díjat a telefonok függetlenítéséért - számolt be a kamaraonline.
aug. 10
11:45
Teljes a káosz a budai alsó rakparton: ezt a szakaszt lezárták (Blikk)
Lezárták a fővárosban a budai alsó rakpartot a Bertalan Lajos utcai lehajtótól a Szabadság híd utáni felhajtóig csütörtök reggel, miután két autó és egy motoros ütközött - közölte a rendőrség honlapján a i Rendőr-főkapitányság (BRFK).
aug. 10
11:45
Egy helyet javítottunk: így áll a magyar válogatott a világranglistán (Blikk)
Magyarország egyet előrelépve az 56. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melynek élére ismét Brazília került.
aug. 10
11:45
Mi hajtja a Teslákat? (Portfolio)
Újfajta akkucellákat épít be az új Model 3-ba a Tesla, amelyek méretben és teljesítményben is meghaladják a korábbi, ceruzaelem méretű egységeket. A Model 3 az 50, valamint a 75 kilowattórás energiatároló egységgel is megvásárolható...
aug. 10
11:45
Pusztított a vihar: 8 ezer bejelentés és milliárdos kár (ATV)
A biztosító társaságokhoz az augusztus 6-i viharkár miatt szerda délig 8 ezer kárbejelenés érkezett, a becsült kárérték megközelíti a 600 millió forintot, a leginkább érintett településről, Orosházáról több mint ezer kárt jeleztek a tulajdonos - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az első összesítést csütörtökön az MTI-vel.
aug. 10
11:45
Riasztás: hat déli megyénkben tetőzik az újabb hőséghullám (Háziállat)
A hőség miatt hat déli megyére a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adtak ki a meteorológiai szolgálat csütörtökre. Északnyugaton délutántól heves zivatarok is lehetnek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében azt írta: csütörtökön tetőzhet a hőség, szinte mindenütt 27, a Dél-Alföldön 29 fok feletti középértékek várhatók. A tartó
aug. 10
11:48
Hiányszakmákra várják a felsőoktatásba sikertelenül felvételizőket (Adózóna)
A szakképzési centrumokba várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik sikertelenül felvételiztek az idén a felsőoktatásba – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
aug. 10
11:50
Mi lehet az iskolai büfében? Körlevelet küldött a minisztérium (Adózóna)
Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről – közölte a tárca parlamenti államtitkára csütörtökön, Budapesten.
aug. 10
11:51
Őrült kihívás terjed az interneten: a mellükből formáznak szívet a nők - videó (Blikk)
Újabb őrült kihívás terjed az interneten: szív alakú mellek lepték el a közösségi oldalakat.
aug. 10
11:51
Kész Amerika terve a megelőző csapásra (Portfolio)
Az amerikai védelmi minisztérium elkészítette az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald Trump amerikai elnök úgy dönt, hogy elrendeli a támadást a kommunista diktatúra ellen - értesült az NBC amerikai...
aug. 10
11:51
Baranyában is forró a helyzet: legmagasabb szintűre emelték a figyelmeztetést (Háziállat)
A hőség miatt hat déli megyére a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adtak ki a meteorológiai szolgálat csütörtökre, Baranya is köztük van.  Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: csütörtökön tetőzhet a hőség, szinte mindenütt 27, a Dél-Alföldön 29 fok feletti középértékek várhatók. A tartós hőség
aug. 10
11:51
Át kell venni az utazási csomagokra vonatkozó uniós szabályt (AQUA)
Magyarországon a jövő év elejéig meg kell születnie annak a jogszabálynak, amely átveszi az Európai Unió utazási csomagokra vonatkozó előírásait – mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
aug. 10
11:51
Khloé Kardashian haja szuper rövid lett és fantasztikusan néz ki (Glamour)
Dögös, merész bubit mutatott Instagramon.
aug. 10
11:53
Ma lesz a legmelegebb a héten (Háziállat)
A gyors melegedés ma eléri tetőpontját, ugyanis péntek délután hidegfront éri el térségünket és hatására nyugaton már több fokkal mérséklődik a hőség.
aug. 10
11:57
Garancsiék is milliókat kaszálhat évente a budai Várban (Alternatív Energia)
A cég majdnem kilencszeres áron adja tovább az önkormányzattól bérelt ingatlant.
aug. 10
11:57
Kuna Tibor kedvéért 350 millióval drágult a másfél hete véget ért vizes vb (444.hu)
Olyan előre nem várt költségek merültek fel, mint marketing, promóció, előadói bérek, technikai háttér.
aug. 10
12:00
Halál és csalás gyanúja árnyékolja be a választásokat (HírTV)
Sajtóértesülések szerint két ellenzéki tüntetőt lőttek le a rendőrök Kenyában.
aug. 10
12:03
Durva baleset: elájult az emeletes busz sofőrje és belehajtott egy boltba - videó (Blikk)
London - A tűzoltók minden erejüket bevetették, hogy kiszabadítsák a annak a busznak az utasait, amit a sofőrje egy üzletbe kormányozott.
aug. 10
12:03
Az ABB elektromos gyorstöltő állomást szállít a Lidl számára (ProfitLine)
Az ABB e-járművekhez rendszeresített gyorstöltő állomást szállított a prágai Barrandov kerületben épült új Lidl áruház számára. A Terra 53 CJG típusú gyorstöltő állomás olyan speciális ABB-alkalmazással van felszerelve, amely az ABB AbilityTM digitális portfóliója segítségével lehetővé teszi az egyenáramú (DC-alapú) töltőhálózat felügyeletét és vez
aug. 10
12:03
Megvannak az aláírások, Kövérnek rendkívüli ülést kell összehívnia (ATV)
Összegyűlt a szükséges számú képviselői aláírás az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívásához - jelentette be az MSZP frakcióvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
aug. 10
12:03
Kövér Lászlónak még a nyáron össze kell hívnia a parlamentet (444.hu)
Összeszedte az ellenzék a szükséges számú aláírást.
aug. 10
12:03
Harmadfokúra emelték a hőségriasztást a megyénkre (Háziállat)
A hőség miatt hat déli megyére a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat csütörtökre.
aug. 10
12:03
Már félszáz startupunk van a nemzetközi piacokon (AQUA)
Eddig közel másfél száz fiatal vállalkozó, valamint startup indulását segítette a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány, a nagykövetségek és a főváros – mondta a Magyar Időnek Szalai Piroska, a közalapítvány kuratóriumi elnöke. Augusztus végén a visegrádi országok közös startupprogramján mutatkozhatnak be az innovatív hazai vállalkozások,
aug. 10
12:05
Elképesztő: egy óriási bálna úszott a fürdőzők közé - videó (Blikk)
Kalifornia - Fantasztikus felvétel készült egy eltévedt szürke bálnáról, ahogy Laguna Beach közelében úszkált, mindössze néhány méterre a fürdőzőktől.
aug. 10
12:06
Az alacsonyabb ár miatt veszik a tinik a hamis holmikat (Infostart)
Az elmúlt egy évhez viszonyítva kisebb elmozdulások láthatóak a magyar fiatalok hozzáállásában a hamisított termékekhez, de a legtöbben továbbra is az alacsonyabb árat jelölték meg a vásárlás legfőbb motivációjaként. A fiatal válaszadók továbbra is az eredeti terméket gyártó cégeket tartják a hamisítás legnagyobb károsultjainak és kevésbé törődnek
aug. 10
12:06
Összeül a közgazdász-elit - egy Nobel-díjas és Matolcsy tartja a megnyitót (Privátbankár)
Thomas J. Sargent Nobel-díjas közgazdász, a racionális várakozások elméletének egyik úttörője lesz a nyitó előadója a Magyar Közgazdasági Társaság 55. Közgazdász-vándorgyűlésének. A New York-i Egyetem professzora és Matolcsy György jegybankelnök nyitja meg a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját.

Keresés