Szombat este életét vesztette Kína legmagasabb rangú makaói megbízottja, aki lezuhant annak az épületnek a tetejéről, amelyben élt - közölte a pekingi kormány vasárnap.
Az ötödik világbajnoki címére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A zárónapon a +78 kilogrammos junior Európa-bajnok, Szigetvári Mercédesz állt legközelebb az éremszerzéshez a bahamai korosztályos cselgáncs-világbajnokságon, ám végül nem ért fel a dobogóra; ötödik lett. A magyar válogatott így érem nélkül zárta a vb-t.
Nemet mond a közösségi média hívogató szavára Jamie Dornan. A Szürke ötven árnyalata című filmsorozat szívtiprójának családja hamarosan bővül, felesége, Amelia Warner a harmadik gyermeküket várja. – Nem facebookozom és a többi platformot sem használom. Úgy látom, túl sok időt vesz el az emberektől a képernyő bámulása – kezdte a színész. – É
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 37 185,93 ponton zárt pénteken, 838,04 ponttal, 2,31 százalékkal erősödött az előző heti záróértékénél.
Nem csak James Harden 36 pontjáról és a Houston hajrában kiharcolt győzelméről marad emlékezetes LeBron James első hazai meccse Lakers-mezben, ugyanis meglehetősen feszült hangulatban zajlott a találkozó és a negyedik negyedben el is szabadultak az indulatok. Jayson Tatum vezetésével nyert a Boston, egy-egy sztárja nélkül győzött a Toronto és a Phi
A COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) egy alattomos, vissza nem fordítható betegség, aminek előrehaladása, rosszabbodása kifejezetten különböző ütemű bizonyos körülményektől függően.
A megtámadott kkv-k 30 százaléka szerint az adatszivárgások költségei 100 ezer dollár alatt maradtak, míg 20 százalékuknál ez az összeg egymillió és 2,5 millió dollár között mozog.
Futótűzként terjed a Facebookon, hogy az elhunyt szeretteiknek szórásos temetést választók csak 10 évig találják meg az eltávozók nevét a kegyeleti márványoszlopon. Bár tényleg nincsenek kihúzott személyek az emléktáblákon az újraváltást nem kérőknél, a Budapesti Temetkezési Intézet válasza és magyarázata egyaránt megnyugtató.
Kétarcú a fővárosi lakáspiac: egyrészről a budapesti lakásárak még mindig csak a régió középmezőnyébe tartoznak, bár ötödik éve kitartóan emelkednek. Másrészről egyre több vevő szemléli elképedve az árakat, mert azokat a saját jövedelméhez viszonyítva nagyon magasnak találja.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt.
Görbicz Anita, a Thüringer HC elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre készülő Győri Audi ETO KC csapatkapitánya ismét varázsolt: ezúttal a csapata edzésén, a felezővonalról dobta be a labdát egy felhúzott kosárgyűrűbe!
Demeter Mártának, az LMP országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága alelnökének nemzetbiztonsági felülvizsgálatát kezdeményezi a testület fideszes elnöke.
Az állatmentők munkájának köszönhetően évente több ezer állat talál új otthonra. Ám mindig van utánpótlás… Talán ők itt nyolcan is megérdemelnek még egy esélyt olvasóinktól. Az árvák-összeállításunk október második hetében készült, könnyen lehet, hogy pár jószág már szerencsésen gazdira talált, és fűtött lakások kényelmét élvezi. A kutyusokért m
Nem játszhat Lionel Messi jövő vasárnap a spanyol labdarúgó-bajnokság szuperrangadóján, az El Clasicón. A Barcelona sztárját a Sevilla elleni meccsen már az első félidő közepén le kellett cserélni, miután megsérült a karja. A diagózis: orsócsonttörés és három hét kihagyás.
Fabio Quartararo izgalmas párharcot nyert meg a vb-éllovas Francesco Bagnaiával szemben a Moto2-es kategória Japán Nagydíján, azonban utólag elveszítette az első helyét, miután kizárták.
A feszített munkaerőpiac és a rekordalacsony munkanélküliség az elmúlt években kikényszerítette a béremelést szinte minden szektorban - így aztán kisebb lett a különbség a legjobban és a legrosszabbul keresők között. A hatás egészen...
Az Amerikai Nagydíj szombatja az előzetes várakozásokkal szemben nem hozott esőt, aminek leginkább a Ferrari örült, hiszen a maranellóaiak óriásit javultak a pénteken mutatott formájukhoz képest. A második legjobb időt elérő Sebastian Vettel 61 ezredet, míg a harmadik Kimi Räikkönen 7 századot kapott az Austinban zsinórban harmadik pole pozícióját
Út mentén elhelyezett robbanószerkezet végzett tizenegy civillel az afganisztáni parlamenti választások második napján, vasárnap - közölték helyi tisztségviselők.
Teljesen felújítják a burkolatot, az ott lévő vízi színpad nézőterét, a volt kikötő épülete, illetve a halászati szövetkezet épülete helyén egy új épületegyüttest építenek.
A feszített munkaerőpiac és a rekordalacsony munkanélküliség az elmúlt években kikényszerítette a béremelést szinte minden szektorban - így aztán kisebb lett a különbség a legjobban és a legrosszabbul keresők között. A hatás egészen...