A XXII. kerületi Káldor Adolf szakrendelő felel az egész városrész ellátásáért, de minden hónapban egy óra alatt elfogynak az időpontok, ezért korra, nemre való tekintet nélkül sorra küldik el a betegeket, de azt sem mondják meg, hogy hova máshova mehetnek.
Két ember meghalt lakástűzben Kaposváron, a Csokonai Vitéz Mihály utca egyik társasházában - tájékoztatta vasárnap reggel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t. Az égő lakás erkélyéről a kaposvári tűzoltók egy embert le tudtak hozni, de két másikon már nem lehetett segíteni, ők a helyszínen életüket vesztették. A tüzet - amely más
Donald Trump amerikai elnök bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt. Trump...
Amióta egyre több államban orvosságként és élvezeti szerként is legálissá vált a marihuána forgalmazása, a befektetők vérszemet kaptak. Szerencsevadászok, italnagyvállalatok, pénzügyi alapok invesztálnak a csekély forgalmú cégekbe.
„Eltökéltük 2004-ben, hogy megpróbálunk egy idehaza és nemzetközileg is kiemelkedő múzeumot csinálni – és bekerültünk a világ 100 leglátogatottabb múzeuma közé is” – vonja meg másfél évtized mérlegét Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Baánt a napokon belül újra nyitó Szépmű több évnyi felújításának kulisszatitkairól és a nyitás utáni
Az ötödik világbajnoki címére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt.
A hosszú, forró nyár végén már szinte minden szőlőt leszedtek a tőkékről, az aszúsodásban "érdekelt" fajtáknak viszont nedvességre volna szüksége ilyenkor. Badacsony és Eger pezseg, a Mátraalján szenvednek. Van, aki már a tavaszi munkákat végzi. Az InfoRádió körképe.
A klímaváltozás és a globális kereskedelem is okolható az elmúlt hetek poloskainváziójáért a MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója szerint. Kontschán Jenő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában...
A felismerhetetlenségig összeroncsolódott az a személygépkocsi, amelyet egy személyvonat sodort el Alsógödön a vasúti átjáróban, írja a Váconline. A lap információi szerint egy szerencsétlen manőver miatt a sínpár közé került az autó, és hiába próbáltak többen is segédkezni, nem tudták kiszedni onnan. A szemtanúk elmondása szerint több segélyhívást
Lionel Messi három hétig nem léphet pályára az FC Barcelona labdarúgócsapatában, mert a jobb karjában eltört egy csont. Az argentin csatár szombaton gólt szerzett és gólpasszt adott a Sevilla ellen 4-2-re megnyert bajnoki mérkőzésen, de már az első félidőben le kellett cserélni, mert a 16. percben ráesett a karjára. A klub honlapján megjelent k
Ahogy az emberek között, az állatoknál is egyre gyakoribb az allergia és az elhízás, pedig az étkezéssel mindkettő orvosolható, a tünetek csökkenthetőek. Egy-egy ilyen táp vagy jutalomfalat a boltban sokszorosa az allergéneket is tartalmazó társainak, de otthon fillérekből készíthetünk „mindenmentes” finomságokat.
A klímaváltozás és a globális kereskedelem is okolható az elmúlt hetek poloskainváziójáért a MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója szerint. Kontschán Jenő az M1 aktuális csatorna szombat esti...
Marc Márquez izgalmas csatában nyert Motegiben, s mivel Andrea Dovizioso kiesett, a spanyol versenyző megszerezte hetedik gyorsasági motoros világbajnoki címét – az ötödiket a királykategóriában.
A Győr női kézilabdacsapatának vasárnapi Bajnokok Ligája-ellenfele a német Thüringer HC, amelynél a válogatott Triscsuk Krisztina játszik, akinek ugyan a magyar stílus fekszik jobban, de örül, hogy kipróbálhatja magát Németországban is.
A korábbi hetek melegéhez képest október közepe után beindul az ősz, vasárnap nappal sem lesz 16 foknál melegebb a legtöbb helyen, éjjel viszont 4 fokra is lehűlhet a hőmérséklet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap többnyire rövid napos időszakok mellett általában erősen felhős lesz az ég, északnyugaton lehet valamive
Ki kellene vonni a süti tésztájából a tojást, abból rántottát csinálni, de úgy, hogy a sütemény is megmaradjon. Egy egész szitkomot építettek a dilemmára az új népszavazást követelők.
Mint arról beszámoltunk, a Los Angeles Lakers a második meccsét is elveszítette az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszában. A Houston Rockets elleni összecsapás nemcsak James Harden 36 pontjáról, vagy az új csapatában hazai pályán először szereplő LeBron James újabb jó teljesítményéről (24 pont, 5-5 assziszt és lepattanó) ma
A négy fal közé zártuk magunkat életvitelünkkel: időnk 90 százalékát beltérben töltjük, annak kétharmadát otthonunk fogságában. Ráadásul minden negyedik magyar egészségtelen épületben él, a nyirkos, penészes környezetben 40 százalékkal...
Itt van az ősz és itt vannak vele együtt a frontok is. Napi szinten váltják egymást a hideg- és melegfrontok, amelyek bizony hatással vannak a szervezetünkre is. Vannak akiknél egyáltalán nem jelentkeznek tünetek, míg mások annyira szenvednek tőle, hogy akár még a munkavégzést is ellehetetleníti. De mit tehetünk ellene?
Emberrablás és csalás miatt körözik azt az Uber-sofőrt, aki másfelé vitte utasát, mint kellett volna, fogdosta, majd magasabb viteldíjat vont le a nő számlájáról.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt.
A Magyar Fejlesztési Bank, a Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete és az Európai Beruházási Alap több mint hatmilliárdos tőkebefektetéssel, Social Impact Fund elnevezéssel társadalmi hasznosságú tőkealapot indít.
Az énekes három hónapja lett édesapa, kislánya úgy érkezett a családba, hogy szülei mellett két és fél éves kutyusuk is várta. De hogyan sikerült nekik olyan szuperül az összeszoktatás, hogy már az egy ágyban alvással is megpróbálkoztak, és például Nagy Adrinak Aladárral miért nem ment ez még maradéktalanul?
A házigazda Puskás Akadémia egyetlen találattal jobbnak bizonyult a Ferencvárosnál a labdarúgó NB I 11. fordulójának záró mérkőzésén. A találkozó után az NSO Tv stábja a hatalmas gólt szerző Hegedűs Jánossal és a Puskás Akadémiában először pályára lépő Szolnoki Rolanddal beszélgetett. A Viditől érkező védőt nem lepte meg csapattársa gólja, az viszo
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 37 185,93 ponton zárt pénteken, 838,04 ponttal, 2,31 százalékkal erősödött az előző heti záróértékénél. A részvénypiac heti forgalma 62,73 milliárd forint volt, szemben az előző heti 50,77 milliárd forinttal. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével e